Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956
A kiállításmegnyitó kezdetén Molnár Ottó, a Grazi Magyar Katolikus Közösség vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a szót Kovács Dénesnek, a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja elnökének, aki felvezető szavaiban köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a kiállítás létrejöttében segítettek. Külön köszönetét fejezte ki Wurst Erzsébetnek, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége elnökének, akinek indítványozására kerülhetett a kiállítás Felsőpulyáról Grácba.
Kovács Dénes után Molnár András, a Grazi Magyar Egyesület elnöke üdvözölte az érdeklődőket, és köszöntötte a Magyarországról érkező Csibi Krisztinát, a Magyarság Háza igazgatóját, valamint Szakály Sándort, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatóját.
Csibi Krisztina a Magyarság Háza, illetve a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága nevében köszöntötte az egybegyűlteket, majd megnyitó beszédében hangsúlyozta: a Magyarság Háza Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kérésére csatlakozott a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékévéhez 2015-ben, amely ugyan 2017. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján véget ért, de az alkalomból létrehozott kiállítás "tovább él és járja" a diaszpóra és a szórvány közösségeket. Ebben nagy szerepe van azoknak, fejtette ki a Magyarság Háza igazgatója, akik a diaszpórában élő magyar közösségeket támogatják, munkájukkal segítik és éltetik azokat. Csibi Krisztina röviden bemutatta még a Magyarság Háza küldetését, kiemelve azokat a programokat, színházi előadásokat, amelyek a diaszpóra és a szórvány magyarság számára jelentenek kapcsolódási lehetőséget az anyaországhoz.
Szakály Sándor történész a kiállítást bemutatva elmondta: a rollup-okon megtekinthető anyag egy olyan szeletét ismerteti a magyar történelemnek, amely sokáig, négy-öt évtizedig feledésbe merült, hiszen a Gulágon történtekről nem szabadott beszélni. Szakály Sándor felelevenítette azoknak a munkatábort megjárt magyaroknak az emlékét is, akiknek későbbi visszaemlékezéseiből képet kaphatunk a tábori életről, így elhangzott Rózsás János és Keményfi Béla neve. Rózsás János a Gulágot bemutató kötetében, a Gulag lexikonban igyekezett összegyűjteni az internáltak névsorát, amely háromszáz főt tartalmaz. Szakály Sándor ennek kapcsán hangsúlyozta: Rózsás János lehetőségei korlátozottak voltak. Annak ellenére, hogy pontos adatokat a mai napig nem lehet tudni azok számáról, akiket Magyarországról elhurcoltak, mégis a kutatók megközelítőleg 600-800 ezer főre teszik a GUPVI-ra, a hadifogoly- és internálótáborokba, valamint a GULÁG-ra, a Lágerek Főparancsnoksága által felügyelt táborokba került magyarok számát.
A hadifoglyokkal kapcsolatban Szakály Sándor az alábbi kérdést tette fel: Vajon hadifogolynak tekinthetők azok a Magyarországról elhurcolt százezrek, akiket málenkij robotra küldtek el? Azok a civilek, akiket Budapest ostroma után gyűjtöttek egybe, és szállítottak el a Szovjetunió különböző táboraiba?
A történész emlékeztetett: 1945 után a német lakosságot ún. jóvátételi munkára kötelezték, amelynek köszönhetően azonban sokakat nevük alapján ejtettek fogságba. Felhívta a hallgatóság figyelmét a kiállításon látható levelekre, amelyeket papír fecnikre írva, a marhavagonokból szélnek eresztve „küldtek el” a foglyul ejtettek családjaiknak. S ezek a levelek eljutottak a címzetteknek – emelte ki Szakály Sándor. Majd azokról a fiatalon, 14-18 évesen elítélt fiúkról és lányokról szólt, akik a Gulágon töltött, esetenként több, mint 10 év után tértek vissza otthonukba. Említette Keményfi Bélát, akit szökése után egy őt ért lövést követően, gerinctől lefelé megbénulva vittek el a Gulágra. S azokról is megemlékezett beszédében, akik hazatérve száműzöttek lettek. Köztük szólt Galgóczy Árpád műfordítóról, akit szabadulva a Szovjetunióból, a Szovjetunióba száműztek Magyarországról, s aki az orosz kultúra szerelmese lett. Szakály Sándor elmondta: a kiállításon a legkülönbözőbb emberi sorsok elevenedhetnek meg, láthatunk katonákat és egyházi embereket, köztük Oloffson Placid bencés szerzetest is.
Szakály Sándor a későbbiekben elmondta: a kutatók, akik évtizedek óta foglalkoznak a GULÁG történetével, Bank Barbara, Bognár Zalán, Stark Tamás és Zinner Tibor, a mai napig sem tudják, hogy pontosan hány embert vittek el a Szovjetunióba. Mégis, egy dolgot sikerült elérni – hangsúlyozta az előadó: az elhurcoltak emlékének megőrzését. A Veritas Történetkutató Intézet éppen erre törekszik a most megnyílt kiállítással, és, amint Szakály Sándor rámutatott, nemcsak a magyarság, hanem mások figyelmét is szerették volna felhívni a magyar történelem és Európa e tragikus epizódjára. A kiállítás angol, német, szlovák, ukrán és lengyel nyelvű változata már több európai nagyvárost bejárt, eljutott a Kárpát-medencei magyar közösségekhez, de az Egyesült Államokba is.
Szakály Sándor végezetül elmondta: „Az a nemzet, amely nem fordít figyelmet múltjára, nem gondoskodik halottairól, annak nincs jövője. Ha odafigyel a múltjára, a hibákból tanulva tisztességes jövőt építhet.”
A megnyitón közreműködött Ripka János, a Bécsi Zene- és előadóművészeti Egyetem hallgatója, aki Bach D-moll csellószvitjének Courante tételét játszotta.
Fotó: Tánczos Zoltán
