Húsvét hava a tavaszodó Wales-ben

/ Balog Katalin /
balog.katalin képe
Április egészében a húsvét hónapjának volt nevezhető Wales-ben, hiszen az első napoktól az utolsókig egymást érték a locsolkodások, tojáskeresések és a feltámadásról való megemlékezés.

Már április legelső hétvégéjén elkezdtünk foglalkozni a népi hagyományokkal, szokásokkal, ételekkel. A cardiffi magyar gyerekfoglalkozások lányainak a következő évben nem kell aggódniuk az elhervadás miatt, és biztosan nagyot nő a jövő húsvétig majd minden leányka. A fiúk ugyanis egy-egy locsolóvers kíséretében minden hölgyet megöntöztek illatos kölnikkel, amiért csokitojásokat kaptak jutalmul.

A newporti óvodában is izgalmas készülődés vette kezdetét, igaz már márciusban, hiszen húsvét előtt a gyermekekkel egy kis bemutatóval készültünk a szülőknek. A versek, dalok, játékok előadása után pedig együtt vehettünk részt az ügyességi sorversenyen, amit Ildikó óvónéni készített elő. Majd húsvéti kézműveskedésre és falatozásra került sor, melyet mindenki nagyon élvezett. A nap végén a fiúk körbejártak és csokikért, festett és ehető finomságokért cserébe minden leányt meglocsoltak a teremben. Az esemény hatalmas illatfelhőt hagyott hátra az ovi termében.

Idén volt először lehetőség, hogy magyar nyelven hallgathassa meg a walesi közösség húsvét bibliai üzenetét, és úrvacsorát vehessen együtt. A gyermekeket a biblia néhány versének tanulása és kézműveskedés várta, míg a felnőttek Salánki István, londoni lelkész tanítását hallgathatták meg. Az alkalomra most kevesebben jöttek el, mint a karácsonyi istentiszteletre, hiszen sokan a családdal töltötték vagy Magyarországra utaztak a húsvéti szünet idejére.