A délutáni fórum nyitányaként Kibili Angéla, az Augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió lelkipásztori munkatársa és az Augsburgi Szent Piroska Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda vezetője az augsburgi magyar gyermekek nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzése, valamint közösséggé formálása érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vette át. Cikkünkben Kibili Angéla életútját, valamint a Katolikus Misszióért és a Hétvégi Magyar Iskoláért végzett szerteágazó tevékenységeit ismertetjük.
Kibili Angéla 1964-ben született a romániai Szatmárnémetiben. Középiskolai tanulmányait ugyanott, Erdély egyik legszínvonalasabb magyar nyelvű középfokú tanintézményében – mai nevén Kölcsey Ferenc Gimnáziumban – végezte, ahol 1982-ben érettségi vizsgát szerzett. Ugyanebben az évben felvételt nyert a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem matematika szakára, ahol 1986-ban matematikatanári és matematikusi oklevelet szerzett. Ezt követően férjhez ment és matematikatanárként dolgozott. 1990-ben férjével és két fiúgyermekével Bajorországba települt és a gyermekek nevelése mellett programozást és projektmenedzsmentet tanult, majd informatikusként dolgozott. 1996-tól ugyancsak informatikusi munkakörben dolgozik az UniCredit Banknál.
1991-ben a család Augsburgba költözött. A következő években a család még két további gyermekkel bővült. Érkezést követően a család rögtön csatlakozott a második világháború utáni időszak óta Augsburgban működő Magyar Katolikus Misszióhoz, ahol Angéla önkéntes segítőként, képviselőtestületi tagként és a Szent Piroska Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda egyik szervezőjeként tevékenykedett. 2001-ben átvette az iskola vezetését és azóta dolgozik annak továbbfejlesztésén, bővítésén. Az intézmény ma 70, 3-16 év közötti, túlnyomórészt első generációs kitelepült családok gyermekeinek teszi lehetővé az anyanyelvi és honismereti oktatást, valamint fakultatív jelleggel hitoktatást is. Az iskola és óvoda ennél még fontosabb feladata a közösséggé formálás, amely révén a gyermekekben fenntartható a magyar identitás és a magyar kultúrához való ragaszkodás.
Angéla 2004-2018 között a Misszió képviselőtestületének elnökeként tevékenykedett, 2010-től pedig részmunkaidős alkalmazottként dolgozik a Misszión. A plébános irányításával és a képviselőtestülettel szervezi a Szent László napi búcsút, a zarándoklatokat, a kulturális programokat és a ministránstábort, továbbá kapcsolatot tart magyar és német egyházi vezetőkkel, és irányítja a Misszió irodájának gazdasági ügyeit.
Mindezek mellett Angéla családjában is megéli azt, amiért a Misszión és a Hétvégi Magyar Iskolában is dolgozik; férjével négy gyermeküket magyar anyanyelvűnek és hitüket gyakorló keresztényeknek, valamint a magyar kultúra őrzőinek nevelték.
Áldozatos, kitartó, példamutató és eredményes munkáját Magyarország Köztársasági Elnöke méltán részesítette ebben a jeles állami elismerésben. A kitüntetés átvételét követően interjút készítettem Kibili Angélával, melyben kérdeztem múltról, jelenről és jövőről egyaránt.
Kedves Angéla! Néhány nappal vagyunk a fontos esemény után. Milyen érzés volt ebben a kitüntetésben részesülni?
Természetesen nagyon nagy megtiszteltetésnek éltem meg, különösen is jó érzés volt a magyar zászló mellett állni és fényképezkedni, hiszen én nem vagyok magyar állampolgár. Fontosnak tartom azonban hozzátenni, hogy ezt az eredményt nem egyedül értem el; sok segítőtársam volt, tanárok, a Misszió önkéntes segítői, a Misszió papjai és a családom. Olyan sok nevet kellene felsorolnom, hogy nem férne ide mind. Különösen a testvéremet emelném ki, aki mindenben segített és a Misszióban kiegészítette a munkámat. Ő is pont olyan odaadóan végezte a munkát mint én.
1990-ben Bajorországba települt át a család, egy évvel később Augsburgban lelt új otthonra. Miért pont erre a helyre esett a választás?
