A windsori magyar közösség is megemlékezett a trianoni békediktátumról

"Nem, nem, soha!"

/ Szalkay Krisztina /
szalkay.krisztina képe
A trianoni békediktátum már 105. éve választ el minket a magyar testvéreinktől. Aláírása nem csak mély traumát okozott a magyarságnak, de megkülönböztet minket egymástól és szétszakít. Idén is volt lehetőség arra, hogy a helyi magyarok megemlékezhessenek erről a gyásznapról egy igazán családias összejövetel keretében.
FilmnézésMécsesgyújtásKoszorúzás

2025. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a windsori magyar közösség tagjai meghitt és méltóságteljes megemlékezésre gyűltek össze a Mindszenty Hallban. Az eseményt Lizik Zoltán szervezte, aki szívvel-lélekkel állította össze a tartalmas és lélekemelő műsort, amelyben versek, személyes gondolatok, történelmi visszatekintések és zenei részletek váltották egymást.

A megemlékezés a magyar nemzeti imával, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Ez a pillanat szimbolikus jelentőséggel bírt: nemcsak az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumra emlékeztetett, hanem közös identitásunk és hitünk kifejezéseként is szolgált, melyek túléltek minden határon és történelmi tragédián.

A Himnuszt követően Lizik Zoltán köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette az esemény programját és célját. Szavai rámutattak arra, milyen fontos, hogy a diaszpórában élő magyarság is emlékezzen és együttérzéssel forduljon a múlt iránt – mert bár földrajzilag távol vagyunk az anyaországtól, a történelem sebeinek emléke közös örökségünk.

Ezután egy rövid kisfilmet vetítettek le, amely informatív és tárgyilagos módon ismertette a trianoni békediktátum körülményeit, következményeit és hatását a magyar nemzet történetére. A film nemcsak a száraz tényeket mutatta be, hanem segített mélyebben megérteni, milyen lelki, társadalmi és kulturális traumát jelentett ez a történelmi esemény.

A következő blokkban a közösség tagjai közösen szavalták el több ismert és kevésbé ismert magyar költő Trianonhoz kapcsolódó verseit. Elhangzottak többek között József Attila, Juhász Gyula, Falu Tamás, Fáy Ferenc, Serfőző Simon, Papp-Váry Elemérné és Székely Ferenc költeményei. A szavalatok nemcsak a fájdalmat, hanem az összetartozás reményét és erejét is közvetítették. Különösen megható volt, amikor a résztvevők együtt mondták a sorokat – sokan szemükben könnyekkel, átérezve a sorok minden súlyát.

A lírai rész után zenei részletek következtek, amelyek tovább erősítették az érzelmi töltetet. Felcsendült a Magyarok Világhimnusza, valamint a Határtalan Dal együttestől az Összetartozunk című ének, amely különösen sokat mondott a határokon átívelő magyar identitásról. Ezek a dalok nemcsak hangulatot teremtettek, hanem közös élménnyé formálták az emlékezést.

Az est során nem feledkeztünk meg székely testvéreinkről sem – tiszteletünk jeleként közösen énekeltük el a Székely Himnuszt, amely után egy rövid, de annál szimbolikusabb pillanat következett: a Mindszenty Hall parkolójához tartozó szomorúfűz alatt koszorút helyeztünk el, így fejezve ki közös gyászunkat és emlékezésünket. A fa alatt tartott megemlékezés az elcsendesedés és méltó főhajtás lehetőségét is megadta a jelenlévőknek.

A koszorúzás után egy kávészünet következett, amely alatt lehetőség nyílt a személyes beszélgetésekre, visszatekintésekre, és arra, hogy a résztvevők megosszák egymással saját családi emlékeiket, érzéseiket.

A program végén közösen átsétáltunk a Free Hungarian Reformed Church épületéhez, ahol mécsesgyújtással és imádsággal emlékeztünk azokra a családokra, életekre és közösségekre, amelyeket a trianoni döntés szétszakított, de amelyek hitben és lélekben a mai napig összetartoznak.

Az este közös énekléssel és egy záró imádsággal ért véget – méltó módon zárva le ezt a bensőséges, emelkedett hangulatú alkalmat.

Ez a megható délután és este nem csupán a múlt emlékeinek idézéséről szólt, hanem lehetőséget adott arra is, hogy együtt, közösségben élhessük át a nemzethez tartozás élményét. Átérezhettük nemcsak egymás fájdalmát, hanem az egymás iránti felelősséget is. Egy ilyen esemény különösen fontos a diaszpórában élők számára – megerősít abban a tudatban, hogy magyarságunkat nem a földrajzi határok, hanem a közös történelem, nyelv és hit tartja össze.

Hálás vagyok, hogy részese lehettem egy ilyen érzékeny és mély emberi találkozásnak. Hiszem, hogy a közös emlékezés által tovább tudjuk adni az összetartozás üzenetét a következő generációknak is – itt, Kanadában is.