Szeptember negyedikén 10 órára érkeztem a Cork-i Magyar Iskola és Óvoda épületébe, hogy részt vegyek a tanévnyitó ünnepségen, és elkezdjem a tanítást az újdonsült harmadik osztályban.
Egy kicsit izgultam, hogy egyáltalán eltalálok-e a helyszínre, hiszen még csak 3 napja voltam Corkban, ráadásul a közlekedés az ellenkező oldalon zajlik, úgyhogy teljesen össze voltam zavarodva az irányokat illetően. Szerencsére azonban időben és zökkenőmentesen eljutottam az iskolához, ahol ekkor már javában gyülekeztek a családok.
Jó érzés volt nézni a gyerekeket, ahogy a hosszú nyári szünet után újra találkoztak a barátaikkal, és végre beszámolhattak egymásnak a nyári kalandjaikról. Két kislány például rögtön egymás mellé is ült, és el sem engedték a másik kezét egészen az ünnepség végéig.
A tanévnyitó ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Bothné Rékai Zsuzsanna, az iskola vezetője, és egyben az én mentorom, egy rövid beszédben köszöntötte a gyerekeket és a szüleiket, valamint a tanári kar régi és új tagjait.
A hagyományokhoz híven mi, tanárok is egyesével bemutatkoztunk; illetve ismertettük, hogy ki-ki a saját osztályában milyen célokat szeretne az év végéig elérni. Én a Kőrösi Csoma Sándor Program nevében külön is köszöntöttem a jelenlevőket és biztattam őket, hogy vegyenek részt a további programjainkon is.
Az ünnepséget a gyerekek szavalatai színesítették. Várnai Zseni: Új óvodás című verse Zsuzsandor Dominic, még Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! című verse Gáspár Bálint előadásában szólalt meg.
Zárásként pedig közösen megnéztük az Örökségünk, Írország című videót, melyet a tavalyi év során az iskola tanulóinak és az egyesület tagjainak közreműködésével forgattak.
Az ünnepséget követően a harmadikosokkal együtt átvonultunk az osztálytermünkbe, illetve ez alkalommal kivételesen a másodikosok is csatlakoztak hozzánk. Névtanulós játékokat játszottunk, és próbáltunk minél több újdonságot megtudni egymásról. Szerencsére a gyerekek tökéletesen beszélnek magyarul, szépen és választékosan tudták kifejezni a gondolataikat.
A szünetben érdekes volt megfigyelni a generációk közti különbséget: még a másodikosok folyamatosan zsizsegtek, pörögtek és csibészkedtek, addig a nagy harmadikosok elmélyülten beszélgettek egymással és részletesen beszámoltak nekem arról, ki-mijét törte el a nyári szünetben, milyen magas fáról estek le, milyen játék közben buktak orra. Nem győztem nevetni a történeteiken, hiszen folyamatosan próbáltak egymásra tromfolni a sérülések számát és komolyságát illetően.
A nap végén elkészítettünk egy napraforgót a gyerekek legjobb nyári emlékeiből, illetve kicsit visszautalva augusztus 20-ra, minden gyerkőc kapott egy kiszínezhető magyar koronát, amit az elkészülte után sajátjaként hordhatott a kobakján.
Mire észbe kaptam, el is telt az első napunk, a szülők sorban érkeztek, és elkapkodták a gyerekeket.
Csak remélni tudom, hogy legalább ilyen jó hangulatú lesz az összes további óránk, én már izgatottan várom a közös munkát!
