Sok mindent csinálhatunk most ebben a megszorításos időszakban; méltatlankodhatunk, panaszkodhatunk és szomorkodhatunk olyan dolgok miatt, amiket most háttérbe kell szorítanunk, sóvároghatunk a jobb idők után, de most azt kell kihasználni, amire lehetőségünk van.
Úgy gondolom, ez Auckland-ben most sikerült is!
Április második hetétől elindítottuk online mondókatanulós óráinkat az aucklandi gyerekek számára, amit a következő héten országos méretűre bővítettünk. A nagy érdeklődésre való tekintettel az online órák száma a kicsiknek heti két napra bővült, és a picit nagyobbaknak is egy külön délutánt iktattunk be.
Az ember folyamatosan, élete végéig tanul, ebben az egyedi helyzetben is meg kell állnia a helyét. Ez velünk, ösztöndíjasokkal sincsen másképp. Alkalmazkodunk! Az online oktatás - sőt, az oktatás is - egy távoli része volt az életemnek, de a „túléléshez” beindultak az ösztönök, és ez új és izgalmas lehetőségeket hozott számomra. A szokatlan megvalósítás is folyamatosan ismeretlen akadályokat vet fel, így alkalomról alkalomra, sőt, percről percre tanulok, új ötleteket merítek belőle.
A harmadik „órára” már kialakult a bevált módszer. Mentoraimmal közösen fejlesztettük az alkalmak felépítését. Biztosak vagyunk benne, hogy ez az új, digitális formája az oktatásnak nem csak nekünk, de a belecsöppent gyerekeknek sem egyszerű. Nehéz egy képernyőre figyelni, ahol egy ismeretlen arc beszél hozzájuk. Az interaktív, azaz a kétirányú párbeszéden alapuló módszer azonban nagy segítség. Most igazán hálásak lehetünk azért, hogy a huszonegyedik században élhetünk, hiszen jöhet bármilyen korlátozás, nekünk lehetőségünk van arra, hogy kilométereken átívelően kapcsolatot, értéket tudjunk teremteni.
Most ezekben a hetekben, hónapokban mind ugyanazon a hajón evezünk. Jó látni, hogy ezek a rövid virtuális alkalmak is ki tudnak alakítani különböző emberek között kötődést - legyen az a nyelv, a zene, vagy a mosoly ereje - még akkor is, ha eddig élőben nem is találkoztunk!
Nincs más hátra, mint előre!
