Túró rudi és pogácsa
Most vasárnap reggel ismét összegyűltünk, hogy magyarul tanuljunk. Míg Rita a felnőtteket oktatta, addig én most már két gyerkőccel és a magyar nyelv ördöngősségeinek magyarázásával birkóztam. Átismételtük a múltkori órán tanultakat; így az állatokat, azt, hogy melyik milyen hangot ad, aztán a testrészeket, majd a gyümölcsöket és a különböző színeket. Ehhez vittem színezőket, mindenki választott egyet és közösen kiszíneztük az azon lévő gyümölcsöket, a hozzájuk tartozó színnel. Ezt követően az előző nap nyomtatott és kivágott memóriakártyákkal játszottunk, melyekre különböző élőlényeket válogattam és írtam rá a nevüket. Itt szintén tudtuk gyakorolni az állatok nevét és a számolást, hiszen ahhoz, hogy megtudjuk, ki hány párt tudott gyűjteni – és ugye a legfontosabbat, hogy ki is nyert – meg kellett számolnunk a kártyákat mindenkinél. Ezután kicsit kimentünk az udvarra, hogy átmelegedjünk a napon és játsszunk picit, majd visszatérve a terembe a Bogyó és Babóca társasjátékkal folytattuk. Hamar elrepült a 2 óra, de mivel játszva tanulunk, szinte fel sem tűnt. Azt kell mondjam, elég ügyesek a gyerekek, remélem a következő órán még többen leszünk, de ez alkalommal sajnos sokaknál közbeszólt valamilyen betegség…hiába, itt tél van, elég sokan betegek.
Ezután megtartottam az első süti klubbot is, túrós pogácsát és túró rudit készítettünk… Mondjuk azt, hogy több-kevesebb sikerrel. A receptet két nyelven leírtam és kinyomtattam, így miközben készítettük a dolgokat, a magyar olvasást és kiejtést is gyakorolhatták a résztvevők. Sokat nevettünk közben, legnagyobb megkönnyebülésükre megígértem nekik, hogy a „körülbelül” és az „átgyúrjuk” szót igyekszem a továbbiakban mellőzni a receptekből. Először a házi rudihoz kevertük be az alapanyagokat, majd összegyúrtam a pogácsa tésztát. Jules viccesen megkérdezte, hogy ezt muszáj-e kézzel, vagy hogy így váltom-e ki az aznapi edzést. A sütésben már jártasabb nők, így Sam egyből mondták neki, hogy természetesen lehet géppel is, de a szeretetet így lehet igazán belecsempészni a sütikbe. Ebben nagyon is igazuk van, ahogy egy kedves cukrász barátom (akitől rengeteg mindent tanultam), a budapesti Tenero tulaja, Pap Zoli is mondja, ha az ember szívből szeret sütni, az megérződik a végterméken. Jó volt hallgatni, ahogy a résztvevők a magyar felmenőkről nosztalgiáztak, ahogy arról beszéltek, hogy a nagyszüleik vagy épp a szüleik hogyan csinálták a húslevest, vagy éppen a rakott krumplit. Hiába, a magyar ízekkel semmi nem érhet fel. Ezt követően kiszaggattuk a három tepsi pogácsát és betettük az előmelegített sütőbe, míg a túró rudi a hűtőben pihent, hogy megszilárduljon. A szakácsunk, Laci folyamatosan kérdezgette, hogy mikor lehet már kóstolni, úgyhogy ellenőrizve voltam, mind a pogácsa állagát, mind az ízeket illetően. A túrós pogácsa jól sikerült, miután hazajöttem, jött egy üzenet Estelle-től, amiben írta, hogy mennyire ízlik neki és bízik benne, hogy neki is sikerül majd otthon. Bár biztos vagyok benne, hogy gond nélkül meg fogja tudni csinálni, abban maradtunk, hogy ha segítségre lenne szüksége, egy videóhívás keretén belül tudok instant segítséget nyújtani. A túró rudi viszont nem akart rendesen megszilárdulni, valószínűleg azért, mert a házi túró krémesebb állagú volt, mint az otthoni bolti, így küszködtem vele, végül villával kóstoltuk meg. A résztvevők megnyugtattak, hogy az íze nagyon jó lett, így fogyott rendesen a kicsit krémes állaga ellenére is, a többi pedig a mélyhűtőben van és várja a legközelebbi magyar órát, hogy megegyük. Még nem tudom, a legközelebbi sütizésen mit készítünk, előtte azonban még azt kell kigondolnom, hogy a július végi Gulyás partyn milyen desszerttel lepjem meg az egybegyűlteket. Mondjuk egy jó Somlói galuskát biztosan mindenki szívesen fogadna a tradicionális gulyás leves – lángos kombináció záróakkordjaként.
