Alig-alig csendesült el a hageni magyar közösség, és máris egy újabb bál kerekedett a Vadrózsák próbáinak helyszínére. Ezúttal nem táncos bál volt, hanem maskarás. Az itt élő gyermekes családokat várta a közösség vezetője és az ösztöndíjas egy farsangi mulatságra, jelmezes felvonulásra és eszem-iszom utáni táncikára.
Sok gyermek látogatott el erre a nagyszerűen sikerült vasárnap délutáni programra, ahova természetesen a szülők is velük jöttek. Az egészen kicsiknek „ringató” foglalkozást tartott Münnich-Ákontz Ildikó, aki az itteni magyarság közösségi életének legmeghatározóbb alakja és mozgatója. A nagyobb gyerekekre oly jellemző mozgásigényt, dunántúli ugrós dallamokat segítségül hívva formáltuk tánccá. Jó hangulat kerekedett.
A közös vers és ének tanulást követően mesét hallgathattak kicsik és nagyok. Tóbiás Gyula Wuppertalban élő magyar mesemondó meséjét Romhányiné Molnár Ivett düsseldorfi édesanya illusztrációi tették még mesésebbé. Ezt követte a várva várt jelmezes felvonulás, a jelmezbemutató. A gyerekek ötletesebbnél ötletesebb maskarákat öltöttek magukra, ahogyan ez ilyenkor megszokott.
Bizton állíthatom, hogy a jókedv az aprók fölé tornyosult. Nagyszerű élménnyel lett gazdagabb ismét a helyi magyarság.
Köszönet érte a Vadrózsáknak és mindazon itt élő magyar embereknek, akik megtisztelik egymást bizalmukkal és szeretetükkel.
Elgondolkodtam….
Ha az esztendő így indult, mennyi minden csupa jót tartogathat még a következő időszak erre felé Hagenben ?
