A mártírhalált halt püspökre emlékeztek és emlékeztettek a hívek Neu-Ulmban. Az ünnepi szentmise magasztos vezérfonalára több apró gyöngyöcskét fűzték a szervezők figyelmes, tekintélyes, gondos aprósággal küllemben, lélekben, üzenetben a szentéletű Apor Vilmos életútjához, példaértékű hitvallásához, önfeláldozó szeretetéhez és halálához hűen. Különleges ünnepi hangulat törte meg a templom hideg falait. Jó volt a szemnek és a léleknek. Ünnepi ruhát öltött hívek, idősek, fiatalok és gyermekek, kórustagok, gyermekministránsok. Cikázott szemünk előtt a hófehér, a mély fekete és a vérpiros szín tekintélyt parancsoló üzenetével. A székely- és magyar zászló méltóságteljesen állt, mindvégig jelen volt az emlékezők identitását büszkén hirdetve.
Erős kép, amely bevésődik először a szemünkbe, aztán a szívünk féltve őrzött zugába a ministránsgyermekek jelenlétével együtt. Hogy vannak! Hogy sokan vannak! Hogy távol messze hazájuktól megtapasztalják, ebben a kicsi magyar paradicsomban különösen fontos Istent szolgálniuk hitben, felelősségben, barátságban. Mindazon túl, hogy a látottak befogadása megannyi gondolatot szült és érzelmeket keltett bennünk, egy másik érzékszervünk kapcsolódott be, és lett főszereplő az ünnepi pillanatok folytatásában. A Kék Duna kórus a fülünkön keresztül érintette meg lelkünket. Mindazt, amit szavakban nem lehetett kifejezni e magasztos percekben, megvalósult énekben, dallamban, ritmusban, hanghordozásban általa.
Csíki Zoltán atya prédikációja ebben a méltóságteljes küllemben, lelkünkig ható szimbólumok megjelenésében ékkőként illeszkedett mély gondolatiságával, amely a szeretetről szólt. A hétköznapokban megnyilvánuló szeretet sokszínűségét emelte ki Zoltán atya. A domináns, behódoló, önző, romantikus, együttérző, vagy éppen a majomszeretet ismérveit hallhattuk tőle. De a szeretet nem feltételhez és okhoz kötődik. A szeretet kifejezése nem kezdődhet így: „…szeretlek, ha…, vagy…szeretlek, mert…”, hanem így kezdődhet és végződhet egyszerűen: „szeretlek”.
„…A krisztusi szeretet szabadon hagyja a másik embert. Nem kényszerít, hanem segít, ad, bátorít, hogy az ember Isten képmására fejlődjön. Szeretetünk állandóan bugyogó forrása Jézus legyen életünk minden területén! ...” hallottuk Zoltán atyától. A prédikáció záró gondolatára, szívünk csordultig megtelt szeretetével énekeltük közösen himnuszainkat: a székely és a magyar himnuszt.
A meghitt együttlét a plébániateremben folytatódott, amely pillanatok alatt színtere lett a baráti beszélgetések családias hangulatának. A neu-ulmi közösség vendégszeretete összegződött a finom vacsorában, és a finomabbnál-finomabb házi süteményekben, amit lelkesen készítettek ezen alkalomra. Az ínyenc falatok koronája az ünnepi torta, ami különösen kedves volt mindannyiunknak a „III. Boldog Apor Vilmos Templombúcsú” felirattal. A jó hangulathoz előkerültek vendégkínálónak az ízletes, otthonról hozott, szívünknek kedves nedűk: a pálinka és a bor. Kortyolgatva és kóstolgatva a folyékony különlegességeket Kazinczy Ferenc epigrammájából egy gondolat azonnal beugrott, tökéletesen idomulva az ízvilág élményéhez: …Íz, szín tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés...”
Ez bizony, az volt! A javából! A vigadalommal zárt nap küllemében, tartalmában, értékében és üzenetében külön-külön és együttesen is olyan élményt adott kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és szépkorúaknak, szülőknek és nagyszülőknek, az ünneplő közösség minden tagjának, ami hitünket, magyarságunkat a krisztusi szeretet jegyében és nevében megerősítette, lelkünket gyarapította.
Találkozzunk jövőre a IV. Boldog Apor Vilmos templombúcsún Neu-Ulmban! Szeressük egymást addig is: ne, mert…, ne, ha…! Tiszta, őszinte, krisztusi szeretettel!
