Most, hogy másodjára lehetek itt az ausztráliai magyar közösségekben, gyülekezetekben szolgálva, már otthon igen nagy készülődés előzte meg utazásomat. Nem csak a szokásos monotonitás (bepakolás-ellenőrzés-bepakolás-utazás) volt az, ami meghatározta az utolsó hónapjaimat, hanem a személyekre, közösségekre szabott ajándékok előkészítése is.
Nemcsak személyes ajándékokkal szerettem volna meglepni, gazdagítani az ausztráliai magyar közösségeket, hanem egy-egy közösség számára készített egyedi, hazai, és időtálló értékkel. Ezért arra gondoltam, hogy népi motívumokkal díszített, szatmári hímzéssel készített úrasztali terítők, szószékdíszek, házi áldások, valamint a szatmári népviselet lenne erre a legalkalmasabb. Így, az otthonlétem utolsó hónapjában, fáradhatatlan munkával láttak neki „a varrósok kézműves műhelyében”a munkának. Szívvel és lélekkel, fáradságot nem ismerve (sokszor még otthonaikba is hazacsempészve éjszakai munkára) készültek el a pompás motívumok terítőn, függőn, kulcstartón, tűpárnán, faliszőnyegen, kötényeken, és még folytathatnám a szíveket és szemeket egyaránt gyönyörködtető használati tárgyak hosszú sorát.
Nagy köszönettel, és tisztelettel gondolok ezért a szamoskéri asszonyokra: Krisztire, Mariannára, Julcsira és Gyöngyire, valamint Brigire a cégénydányádi varrónőre, aki 4 szatmári leányruhát varrt meg szintén egy hónap alatt.
Megdobogtatja az ember szívét, amikor láthatja szülőföldjének motívumait a Sydney-i, valamint az Adelaide-i templomban, az Idősek és Rokkant Magyarok Egyesületének klubjában, vagy akár a családi otthonokban. Így becsempészhettem a hétköznapokba olyan elemeket, mely mindig emlékeztetnek arra honnan jöttem, kik készítették azokat, kik támogatták ily módon is a készülődésemet az utazáshoz. Köszönet illeti az édesanyámat is, aki sokat járt utána mindennek.
Mindez számomra, s szeretném, ha mindnyájunknak szerte a nagyvilágban üzenet lenne: szeretettel gondolunk egymásra, határainkon innen és túl. Kössön össze ezután bennünket a kultúránkon, hagyományainkon belül ez is: hiszen a szülőfalumban, ezek a motívumok díszítik a templom úrasztalát, a szószéket és az első padozatot. Jó, ha ebben is együtt, közösségben látjuk a diaszpórát és az anyaországot. Szamoskér-Sydney-Adelaide km-ben távol ugyan, de lélekben közel egymáshoz… az enyémben mindenképp.
A gyülekezeti alkalommal történő átadáson hangsúlyos volt: „kívánom, hogy szolgáljon ez a gyülekezet örömére, valamint legyen lelki képen a Krisztusban együvé tartozók közösségének megerősítésére, épülésére. Az együvé-tartozás szép példájává.” Mert meg van írva: „Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.”(Róm15,2)