Ez egész véletlenül alakult így, mert ismerőseink laktak Augsburgban, akik segítettek itt letelepedni. Másrészt pedig München közelében akartunk maradni, mert a testvéremnek és nekem is olyan végzettségem volt, amivel csak nagyvárosban lehet munkát találni.
Augsburgba költözéseteket követően bekapcsolódtatok az itteni Magyar Misszió életébe. Hogyan nézett ki akkor az élet a Misszión?
Amikor ideköltöztünk, akkor rendszeresen voltak szentmisék, volt magyar bál, valamint karácsonykor a gyermekek ajándékot kaptak, melyről Kőmíves atya gondoskodott. Körülbelül ennyi volt a Misszió tevékenysége akkor. Mi is bekapcsolódtunk az életbe, és ahogy a gyermekek nőttek, mi is aktívabbak lettünk, és próbáltuk a magunk részét hozzátenni, hogy mások is örömmel jöjjenek és találkozhassunk.
Milyen feladatokat láttál el kezdetben a Misszión?
A ’90-es években második felében alakult meg a képviselőtestület, melynek először tagja, majd alelnöke voltam. Legelőször a gyermekekkel és az iskolával kezdtünk el foglalkozni, mert az én gyermekeim közül is a nagyobbak pont iskolásak voltak. Amikor a középső fiam első osztályba ment, akkor kezdődött el a hétvégi magyar iskola, melyet aztán egyre jobban kiépítettünk a gyermekek számára.
Több évtizede szolgálsz a Missziónál. Milyen változások történtek ez idő alatt?
Sokat gazdagodott az élet, sok tevékenységgel bővült az iskola és a Misszió is. Próbáltuk a többiekkel együtt az igények alapján alakítani az életet és a Missziót, valamint bővíteni annak tevékenységeit.
Lelkipásztori munkatársként és a hétvégi magyar iskola vezetőjeként mik jelenleg a legfontosabb feladataid?
Iskolavezetőként a legfontosabb feladat az ide járó 70 gyermek oktatásának szervezése, valamint ide tartozik a szülőkkel való kapcsolattartás is. Az iskola bővítése, és az itteni német oktatási rendszerben való elismertetése szintén további fontos feladat. Ezen kívül minél szélesebb körben szeretnénk megszólítani a gyermekeket és a fiatal családokat, hogy számukra az iskola valóban egy találkozási hely legyen, ahol ismerkedhetnek, barátságokat köthetnek, információkat cserélhetnek és otthonosan érezhetik magukat.
A Misszió tekintetében pedig fontosnak tartom, hogy a Misszió egy kicsi hazát, egy otthont nyújtson az embereknek, és ha ide eljönnek, akkor letehessék azt a sok gondot, ami a német közeggel, az új környezettel és beilleszkedéssel együtt jár, és itt magyarok lehessenek, magyar közegben érezhessék magukat, és ez javukra váljon. Így alakítunk ki programokat, vannak kulturális rendezvények, zarándoklatok, kórus, és ezekhez – amit tudok – hozzáteszek.
Beszéljünk egy kicsit a hétvégi iskoláról! Mikor alakult pontosan az intézmény és miként indult ott a tevékenységed?
A hétvégi iskola 1996-ban indult és először szülő voltam, csak nagyon fontos volt számomra, hogy kiépüljön az iskola, mert akkor még gyermekcipőben járt. Amikor észrevettem, hogy nehéz az indulás, megpróbáltam a szervezésben segíteni, felhívtam a szülőket, osztálytársakat és így segítettem az akkori vezetőnek. A következő lépés volt, hogy rendezvényeket szerveztünk Mikuláskor, karácsonykor és Anyák napjára, és akkor a testvéremmel együtt tanítottuk be az előadásokat, szerepeket. Ez így ment pár évig, majd 2004/2005-ben már tanítottam is. Ugyan sosem voltam egy osztályért sem felelős, mindig csak helyettesítettem, ha valamelyik tanár nem tudott eljönni, vagy egyik évben nem volt óvónénink, akkor én beugrottam és ezt vállaltam.
