A rendezvényre még Linzből is érkeztek vendégek: Máthé Gergely és felesége, Erzsébet annyira szívükbe zárták Zorkóczy Zenóbia színművésznőt a május 21-i linzi fellépésekor, hogy viszontlátására megragadták a bécsi alkalmat is: eljöttek ezen a szombaton a Pázmáneumba. A műsor első pillanataiban a jelenlévőknek elmondtam, hogy „azok után, amit két év alatt együtt átéltünk”, nem akartam Bécsből szó nélkül elillanni, és egy e-maillel sem akartam elintézni azt, hogy „mindenkinek mindent köszönök és a viszontlátásra”. Eltökéltem, hogy egy igazán emlékezetes rendezvénnyel fogjuk lezárni kétévnyi közös munkánkat. Miközben a meghívást indokoltam, kezemben tartottam a Szent Kereszt Ökumenikus Magazin 2017. áprilisi lapszámát, és elmondtam, hogy a szűk két év alatt az ausztriai magyarokról Gyergyószentmiklóstól Torontóig több mint harminc médiafelületen közel hatszáz híradást eredményező sajtótevékenységem a közelmúltban újdonsággal gyarapodott: a budapesti kiadású Szent Kereszt Ökumenikus Magazin hasábjaival. Néhány címet is idéztem a kezemben tartott áprilisi lapszámból: Cserháti Ferenc püspök szentmisét mutatott be Bécsben a Pázmáneumban; Antal Sándor brácsaművész kamarakoncertje Bécsben a Pázmáneumban; „Magyarok a bajor fővárosban” – Cserháti Ferenc püspök Bécsben a Pázmáneumban is bemutatta új könyvét; Linzben a Szent Antal-plébánián is megnyílt a Gulág-kiállítás. Azután visszalapoztam a címlaphoz, és elkezdtem arról beszélni, hogy honnan ismerhetjük az azon szereplő hölgyet: részint a sport világából, hiszen világbajnok és olimpiai ezüstérmes kajakozó, de még inkább a zene világából, a Bojtorján, a Rockfort, a Kormorán, az Örökség és más együttesekből. Így lépett hát elő a címlapról a valóságba, a Pázmáneum közönsége elé ezen a szombaton Géczi Erika és a jól ismert Úton vagyok című nyitódallal máris teljesen elragadtatta a díszteremben jelenlévőket egytől egyig.
A következő percekben felkértem Csibi Krisztinát, hogy mutassa be röviden a Petőfi Sándor Programot és a Kőrösi Csoma Sándor Programot. A Magyarság Háza igazgatója felelevenítette: a kezdetekkor, 2013-ban negyvenhárom fiatal indult útnak a Kőrösi-program keretében, majd ez a szám 2014-ben százra emelkedett, 2017-től pedig száztizenöt ösztöndíjas teljesít szolgálatot a nyugati magyar közösségekben szerte a világon. A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság 2015-ben létrehozta a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Programot is, mely az egykori monarchia területére terjed ki – ebben tavaly ötven, idén ősztől pedig hatvanöt ösztöndíjas tevékenykedik a mai Románia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Dél-Lengyelország területén. Csibi Krisztina elmondta: sajátos helyzeténél fogva Ausztria 2015-ben – a burgenlandi (egykor magyarországi) közösségekre való tekintettel – átkerült a Petőfi-programba, de az ország többi tartományában élő magyarok diaszpórához tartozása végül visszavezette Ausztriát a Kőrösi-program célországai közé. Csibi Krisztina – a fogadószervezetek, mentorok visszajelzéseire hivatkozva – a legteljesebb mértékben sikeresnek értékelte mindkét programot, és reményét fejezte ki, hogy ez így lesz a jövőben is. Szavai után megköszöntem neki az elmúlt két év alatti közös munkánkat, a tőle ehhez kapott bizalmat, lehetőséget, lelkesítést, támogatást, és ezt a köszönetet Géczi Erika következő dalának, a Magyar szív című Örökség-dalnak a neki ajánlásával fejeztem ki.
