Húsvéti tojásfestés
Ennek az egységnek a kialakítása céljaként kapta online tojásfestésünk a kaláka elnevezést, melyre április 12-én került sor. A magyar közösség gyermekei távol az anyaországtól születtek, így az ünnepet körülölelő szokásokat csak a szüleik, nagyszüleik emlékein keresztül hallhatják és nagyon kevésszer tapasztalhatják. A grenoble-i magyar egyesület minden évben igyekszik feleleveníteni és az ifjú generáció számára megmutatni az ünnepi népszokás különlegességét a tojásfestéstől egészen locsolásig. Az idei évben is a körülményekhez képest igyekeztünk ezt a hagyományt követni és megemelni.
Virtuális kalákánk a közelben lévő magyar közösségek, családok számára is nyitott volt. Rengeteg szorgos kéz csatlakozott Grenoble-ből, Lyonból, Marseille-ből sőt néhány svájci családot is köreinkben tudhattunk. A nagyanyáinktól, szüleinktől örökölt természetes festékanyagok felhasználásának tudása fontos hangsúlyt kapott a foglalkozáson. Mindenki válogathatott saját kamrája tartalmának színezőanyagaiból: hagymahéj, vöröskáposzta, cékla stb. A festési folyamatot nagy lelkesedéssel és figyelemmel követték még így kamerán keresztül is: a tojást megtisztítva megfőztük, majd levelet tapasztva rá, harisnyába csomagolva a már kifőzött színezőbe helyeztük. Mivel ezek a „festékek” minden esetben másképp színeznek (a kapott szín függhet a tojás színétől, a természetes színezőnk milyenségétől is), mindenki izgatottan várta a végeredményt. Rengeteg kíváncsi, szorgos kéz segítette az édesanyák munkáját. Közben meséltünk a gyermekeknek a locsolási szokásainkról, ebbe a szülők is bekapcsolódtak saját élményeikkel. A festés végén néhány bátor legény locsolóversét is hallhattuk.
A húsvétot megelőző böjt a belső megújulást szolgálja. A negyven napos böjti méregtelenítés legyen akár néhány szokásunktól való megvonás, de koncentráljon szeretteink odafigyelésére és a belső egyensúly lélegzetvételnyi megtalálására az év rohanásában. A karantén időszaka is egy böjti megpróbáltatás. Több hete egy olyan rendszerben próbálunk élni, amelyben számos megszokott kényelmi dologtól távol vagyunk és ezért talán megalkuvásokra kényszerülünk. Így néha a két véglet között hányódunk és egyaránt szenvedünk a körülöttünk lévők zajától vagy a társtalanság magányától. Hirtelen és kiszámíthatatlanul változó korunkban, fontos, hogy visszanyúljunk egy valamikor lassabban alakuló közösség hagyományaihoz. A természettől függő ember jobban eligazodott és kevésbé érezte magányosnak magát a világban, ami igaz, akkor még sokkal kisebb volt. Ami számunkra hagyomány, az neki egy természetes együttélési egyensúlyt jelentett. Több, mint egy a múltból ránk ragadt szokásrendszer: együttélési és nevelési formákat mutat.
Bár a személyesen töltött idő tartalmassága pótolhatatlan, még így is jól esett látni, hogy az emberek őszintén keresik egymás társaságát és ilyen sok résztvevő érdeklődött a kaláka iránt. A franciaországi közösségek hölgyei már biztosan nem hervadnak el és egész évben illatozni fognak.
