A V4-ek zenés-prózai estje
A vendégeket először Stephan Blahut, az Ausztriai Ipari Szövetség főtitkára köszöntötte, aki örömét fejezte ki azért, hogy immár ötödik éve az Eschenbach Palota adhat otthont a nagy sikerű rendezvénynek. Radda Marika, a Club Pannonia elnökasszonya köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarország 2017 július óta a V4-ek soros elnöke, ezért az idei Duna Gála a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) bécsi kulturális intézeteinek együttműködése révén jött létre.
Elnökasszony a vendégek soraiban üdvözölte Dr. Alena Heribanovát, a szlovák kulturális intézet vezetőjét, Dr. Mojmir Jersabeket, a bécsi cseh központ igazgatóját, Rafal Sobczakot, a lengyel intézet igazgatóját, aki egyúttal a bécsi lengyel nagykövetséget is képviselte, Bóta Zsolt, követet, aki a bécsi magyar kulturális intézetet, a Collegium Hungaricumot, illetve a nagykövetséget is képviselte.
Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Dr. Ivana Cervenkova, bécsi cseh nagykövet asszony, valamint Peter Misik, szlovák nagykövet is. Prof. Rumjana Koneva, konzul, a bolgár kulturális intézet korábbi igazgatója, Dr. Haydar Sari, Bécs város kulturális osztályának vezetője és Kovács Balázs, a bécsi magyar turisztikai hivatal korábbi vezetője is részt vett az eseményen. Radda Marika üdvözölte Dr. Michael Macek, kulturális menedzsert, a bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK) tudományos munkatársát, az este műsorvezetőjét, moderátorát, valamint Frau Charlotte derSternt, a Sunrise-Studio művészeti vezetőjét is, aki a programban szereplő prózai humoros előadásokat (sketcheket) rendezte és maga is nagyon sokoldalú művésznő. Végül pedig köszöntötte a Club Pannonia tagjait, barátaikat, a fellépő művészeket és minden vendéget, majd felkérte Bóta Zsolt, követ urat, hogy tartsa meg köszöntő beszédét.
Bóta Zsolt kiemelte, milyen fontos szerepet játszik az európai folyó, a Duna a partjainál fekvő nemzetek összekötésében és megköszönte a visegrádi országok kulturális intézeteinek igazgatóinak, hogy együttműködésük révén létrejöhetett ez a színvonala gálaest.
Miután Dr. Michael Macek átvette a szót, röviden ismertette a Visegrádi Együttműködés létrejöttének történetét, lényegét, valamint kiemelte, hogy a Duna Visegráddal együtt egy olyan kapocs, mely összeköti a négy országot.
Néhány szavas köszöntőt mondott Dr. Alena Heribanova, a szlovák kulturális intézet vezetője, Dr. Mojmir Jersabek, a bécsi cseh központ igazgatója, valamint Rafal Sobczak, a lengyel intézet igazgatója is. A beszédek között pedig színes zenei és prózai program váltakozott.
Hatalmas élmény és megtiszteltetés volt, hogy elsőként énekelhettem a színpadon, részleteket a „Ha én rózsa volnék” című slágerből magyar, illetve német nyelven, zongorán Nagy Georgina kísért. A cseh Theresa Clauberg és a magyar András Mátyás alkotta Duo ALARD hegedűmuzsikával kápráztatta el a közönséget, a szlovák Andrej Vancel csodás tenor hangján Robert Pechanec zongora kíséretében énekelt. A lengyel zongora virtuóz, Natalia Rehling is megmutatta kivételes tehetségét, majd van der Smissen Andrea magyar szoprán operaénekesnő előadását láthatták, hallhatták a nézők, őt a szintén magyar Mátyás István kísérte zongorán. Zenei darabok és dalok hangzottak el például Charles-Auguste de Bériot, Eduardo Di Capua, Frédéric Chopin, Erkel Ferenc, Jean-Marie Leclair, I.J. Paderewski, Johann Strauß, Georg Philipp Telemann szerzőktől.
A zenei betétek között 1-1 prózai humoros előadás (sketch) dobta fel még inkább a hangulatot a Sunrise-Studio, zene-, tánc-, és előadóművészeti konzervatórium diákjainak előadásában.
A gálaműsort vastaps zárta, a művészeket ismét a színpadra szólították, a művésznők virágot, az urak pedig 1-1 üveg bort vehettek át.
A rendkívül színvonalas és változatos műsor után fogadással zárult az este, ahol borkóstoló keretében a Font Pincészet és a Spiccer termékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.