Mikor megtudtam, hogy hetven tanítványom lesz, kissé meglepődtem. A Jaraguá-i kolónia ugyanis egyáltalán nem nagy, talán ezer ember vallja magát itt magyarnak, mindössze a lakosság 3 százaléka. A szám azért is meglepő volt, hiszen tudtam, hogy a mai magyarok harmadik-negyedik generációsok, valós emlékük tehát igen kevés van Magyarországról. Történetek, fényképek és persze aki teheti, ellátogat – ahogy ők mondják – „haza”.
Végül esti rendszerben, öt csoportban tanulják a nyelvet: kezdő, középhaladó és haladó kategóriában. Szerencsére, mikor nincs itt ösztöndíjas, akkor is van egy Debreceni Nyári Egyetemet végzett magyar nyelv tanár, aki segít az állampolgárságért folyamodóknak, illetve a nyelv iránt érdeklődőknek.
Azonban korántsem jelenteném ki, hogy ezek az órák „csupán csak nyelvórák”: beszélgetünk történelemről, földrajzról, kultúráról. Néztünk már népmesét, le is fordítottuk; tanultunk pop-slágereket, megemlékeztünk augusztus 20-áról, október 6-áról. Mikor az ételeket tanultuk, sütöttem kakaós csigát, Dobos-tortát, csináltam kőrözöttet, tejfölt - mert van, amit nem lehet elmagyarázni, miért jó igazán. Összességében talán az „interaktív tanóra” kifejezés fedné le leginkább a foglalkozásokat.
A létszám természetesen ingadozó: munkától, gyerektől, egyebektől függően jelenleg is nagyjából 40 fix tanuló vesz részt az órákon (+15 fő mérsékelt rendszerességgel). Az életkor is teljesen változó: a többség harmincas korosztály, de van 12 éves és 75 éves is.
