Néhány program heti rendszerességű, mint például a táncpróbák és a magyar nyelvórák, a többi pedig valamilyen különleges alkalom miatt kerül megrendezésre, ilyenek a nemzeti ünnepek, ebédek, bálok, a tánccsoport fellépései. Jelen írásomban hadd mutassam be részletesebben a hétköznapjainkat és a hónap első nagy rendezvényét, melyre szeptember 11-én került sor.
A hétköznapok aktívan telnek a Magyar Otthonban. Hetente 1-2 táncpróbája van minden csoportnak, külön a gyermek, az ifjúsági, a felnőtt és az idősebb csoportnak. Ezeket a táncpróbákat Fekete Péter ösztöndíjas tartja, és új táncokat tanít, illetve a régebbi koreográfiákat is gyakorolják, főleg fellépések előtt. És fellépésekből van bőven, hiszen számos fesztiválra, különböző nemzetiségeket bemutató rendezvényre, iskolákba hívják a magyar táncosokat. Jó hírük évek óta szájról-szájra terjed Uruguayban és Dél-Amerikában is. Nemsokára Brazíliába utaznak majd, egy az ottani német közösség által szervezett fesztiválra. Ezen túl az általam tartott magyar órák is biztos kapcsolódási pontot jelentenek. Hét csoportra bontva, körülbelül 70 ember jár kitartóan magyarul tanulni. Csoportonként heti kétszer másfél órában erősítik vagy tanulják teljesen újra nagyszüleik anyanyelvét. A tanulóim nagyon különbözőek, foglalkozás szempontjából is, hiszen kisdiáktól, elméleti fizikuson keresztül tengerészkapitányig minden van közöttük, de egy dologban nagyon hasonlítanak: ha esik, ha fúj hetente kétszer eljönnek az órákra, és tanulják ezt a számukra oly nehéz és mégis kedves nyelvet. Pedig sok mást is tehetnének ugyanabban az időben, tölthetnék pihenéssel, szórakozással vagy a családjukkal. És ők mégis eljönnek. Mert fontos nekik a magyar származásuk és az, hogy ehhez a közösséghez tartoznak.
Aztán ott vannak a különleges találkozók, alkalmak, amelyekre mindig nagyon lelkesen készül mindenki. A szeptemberi hónap első ilyen nagyszabású rendezvénye a „Magyar ebéd” volt, ahol egy hagyományos vasárnapi ebédhez illően a menü körözött volt, majd gulyás nokedlivel és a desszert pedig túrós palacsinta. Közel 100 fő vett részt ezen a rendezvényen, a legtöbben csak ebédre érkeztek, de nagyon sokan részt vettek az előkészítési folyamatokban is, ami így igazi kalákává nemesedett. De itt ez nem meglepő, mivel mindent közös erővel érnek el. Már az előző beszámolóimban is említettem, hogy a helyi magyarok nagy része a század elején jött ide, ezért elég gyakori, hogy abból az időből származó szófordulatokkal vagy akkori hagyományokkal találkozom. A kaláka, ez az ittenieknek oly természetes közösségi munkavégzés mai megléte, és gyakorisága is talán innen eredeztethető.
De térjünk vissza ehhez az ebédhez. Ott kezdődik a folyamat, hogy már előző nap, kicsik és nagyok munka és iskola után összegyűlnek, és előkészítenek mindent. Krumpli és hagyma pucolással kezdődik sok órányi munkával, és nagy nevetésekkel zárul egy ilyen alkalom. Másnap pedig már korán ott van újra mindenki, és a rá bízottak szerint, van, aki megsütött palacsintákat hoz, van, aki mixert, van, aki merőkanalat.
Ha otthon azt mondjuk, hogy gulyás, körözött vagy túrós palacsinta, akkor az egy átlagos dolog. Minden családnak megvannak a maga receptjei, az alapanyagokat a boltban be lehet szerezni, és mikor van hozzá kedv, akkor elkészíteni. Itt Montevideóban, a magyar ételek elkészítése azért kicsivel körülményesebb, és nagyobb leleményességet igényel. Már a legalapvetőbb lépésnél, az alapanyagok beszerzésénél megakad a folyamat, mivel itt már jó ideje nem árulnak például tejfelt a boltban, illetve a túró amit lehet kapni, az sem az otthoni édes túró, hanem a sokkal szárazabb, és semlegesebb ízű ricotta. Mit csinál erre a leleményes uruguayi magyar? Kikísérletezi, hogy hány rész joghurt és hány rész tejszín keveréke fog leginkább hasonlítani az eredeti tejfelhez és azt teszi az ételekbe. (Házi tejet kapni, és úgy tejfelhez jutni nemigen lehet, legalábbis Montevideóban.) Illetve felvert tojásfehérjéből és sárgájából habot készít és azzal krémesíti a túrót. És az ízek harmóniája tökéletes. Úgy tűnik, csak a nagy becsben tartott családi receptekre és elszántságra van szükség.
Az ételek tehát készülnek, a segítők szorgoskodnak, mindenki ott van, és segít ahol kell, és amelyik tevékenységben komfortosan érzi magát. A férfiak a gulyást főzik, a féltve őrzött madárlátta Unicum is előkerül. A nők pedig palacsintát töltenek, nokedlit szaggatnak, és a körözöttet kóstolják. Majd lassan megérkezik a kolónia színe-java, a Magyar Otthon megtelik élettel, ízekkel, magyar szóval és történetekkel. Az ebéd végén, pedig elcsomagolva sokan haza is visznek az ebédből, talán azért is, hogy egy morzsányit megőrizzenek ebből a hangulatból a következő találkozóig.
És a következő találkozóra nem kell sokat várni. A szeptembernek még csak az elején vagyunk, a tavasz éppen csak beköszöntött. De érezni lehet a levegőben, hogy ez a hónap sok mindent tartogat még a montevideói magyarok számára. Sokan és sokat tesznek azért, hogy ez a tavasz is eseményekkel és eredményekkel teli legyen.
