Adománygyűjtő vásárok és ami mögötte van
A vásárokat minden évben alapos szervezés és sok tucat önkéntest foglalkoztató, több hetes előkészület előzi meg. Ez idén sem történt másképp. A novemberi sürgés-forgás alkalmával részt vettem a Magyar Ház és a katolikus közösség munkájában. Emellett megfordultam az egyesület által a Magyar Házban szervezett, valamint a vancouveri Első Magyar Református Egyház templománál tartott karácsonyi vásáron is.
Errefelé kifejezetten népszerű terméknek számít a májas hurka és a kolbász. Rengetegen keresik ezeket az ünnepek közeledtével. Éppen ezért ilyenkor az egyesületnél, és persze a templomok körül is, összegyűlnek a közösség tagjai, és a gyakorlott brigádoknak köszönhetően beindulnak a „töltő manufaktúrák”.
Mivel nem áll távol tőlem ez a munka, örömmel vettem részt benne. A több napos folyamat többnyire korán reggeltől késő estig tartott. Szükség is volt a dolgos kézre, ugyanis csak azon a három helyen, ahol magam is megfordultam, összesen mintegy 12 mázsa májas hurka és kolbász készült. Bizony, 1200 kg töltött hústermék várta a vásárlókat! Egy kis játék a számokkal: számításaim szerint ennyi hurka és kolbász kifeszítve nagyjából 1,5 km hosszúságúra nyúlna.
A vásárok körében másik nagy slágertermék a mákos és diós bejgli. Így alkalmam volt a bejgli készítés rejtelmeivel is ismerkedni, annak ellenére, hogy ez már kevésbé az én terepem. A dió darálásától kezdve a sütés végéig gondos kezek fáradoztak azon, hogy minél több hagyományos karácsonyi rúd készülhessen az ünnepi asztalokra.
Szorgos munka és nagy izgalmak jellemezték a teljes folyamatot. Az igazság pillanata az volt, amikor a katonás rendben sorakozó bejgli rudakkal teli tepsiket kiemelték a sütőből. Végre választ kaptunk a nagy kérdésre: vajon szétrepedtek? Ez központi kérdés volt, hiszen a vásárlók külalakra is tökéletes bejglivel szeretnék várni a családot, megvendégelni a barátokat. Az idei bazárokra mintegy 360 rúd bejgli sült, és mind el is fogyott.
A bazári forgatagban számos szemet gyönyörködtető portékát, kézműves terméket és magyarországi árucikket árusító standdal is találkozhattunk. Így egy füst alatt sok hiánycikket és karácsonyi apróságot is be lehetett szerezni a fa alá. Mindezt pedig bőséges, hagyományos ízeket idéző, magyaros ebéd kíséretében.
A vásárokon különféle étkek készültek: rántott hús, gulyásleves, töltött káposzta, és persze disznótoros ebéd is a frissen töltött hurkából és kolbászból. A Magyar Házban még a vegetáriánusokra is gondoltak, nekik káposztás tésztát főztek. Ebéd után az édesszájúakat, vagy éppen nosztalgiázni vágyókat hagyományos sütemények széles tárháza csalogatta.
A bejgli hegyeken túl, zserbó, krémes, pogácsa és sok más finomság szerepelt a vásári választékban. A karácsonyi vásárok egyik nagy közönségkedvence a krémes volt. Ez az egyszerű, de nagyszerű desszert nálam is favorit. Éppen ezért kellemes meglepetés volt számomra, hogy itt Vancouverben sem kellett lemondanom róla. A három helyen több mint 600 darab készült belőle.
Szintén nagy meglepetésemre 2-3 óra leforgása alatt lényegében minden ételt elkapkodtak a vásárlók. Sőt, az az érzésem támadt, hogy egy-egy csemegéből még jóval többet is szívesen megvásároltak volna. Érdekes és érdemes belegondolni abba, hogy milyen gyorsan gazdára talált az a rengeteg termék, amit több tucat önkéntes, több száz munkaórával, napok, hetek munkája során készített.
Ahhoz viszont, hogy évről-évre megvalósulhassanak ezek az adománygyűjtő bazárok, rengeteg ember önzetlen és kitartó munkájára van szükség. Az ünnepek közeledtével igazán örömteli volt látni az összefogás ilyen magas fokú megnyilvánulását!