Miben áll egy ilyen hétvégi magyar iskolának és óvodának a fő küldetése?
Mikor elindítottuk a hétvégi iskolát, azt tekintettük a legfontosabb célkitűzésnek, hogy a gyermekeknek továbbadjuk, ami a miénk és amiben felnőttünk, valamint megismerjék és maguknak tekintsék a magyar kultúra szépségeit, a népmeséket, az irodalmunkat. Az iskola feladatai kibővültek abban a tekintetben, hogy közösségformáló és szociális célokat is megvalósít, hiszen csak úgy tudjuk megtartani a nyelvünket és a hovatartozásunkat – egyáltalán a magyarságunkból bármit –, ha a gyermekek közösségben vannak és magyar barátokat szereznek. Fontos továbbá, hogy mindezt megismertessük és elfogadtassuk a körülöttünk élőkkel is, gondolva itt a németekre, a német családokra, de akár a német iskolarendszerre és a német egyházra is.
A hétvégi iskola kapcsán melyik eredménynek örültél a leginkább az utóbbi évtizedekben?
Két dolgot emelnék ki, az egyik dolog, aminek nagyon örvendek, hogy nálunk nagyon sok fiatal tanár van, akik bekapcsolódnak az iskola életébe. Ők viszik az iskolát, az ő ötleteiket valósítjuk meg. A másik örvendetes dolog pedig, hogy a hétvégi iskolánk belépett a konzuli modellbe. Mi komolyan foglalkoztunk a gyermekekkel, szerveztük az iskolát, viszont mi hiába dolgozunk együtt nagyon jól, ha kifelé, a világ felé ezt nem tudjuk közvetíteni. Azáltal, hogy beléptünk a konzuli modellbe, hogy a Konzulátus is figyelembe veszi az iskolánkat és közvetít a német iskolarendszer felé, ez szerintem nagyon sok lehetőséget nyújt, még akkor is, ha nem duplázódik meg az iskolában a létszám.
Tekintsünk egy kicsit a hétvégi iskola jövőjébe is! Mik a közeljövő legfontosabb tervei, feladatai?
A legközelebbi feladat, hogy a konzuli modellben az első tanévet lezárjuk, majd ezt követően elindítsuk az új évet. Szeretnénk továbbá az iskolának egy olyan jelleget adni, melyből jobban érezhető, hogy ez egy hivatalos iskola. Számomra a legfontosabb, hogy minél szélesebb körben elérjük azokat az embereket, akiknek fontos, hogy gyermekeik magyarul tanuljanak.
Mit szeretnél kommunikálni az emberek felé a munkád által és honnan merítesz erőt mindehhez?
Ehhez talán kicsit a múltba kell visszamenni: A kommunizmusban születtem, nőttem fel és kezdtem tanítani. Ott nem lehet lelkiismeretesen dolgozni, ott a jó Istent ki kell hagyni, ott csak nagyon tárgyilagos célok vannak. Úgy gondolom, hogy főleg az iskolában, de minden közösségben vannak értékek, melyekre építeni lehet. Ebben a közegben én arra törekszem, hogy itt egy olyan közösség jöjjön létre, mely a keresztény értékrend szerint épül, és hogy lehetőségeket biztosítsak a gyermekeknek és a családoknak itt külföldön. Minden családnak nagyon meg kell küzdeni, amikor kijön, és én magam is tapasztaltam, hogy sok mindenre, ami nagyon fontos, nincs lehetősége, ideje figyelni az embernek. Az értékrend ugyanis teljesen eltolódik arra, hogy megvalósítunk különböző célokat – mint hogy a gyermek iskolába járjon, otthon és munka legyen – és ami a legfontosabb – és később sajnáljuk, hogy nem tudtuk megtenni –, az a hitünknek az ápolása, a család ápolása, az emberség – hogy nehogy belefásuljunk ebbe az egész munkába –, ezek hiányoznak. Számomra fontos, hogy a hit által ezt nyújtsam másoknak. Mindehhez a jó Isten és a belé vetett hitem, valamint a családom ad erőt.
A kitüntetettnek gratulálunk az elismeréshez, további munkájához pedig sok sikert és a jó Isten bőséges áldását kívánjuk!
