„Nem emlékszünk a forradalom zajára, nem tudjuk milyen félni, de tudjuk milyen jó szabadon élni!”
Így szavaltak a gyerekek az idei 1956-os forradalom megemlékezésén, az előadás végén. És bár néhányan talán még emlékeznek, legtöbbünknek tényleg csak egy, a sok nemzeti ünnep közül. Ezért volt kiemelkedő ez a jubileumi műsor, mert a színdarab jellegű történet igazán mélyrehatóan adta át, hogy milyen is lehetett akkor Pest utcáin járni.
A műsor menetének összeállítását Kascsák Dórának köszönhettük, és azt hiszem, elmondható, hogy nagyon egyedi koncepcióra épült. Egy nagypapa és kisunokája beszélgetése adta meg a keretet, amire a különböző kisebb elemek, mint dalok, videók vagy versek épültek. A nagypapa szerepébe Schaffer Frigyes bújt, aki a történet szerint a forradalom napjairól, dicsőségéről, majd bukásáról mesél unokájának. A színpad szélén foglalt helyet, ahol egy kis szobára emlékeztető sarkot rendeztünk be nekik, hogy jobban megadja a mesélő távolságát a „mesétől”.
Nyitásul egy videót láthatott a közönség, ahol a harcokat egy pesti kávézóban felelevenítő férfit láthattunk. Ott, ahol ma békésen él a pesti ember, akkor vér folyt. Ez vezette fel a mesélő nagypapa történetét. Ezután verseket és dalokat hallhattunk, a két főszereplő dialógusaival megszakítva. Összesen öt vers hangzott el, én azonban most csak kettőt emelnék ki. Márai Sándor Mennyből az angyal című verséről, aki azt hinné, mint én, hogy ez valami karácsonyi alkotás, annak ajánlom, hogy olvassa el. Igazán megrázó, mint egy kétségbeesett kiáltás, és Dóri ehhez méltón szavalta el. A második kedvenc pedig az Egy mondat a zsarnokságról volt Sinkovits Imre ikonikus előadásában.
A Nebulóknak is jutott egy kisebb szerep, méghozzá a Pál utcai fiúk musical leghíresebb dalával. A gyerekek egy koreográfiát követtek, miközben szólt a Mi vagyunk a Grund. A hatás persze nem maradt el, a kisebbek előadása mindig kiváltja a várt lelkesedést, így most is nagy tapsot kaptak. Ezenkívül még két dalt hallhattunk, egy újabb musical-betétdalt és Zorán Kell ott fenn egy ország dalát, amit Trázsi Emese szavalt és énekelt. A kulisszák mögül itt több könnyet is láttam. Zárásul a nagypapa még elmesélte, hogy a forradalom után sokan elmenekültek Magyarországról, és nem egy hontalannak Ausztrália adott helyet az újrakezdésre. Szépen összekötve ezzel a forradalmat a perthi magyarok sorsával is.
Az előadás nagy tapsot kapott, a szereplők meghajoltak, és kezdődhetett az ünneplés. Szerencsére a meleg krumplis pogácsa és leves mindenkinek ízlett, és akinek mégsem, az is tudott bőven miből válogatni, olyan sokféle étel gyűlt össze.
Valóban, milyen jó, hogy szabadon élhetünk, szabadon beszélhetjük a nyelvünket, szabadon ünnepelhetjük a nemzetünket még az anyaországtól távol is. Milyen jó, hogy felnőhetnek generációk békében, félelmet és szorongást szinte nem is ismerve. Most már csak vigyáznunk kell, hogy a békében el ne kényelmesedjünk, és az őseink fáradozásának gyümölcsét magától értetődőnek ne vegyük, hanem mindig hálásan gondozzuk és éberen őrizzük a szabadságunkat. Még csak 70 éve volt, hogy valaki ezért az életét is adta volna.
