A Sík Sándor Cserkészcsapat karácsonyi műsora

/ Rengei Boglárka /
rengei.boglarka képe
Advent harmadik vasárnapján tartotta karácsonyi ünnepségét a genfi Sík Sándor Cserkészcsapat, melynek előkészítésében én is részt vettem.
Az árnyjátékos BetlehemA közönségMeghajlásJó kedélyű beszélgetés a "szeretet vendégség" alatt

Idén először a protestáns gyülekezet úrvacsorás istentisztelete utánra szervezték műsorukat, de nem csak protestáns hívek előtt, ugyanis a katolikusok közül is sokan tiszteletüket tették. Egy árnyjátékos betlehemezéssel adták elő a kis Jézus születését, és külön-külön a lányok és a fiúk is szavaltak egy-egy verset. A „Csendes éj…”, a „Pásztorok, pásztorok…” és a „Dicsőség…” című dallamok csendültek fel az előadás alatt, melyeket a közönség együtt énekelt a cserkészcsapat tagjaival. A műsor végén a protestáns gyülekezet egy „szeret vendégségre” invitálta a jelenlévőket, melyen finom virslit és süteményeket, illetve különleges borokat fogyasztva kívántunk egymásnak boldog ünnepeket a jövő évi viszontlátásig. A cserkészcsapat vezetője megköszönte a protestáns lelkésznek és nekem a sikeres előadás megtervezésében és kivitelezésében nyújtott segítségünket, jövőre pedig egy jó kis korcsolyázás alkalmával találkozunk legközelebb.