A bécsi magyarság közös megemlékezése a forradalom és szabadságharc alkalmából.
Úgy érzem ez a kérdés nagyon is jogos. Ahogy haladunk előre az időben, a fiatalok és a következő generációk számára minden, ami akkor történt, szinte megérthetetlenül távolinak és elképzelhetetlennek tűnik. Új korszakok, új életek, új lehetőségek váltják egymást. Nekünk pedig meg kell tanulnunk vagy értenünk azt, hogyan adjuk át a fontos tudást, életünk bölcsességét úgy, hogy az érthető, továbbgondolható legyen az utánunk érkezők számára.
Úgy vélem, hogy egy ötletes, emberi megközelítés a témához közelebb hozhat minket a megértéshez, és esetleg elindíthat a gondolkodás és kérdezés útján.
Ennek pedig tökéletes kérdés indítója lehet az "Europa"-Club szervezésében a bécsi Collegium Hungaricumba érkező Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön SZÍNPAD és KÍNPAD 1956-1958 című előadása, amely színészek szemszögéből, az ő elmeséléseik és vallomásaik, naplórészleteik, verseik, továbbá minisztériumi, rendőrségi, belügyi anyagok alapján visz minket keresztül a napok és évek eseményein. Szót ejtve az önállósodási kísérletekről, a vidéki eseményekről, a beszervezésekről, majd a büntetések változatosságáról, a megtorlások tényeiről és a szétszóratásról.
Az estét a Himnusz közös eléneklése után Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnöke kezdte nyitóbeszédével.
A Collegium Hungaricum igazgatója, Dr. Méhes Márton úr beszédében a bécsi magyarság történelmén keresztül ismertette a kor eseményeit.
Szilágyiné Bátorfi Edit asszony, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott bécsi nagykövete pedig az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Általa, egy perces néma csönddel megemlékezhettünk a nemrég elhunyt Potápi Árpád János, Magyarország Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára emlékének is.
Köreinkben köszönthettük Kilyénfalvi Gábort, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnökét. Wagner Szilárdot, a Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkészét és Karvanszky Mónikát, a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lelkészét.
A beszédek, köszöntők és ünnepélyes megemlékezések után pedig következhettek a művészek, mind a színpadon, mind a naplófeljegyzéseken, képeken, videókon és hivatalos iratokon keresztül. Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön előadásában egy igazán érdekes, emberi, gondolat- és kérdésébresztő előadást láthattunk az 1956-os eseményekről. Bennem önkéntelenül fel is merült a kérdés. Az én nagyszüleim vajon hol voltak, és mit csináltak ebben az időben?
Én már sajnos nem kérdezhetem meg, az egyébként akkoriban pont Budapesten élő nagyszüleimet erről. Szóval nekem egy kérdésem lenne hozzád, az olvasóhoz: Te már megkérdezted?
