A New York-i iskolások és Paraj Vilmos közös délelőttje a könyvtárban

/ Tamási Enikő /
tamasi.eniko képe
„- Empíriokriticizmus, más néven machizmus, a materializmussal szemben álló szubjektív idealista filozófiai áramlat a XIX. század végén, mely tagadja az anyagi világnak az emberi tudattól független létezését. - Te tényleg érted ezt? - Nem én, csak el tudom olvasni. - Elolvasni? Így hívjátok, ha meg tudod fejteni a jeleket?”
mozikakaovaszonkonyvtar

Sokan úgy tartják, hogy iskolába járni egy szükséges rossz dolog. Nincs benne semmi öröm, az órák unalmasan telnek, a tananyag száraz. Erre cáfol rá szombatonként az Arany János Magyar Óvoda és Iskola, de különösen múlt héten, amikor még kakaót is bevetettünk a hasonló, alaptalan vádak felmerülését megelőzve.

Általánosan elfogadott tény, hogy a tanuláshoz minden érzékszervünket használnunk kell, hogy elmélyüljön a tudás. És minél több forrásból érkezik az információ, annál árnyaltabb képet kapunk. Fokozottan érvényes ez a nyelvtanulás esetében. Nem elég mindig csak tanárainkat hallanunk, társainkkal beszélnünk, ha igazi fejlődést akarunk elérni. Ezért határozták el az iskolás csoportok tanárai, hogy beépítenek a tanmenetbe egy fél napos mozizást. A szóválasztás pedig nem véletlen. Nem csak megnéztünk egy filmet, megadtuk a módját és a könyvtár vezetőjének hozzájárulásával, és KCSP ösztöndíjasának kedves segítségével, igazi nézőtérré varázsoltuk a helyiséget. Mivel nagy örömünkre magas létszámmal működnek az osztályok, így a legjobb megoldás a szőnyegek, puha takarók, és párnák alkalmazása volt. Beborítottuk a padló egészét, és amikor mindenki megtalálta a helyét, már kényelmesen ült, jöhetett a sötétítés és kezdődhetett a film: Vili, a veréb.

Egy gyönyörű mese a tanulás fontosságáról, a barátok bajtársiasságáról, a természet tiszteletéről és a jó viselkedésről. Mindez humorral és nagyon finom szlenggel elmesélve. Hiszen egy nyelv, egy kultúra igazi megéléséhez az is kell, az apró árnyalatok. A történet haladt, a pattogatott kukorica fogyott, és forró kakaó is mindenkinek jutott. A gyerekek pedig csendben, csillogó szemekkel tapadtak a vetítővászonra. Talán gondolatban felidézték az olvasás, az ismeretlen jelek megfejtéséhez vezető első lépések nehézségét, együtt csodálták Vilivel Budapest lenyűgöző panorámáját a háztetőkről, drukkoltak a lóversenypálya macskájának kijátszásához, és határozták el, hogy egy kicsit jobb gyerekek lesznek.

Bár a film megjelenésekor, 1989-ben még a szüleik is csak hasonló korúak voltak, mint ők, a mese nyelvezete örökérvényű, és kivitelezése páratlan. Mindkettő a magyar kultúra gyöngyszeme. Egyszerre ünnepli a magas színvonalú animációs filmkészítést, az igényes szövegírást, és a világszerte elismert zenei tehetséget. A jelenteket nézve, a megrajzolt helyszínek Budapestre repítettek, a dalokat pedig még délután is a fejemben dúdoltam. Remek program volt, amit a gyerekek láthatóan szívből élveztek. Köszönjük Zsuzsi néni, amiért ezt ilyen szépen kigondoltad, megtervezted és kitartottál a megvalósítása mellett!

És, hogy tudják-e a diákjaink, mit jelent a fent idézett meghatározás? Talán. De, hogy az iskolaév végére mindegyikük, egytől-egyik el fogja tudni olvasni, az biztos. Szombatról szombatra ezen dolgozunk.