Szent László emlékév a suttgarti Magyar Konzuli Iskolában
2017 decemberében interaktív foglalkozás keretén belül ismerkedhettek meg a stuttgarti Konzuli Magyar Iskola színjátszó növendékei a lovagkirály életével és csodatetteivel. A tizenhárom különböző korú és nyelvtudású gyereknek nagy izgalom volt előkészíteni a foglalkozást, hiszen fontos volt ,hogy a nyelvi nehézségek ellenére is maradandó élményben részesüljenek mindannyian korosztálytól függetlenül. Ennek érdekében a foglalkozást megelőzve óralátogatáson vettem részt, hogy személyesen is megismerkedhessek a csoporttal. A bemelegítés, a ráhangolódás, az olvasás épp oly fontos elemei voltak a foglalkozásnak, mint a közös gondolkodás, a szerepjátszás vagy épp a levezetés. A rendelkezésünkre álló negyvenöt perc kevésnek bizonyult e karizmatikus nagy királyunk bemutatására, de a gyerekek szívesen feláldozták a szünetüket is, hogy a közösen összerakott legendát el is játszhassák. Az óra első perceiben ráhangolódásként a gyerekek különböző karakterek bőrébe bújva sétáltak a teremben, úgy mint katona, ló, királykisasszony illetve király. Ez után következett egy lazító gyakorlat, ahol egy vezetett vizualizáció során mindenki elképzelhette azt a várat vagy kastélyt, ahol találkozhatott egy királlyal. A vizualizáció után megbeszéltük közösen, hogy ki mit tapasztalt, illetve milyennek látta a királyt, vagy épp mit beszélgetett vele. Érdekes történetek születtek ebből a gyakorlatból is. Majd Szent László király bemutatására került sor, történelmi háttérrel, magyarázatokkal valamint kitérve az erdélyi vonatkozásokra és az ehhez kapcsolódó legendákra.
A három választott legenda: " A tordai hasadék”, „Szent László füve” valamint „László megmenti az elrabolt lányt”. Az első két legendáról csak beszélgettünk azonban a csoport sokszínűsége és az idő szűke miatt a harmadik legendát választottam olvasásra és eljátszásra is. Minden gyerek húzott egy-egy színes cetlit, melyeken rajta volt a történetből egy vagy két mondat.
A csoportnak össze kellett raknia a mondatokat időrendi sorrendben és elmesélni egyben a történetet. Az elején kissé nehéznek bizonyult a feladat, ugyanis pár általuk ismeretlen szó merült fel olvasás közben, amit külön-külön igyekeztünk megmagyarázni, körbeírni Körmendi Mária osztályvezető tanárral. Ilyenek voltak a „pogány”, „Nyírség”, „roham”, „kunok” szavak is.
A közös munka meghozta a gyümölcsét, sikerült szépen összerakni a történetet és élvezettel bújt bele minden gyerek a karakterek bőrébe a drámajáték során. Volt: király, pogány, menekülő nép, véres harc, megmentett lány, de főként jókedv és derű.
Már újra becsengettek, mire a legendát eljátszottuk és egy erdélyi imát elénekelve köszöntem meg mindenki figyelmét, közreműködését.
Lelkes, tehetséges, tanulni vágyó fiatal gyerekeket ismerhettem meg az előkészületek alatt és az alig 60 percnyi drámagyakorlat során. Tanulságos volt látni, hogy mindaz, ami nekünk az anyaországban egyértelmű és magától értetődő, nekik szabad idejüket rááldozva kell elsajátítaniuk, még ha mindezt érdeklődve és csillogó szemekkel figyelve is teszik. Amíg a diaszpórában ilyen gyerekekkel foglalkozhatunk, köszönet érte az elszánt tanároknak valamint a konzulátusnak és az állam támogatásának, addig van jövője nem csak a kisebbségben élő magyarságnak, de az egész nemzetnek.
