Szent László-emlékévi megemlékezés Zürichben

Heil Kristóf Mihály előadása

/ Heil Kristóf Mihály /
heil.kristof.mihaly képe
A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a  közép-európai nemzeteket és felülkerekedett a Magyar Királyság első évszázadát jellemző „polgárháborús” viszonyain.

2017. november 19-én, vasárnap délután a zürichi Magyar Plébánián tartott előadást Heil Kristóf Mihály KCSP ösztöndíjas. A fiatal történész előadásának bevezetésében áttekintette a Magyar Királyság első évszázadát és László rögös útját a trónig. A prezentáció Szent László király életén túl bemutatta a szent király legendáriumát és annak a képzőművészetben való leképeződését, különös hangsúlyt fektetve a középkori miniatúrafestészetre és falfestészetre.

Az előadást követően estébe nyúló, kötetlen beszélgetés alakult ki a – közel kéttucatnyi –megjelent érdeklődő közreműködésével.

 

Fotók: Szántó András