Egy különleges pörköltebéd: magyar-spanyol kulturális találkozás Madrid közelében

Azaz lehet-e festeni a nokedliszaggatóval?

/ Soósné Kustán Katalin Éva /
soosne.kustan.katalin.eva képe
Egy kellemes vasárnapi napon különleges találkozóra került sor egy kis faluban, Madrid közelében. A magyar iskolába járó kislány és édesanyja, akik rendszeresen részt vesznek a magyar nyelvű órákon, és az egyesület egyik tagja együtt meghívtak egy ebédre.
Történtem főszereplője ,a nokedliszaggatóAmikor a spanyol nagypapa átveszi a nokedliszaggatástklasszikus uborkasalátaSpanyol-magyar fúzió a konyhában

Egy kellemes vasárnapi napon különleges találkozóra került sor egy kis faluban, Madrid közelében. A magyar iskolába járó kislány és édesanyja, akik rendszeresen részt vesznek a magyar nyelvű órákon, valamint az egyesület egyik tagja, aki kiderítette, hogy ugyanabban a faluban élnek, a Madridot körülölelő hegyek lábánál, úgy döntöttek, hogy közös ebédre hívnak meg, hogy megismerjem a gyönyörű vidéket. A program egyszerű volt: egy rögtönzött pörkölt ebéd.

A magyar házigazdám, aki spanyol feleségével és családjával él, annyit kért tőlünk, hogy hozzunk desszertet és salátát, mivel a többi ételt ő maga készíti el. A pörkölt készítése alatt igazán jó hangulat uralkodott, és a spanyol családtagok lelkesen érdeklődtek a magyar étkezési hagyományok iránt.

Az első kis technikai akadály akkor jött, amikor a házigazda meg akarta tudni, hányan is leszünk az ebéden. Mivel többen is érkeztek, szükség volt egy nagyobb lábosra, hogy mindenkinek jusson az ebédből. Így elmentünk vásárolni egyet.

A spanyol nagyszülők kíváncsian figyelték a pörkölt készítésének első lépéseit, és természetesen kommentálni is elkezdték a folyamatot. Mikor meglátták, hogy a húst megmossuk, a hölgy kifejezte aggályait, hogy biztosan fröcsögni fog a zsírban a felkockázott hús. „De hát Magyarországon mi mindig megmossuk a húst, és sosem fröcsög” – próbáltam megnyugtatni őket.

A spanyolok számára teljesen új élmény volt, hogy a hús mosása nem okoz problémát a pörkölt készítése során, mivel a spanyol konyhában általában „a la plancha” módszerrel, vagyis kis zsiradékon sütik a húsokat hirtelen. A fűszereket is izgalommal nézték, és mikor meglátták a piros paprikát, rögtön azt feltételezték, hogy az étel csípős lesz. Az egész folyamat alatt kíváncsian kérdezgették, mikor kerül bele a paprika.

Amikor a pörkölt kezdett rotyogni a lábosban, a spanyol családtagok már nem bírták megállni, hogy ne kevergetnék, és még a főzőlap erejét is csökkentették, hogy biztosan ne égjen meg a hús. A házigazda, bár próbálta elhessegetni őket, már csak nevetve figyelte, hogy a kíváncsiságuk egyre inkább elragadja őket. Megnyugtattam őket, hogy a magyarok minden helyzetben képesek elkészíteni a pörköltet – még álmukból felkelve is.

Mivel a spanyol család érdeklődése nem csökkent, salátát is készítettünk. Én klasszikus uborkasalátát készítettem velük, míg ők egy friss fejes salátából és paradicsomból készült tálat készítettek.

A pörkölthöz hozzá tartozik a nokedli is, ami különös figyelmet vonzott. A házigazda, amikor elővette a nokedliszaggatót, amit meglátva a spanyol nagyapa először azt hitte, hogy valamilyen festőeszközt lát. Mivel tényleg szó volt arról, hogy ki kell festeni a házat, a nagypapa meg volt győződve, hogy itt az idő, neki kell állni festeni.

De hogy miért a konyhaszekrényből veszik elő a festőfelszerelést, azt nem tudta feldolgozni. Én közben csak fogtam a hasam a nevetéstől, de amikor megértette, mi az a szerkentyű, annyira tetszett neki a folyamat, hogy ő is ki akarta próbálni. A nokedliszaggatás közben pedig nem tudtuk megállni a nevetést, mert a nagymama végig imádkozott, hogy nehogy elrontsa a férje a kedves és visszautasíthatatlan kotnyeleskedésével a nokedlit, amit most készít először.

Végül az étkezésre egy csodálatos, napsütéses teraszon került sor. A spanyol gyerekek, bár nem mertek uborkasalátát kóstolni, mind megették a pörköltet nokedlivel, de a felnőttek mindent megkóstoltak. Mindenki elégedetten dőlt hátra, hiszen a hatalmas lábosból szinte mindent elfogyasztottunk. A legnagyobb elismerést a házigazda adta magának, mikor nyugtázta, hogy bizony kellett egy új hatalmas lábos a háztartásba.

És mivel Spanyolországban az ebéd elmaradhatatlan része a desszert, én csokis piskótával készültem. A spanyol vendégek viszont egy másik édességet hoztak, hogy megmutassák nekem a három királyok süteményét, vagyis a „roscón de reyes”-t, ami egy édes kalács, apró kis királyfigurát rejtve. A gyerekek örömmel keresték, hogy melyik részén található a figura, és izgatottan bontogatták a süteményt.

Ez a nap valóban felejthetetlen élmény volt. Különleges alkalom volt arra, hogy a magyar konyhát és a spanyol vendégszeretetet egy asztal körül, közösen, szeretettel és nevetéssel ünnepeljük. A pörkölt, a nokedli, a saláta és a desszert mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy igazán meleg hangulatú, baráti találkozót éljünk meg. A spanyol családtagok most már bátran jöhetnek velünk a következő évi gulyáspartyra is! Nem kell tartaniuk a magyar konyhától (se).