A cserkészet hagyományait élénken őrzik a Sao Paulói magyar közösségben. Elérkezett az iskolakezdés ideje, mely mindig eseménydús szakasza az évnek. Nagy gonddal készültek idén is az első szeptemberi találkozóra a Cserkészparkban, Embu határában, ahová mindig jó kiszabadulni kicsit a nagyvárosi forgatagból. Magas fák és friss levegő, dimbes-dombos vidék és jó hangulat. A gyerekek mellett lehetetlen unatkozni.
A kora délutáni órákban autóval érkezünk a helyszínre. Felhős az ég, de senki sem aggódik az időjárás miatt. Az elmaradhatatlan zászlófelvonás és a program felolvasása után a parkban felütik a bográcsot, és kezdődik a főzés. Mi mással is indulhatna jobban a tanév, mint egy kiadós magyar gulyással? Míg a szülők az ételkészítéssel foglalatoskodnak, a gyerekek a tisztásra szaladnak. Fogócskáznak, kacagnak, egymást ugratják. A tisztekre és szülőkre is átragad a vidámság és elevenség, ezekben az órákban mindenki elfelejti a gondjait, és felhőtlenül szórakozik. Miközben játsszunk, a magyar nyelvet is gyakoroljuk. A kicsik felszabadultan énekelnek, kergetőznek, észre sem veszik, milyen sokat fejlődnek közben. A napi felelős utánuk ered, és kézen fogja őket. A többiek is odaérnek, és kört alkotva kezdődhetnek a népi játékok. Mindenki élvezi a mókát, az őrsvezetők ugyanolyan hangosan nevetnek, mint a gyerekek. Jólesik ebben a békés, zöld környezetben lazítani a nagyvárosi zsongás után ezen a szép szombati napon. Pihenő közben sem nyugszik a magyar; egy könyvet magammal hoztam a Magyar Házból, címe: Üzenet: szemelvények a magyar irodalom századaiból. Szívmelengető érzés, mikor nemcsak a magyar származásúak, hanem a barátaik is érdeklődést tanúsítanak a kultúránk iránt.
Elkérik, és felütik a könyvet; verseket, dalokat találnak benne, melyeket a cserkészeten is hallhattak már. Izgatottan kérdeznek: ez mit jelent? Hogy kell helyesen kiejteni? Mi az, hogy rétes? És az, hogy szőlő? Boldogan fordítom le a népdalokat, ezzel egy szelet Magyarországot csempészve a levegőbe és szívekbe. Az olvasást sípszó szakítja félbe: mindenki, gyülekező! Elkészült a vacsora. Sorban állás után asztalhoz ülünk, és elégedetten kanalazzuk a fenséges gulyást. A sűrű, laktató leves után sobremesa, azaz desszert következik; mindenkinek vágnak egy szelet süteményt. A korábbi zsibongás után kellemes csend ereszkedik a parkra, mindenki jóllakottan hátradőlve beszélget a mellette ülővel.
Leszállt az este, és az erdei madarak megkezdték késői éneküket. A déli féltekén véget ért a tél, szeptember hónapban végre beköszöntött a tavasz, A vacsora utáni pihenőt nem lehet hosszúra nyújtani, hiszen nem átlagos cserkésznapról van szó. A domb tetején, öles fák árnyékában rakják a tüzet a fiatalok. Megemlékezés ez, a szolidaritás jegyében. A világon szétszórtan élő magyar cserkészek mind összegyűlnek, hogy tábortűz mellett emlékezzenek hagyományaikra és társaikra. Hűvös az este, esőt jósoltak; közelebb húzódunk a tűz meleg lángjához, miközben népdalokat énekelünk. Egyszer csak két fiatal őrsvezető feláll a helyéről; kalappal a fejükön, bottal a kezükben öregembert imitálnak, és beszédbe elegyednek. Ez már a színjáték része, olyan jól csinálják, hogy mindenki nevetésre fakad. A műsort magyarul adják elő; eljátsszák, hogy évtizedek múltán újra találkoznak, és felemlegetik, milyen volt cserkésznek lenni. Mennyit énekeltek, játszottak! Együtt jártak táncolni, tanulni, mulatni.
Humorból nincs hiány, mikor új jelenet következik, és most az anyukák adnak elő egy jelenetet, mikor a gyereküket táborba küldik. Milyen sok előkészülettel jár az! Mennyi mindent kell bepakolni, ők aggódnak, míg a gyerekek nem alszanak az izgalomtól, annyira várják már a táborozást. A játék sikeres, mindenki gurul a nevetéstől...
Majd újra elcsendesedünk, gyertyagyújtás következik. Még énekelünk keveset, majd megalkotjuk a szeretetkört. A tűz lángja fölött egymásra nézünk, némán, egymás kezét fogva. Mindenki ugyanarra gondol: messze élő társainkra, a cserkészekre és a magyarokra. Milyen jó, hogy együtt lehetünk. A békés megemlékezés után a tisztek eloltják a tüzet, és biztonságban elvezetik a csapatot a domboldalról. Sötét az éjszaka, a felhők között felsejlenek a csillagok. Zászlólevonás következik; méltó zárásként, mint mindig, most is elénekeljük a magyar Himnuszt.
Az eső megvárta, amíg békében befejezzük a közös estét, az utolsó öt percben kezdett rá. Gyors, ám meleg búcsúzás után elválunk egymástól. Szerencsésnek és boldognak érzem magam, a többiek arcáról ugyanezt az érzést olvasom le. Szép napot tölthettünk együtt, a barátság, tisztelet és magyar hagyományok jegyében.
