Az ünnepel igazán, aki kétszer ünnepel!
Versengés a nemzeti ünnepek megrendezésében? Valóban ezt írtam volna? Bizony, kedves olvasó, ténylegesen ez történik. A Magyar Ház képvsielete és a konzulátus képviselete ugyanis nem együtt, hanem egymás mellett ünnepel, ami elsőre meghökkentő, esetleg lehangoló lehet. Ám ennek a különös és megosztott felállásnak a programok szervezői, alkotói és a meghívott diaszpóramagyarság egyértelműen a nyertesei! Az emberek megmozgatásának és a mennél maradandóbb kivitelezésnek ösztönző ereje ugyanis egyre nagyobb forrásból, egyre színvonalasabb eseményeket hoz tető alá egyazon ünnepkörben, egyazon napon.
A Szent István templomnál a konzulátus képviseletével találkozhatott az érdeklődő a délelőtti szentmise alkalmával, melyet közös ebéd követett. Ezután került sor a templom udvarán, huszárok jelenlétében, a Szent István szobor felavatására – mely esemény számomra egy augusztus 20-i ünnepségbe mellesleg jobban illeszkedne –, majd az ünnepi műsor, amit a táncoktatással megbizott kőrösis gyakornokok állítottak össze konzuli felkérésre. A műsorban Kossuth beszéde és gondolatai mellett helyet kapott a Kárpátok táncegyüttes felfrissített tyukodi koreográfiája is. A műsor végezetével a stafétaváltás helyszínére (Rózsakert) fáradt a forradalmi hevületet átérző sereglet, hogy koszorút helyezhessenek el az itt található Kossuth Lajos szobornál. Innen indulhattak tovább a következő műsor és fogadás helyszínére, a Magyar Házba, a résztvevők mellett a katonai és táncos hagyományőrzők is.
Az esti programot a Magyar Ház kulturális vezetője állította össze, melyben zongora előadás, kórus ének, színpadi játék, huszár-, és néptáncbemutató is helyet kapott, elsöprő sikert aratva a közönség köreiben. Ez egy olyan március 15-i megemlékezés volt, mely egy egésznapos nagyszerű programsorozattal ajándékozta meg a magyar közösséget. A legodaadóbbak, leginkább érdeklődők és akiknek nincsen kibékíthetetlen ellentéte egyik vagy másik szervezet képviselőivel, mindkét helyszínen élvezhették a nemzeti megemlékezés és összetartás nyújtotta kulturális nemzeti élményt és vendéglátást. A Magyar Házban ezen alkalommal egy magyarországi színész is vállalt szereplést, a Kárpátok legényei pedig új táncot tanultak meg az eseményre. A közönség pedig hálás volt, lelkes és meghatott. Himnuszainkat (a magyart és a székelyt) az ovációt követően közösen felállva énekeltük el, megértve, hogy milyen sorsközösséget, milyen örökséget és értéket jelent magyarnak lenni, együtt és külön.
