Október második hetében, 7. és 9. között hosszú évek után ismét magyar gyerektábor volt Wellingtonban.
A tábort Szentirmay Klárával, Wellington korábbi tiszteletbeli konzuljával közösen kezdeményeztük és szerveztük meg.
Aucklandben évek óta működik hétvégi magyar iskola, Wellingtonban azonban eddig nem volt meg a kapacitás egy gyerektábor megszervezésére.
Idén ezt tűztük ki célul: szerettük volna, ha a wellingtoni magyar közösségben a megemlékezések mellett olyan esemény is helyet kap, amelynek a gyerekek állnak a középpontjában, és ahol a fiatalabb generáció tagjai megismerhetik egymást.
A táborban tizenkét gyerek vett részt. A csapat korban és magyartudásban is nagyon vegyes volt, ezért a feladat sem volt egyszerű. Voltak köztünk olyanok, akik csak néhány éve költöztek Magyarországról Új-Zélandra, mások 1956-os menekültek unokái, sőt olyanok is, akiknek az ükszülei a II. világháború után érkeztek az országba.
Ez a sokszínűség adta a tábor témáját is: mit jelent magyarnak lenni Új-Zélandon? A három nap során játékkal, kézművességgel és ismeretterjesztő, gondolkodtató foglalkozásokkal töltöttük az időt.
Megismerkedtünk a két ország nemzeti jelképeivel, és összehasonlítottuk őket. Közösen elkészítettük a 2027-es naptárat, amelyben megbeszéltük, mely ünnepek magyarok és melyek új-zélandiak, így a gyerekek azt is láthatták, hogyan fér meg egymás mellett a két kultúra a mindennapjaikban.
Megtanultuk az Ördög útja néptáncot és a „Hej, Dunáról fúj a szél” kezdetű népdalt, amelyeket az utolsó napon a szülőknek is bemutattunk. A kézműves foglalkozások sem maradhattak el: só-liszt gyurmából alkottunk, és tátikát hajtogattunk, álarcokat készítettünk.
A harmadik nap végére a csapat igazán összeszokott. Minden gyerek megismerte a többieket, és azok is tanultak, sőt megszólaltak magyarul, akik a tábor előtt egy szót sem beszéltek.
Számomra ez volt a legnagyobb öröm: látni, ahogy a nyelv és a közös élmények összekötik ezeket a nagyon különböző háttérrel érkező gyerekeket. Nagyon jó volt megismerni őket, és örülök, hogy a tábor végül összejött. Remélem, hogy a táborban kötött ismeretségek és barátságok megmaradnak, és a jövőben Wellingtonban is egyre több program várja a magyar gyerekeket.