A továbbiakban mentoromtól, Wurst Erzsébettől azt kértem, mondja el, mit adott a Kaláka-Clubnak az elmúlt két év és a két program. Az elnök asszony úgy találta, a szervezet rendezvényeinek moderálása, azokról a beszámolók elkészítése, megjelentetése és az évkönyv összeállításában való közreműködés jelentette számukra a legnagyobb segítséget. Kiemelte még, hogy a Kaláka-Club felismerte a diaszpóra magyar katolikus lelkészségei és a két program közötti kapcsolat szorosabbra fűzésének szükségességét. Wurst Erzsébet örömmel nyugtázta, hogy a felismerésből fakadó törekvés nemcsak Ausztriában, hanem általános értelemben is eredménnyel járt. Gondolatai után mindezt magam is megköszöntem neki, miként azt is, hogy lehetővé tette számomra az önálló munkavégzést, aminek köszönhetően számos saját elképzelésemet, egyéni kezdeményezésemet is meg tudtam valósítani. Köszönetemet egy neki ajánlott dallal, Géczi Erika Itt az idő című Örökség-dalával fejeztem ki.
A folytatásban Varga János atyát kértem meg, mondja el, mit adott a Pázmáneumnak ez a két év és a két program. Az intézet rektora felidézte: 2010-es kinevezésekor úgy gondolta, az egykori papnevelő intézetnek ma egyházi funkcióin túl a magyarok identitásőrzésében is szerepet kell vállalnia, amit kulturális és tudományos rendezvények révén tud leginkább teljesíteni. S mivel a magyarság szolgálatában a két ösztöndíjprogramban fogadószervezetként részt vevő Kaláka-Club és a Pázmáneum céljai közösek, valamint a közöttük lévő együttműködés is meglehetősen szoros, az intézet a Petőfi- és Kőrösi- ösztöndíjasokkal is hatékony és eredményes munkát végzett. Az utóbbi két évben különösen az egyedi kezdeményezésű megemlékezések megszervezése és megtartása, továbbá a rendezvényekről szóló beszámolók elkészítése és azoknak az egyházi sajtóhoz való eljuttatása jelentette a Pázmáneumnak a legnagyobb segítséget. Varga János rektor atyának is megköszöntem a közös munkát, amit egy neki dedikált dallal fejeztem ki – s ez mi más is lehetett volna, mint az Örökség zenekar feldolgozásából ismert Házi áldás, Géczi Erika nagyszerű előadásában!
Végül, de nem utolsósorban Vencser László tanár urat, az ausztriai idegen nyelvű katolikus lelkészségek országos igazgatóját, második mentor-helyettesemet kértem fel, mondja el, mit adott a programokban érintett ausztriai magyar katolikus lelkészségeknek ez a két év. Nagyon figyelemre méltó választ adott! Kifejtette: római tanulmányait követően, az 1970-es években, amikor gyulafehérvári teológiai tanárként és vicerektorként megismerte a külhoni magyar katolikus papság tevékenységét, láthatta, hogy azok a lelkipásztori feladatok ellátása mellett mennyi időt és energiát szentelnek a magyar közösségek identitásmegtartására: nótaesteket tartanak, egyesületeket hoznak létre, közösségi programokat szerveznek. Erre szükség is volt, hiszen az akkori magyar állam lemondott a külhonban élő honfitársakról. Vencser László ezek után így fogalmazott: a Petőfi- és Kőrösi-programokon keresztül Magyarország Kormánya sokat visszaadott a lelkészeknek az akkori segítségből. Vencser László igazgatónak is megköszöntem az egyházi területen végzett munkám szakmai irányítását, a bölcs meglátásokat és tanácsokat, majd felcsendült neki is egy dal, egyik kedvenc énekszáma, a Honfoglalás filmből ismert Kell még egy szó. A Géczi Erikától látottak-hallottak után a tapsot alig akarta abbahagyni a közönség…
A folytatásban „két évem legnagyobb felfedezéséhez”, Fodor Máriához, az idén 60 éves Ilona Stüberl bécsi magyar étterem tulajdonos-vezetőjéhez fordultam, megköszönve neki a hihetetlen örömét és lelkesedését, amelyet közös munkálkodásunk során tapasztalhattam. Mindezen érzéseimet és gondolataimat a Vallomás című Örökség-dal neki ajánlásával fejeztem ki, amit természetesen Géczi Erika nyújtott át számára.
Az est első részének végéhez közeledve megköszöntem Deák Ernő főszerkesztőnek a Bécsi Napló újságnál kifejtett sokrétű ténykedésünket, hozzátéve, hogy ez az együttműködés „korábban is szoros volt, most még inkább az lett és a jövőben is így marad”. Fetes Kata újságíró kolléganőmnek is megköszöntem a barátságát és a közös munkálkodásunkat a sajtótevékenységünk terén. A Kaláka-Club teljes tagságának kifejeztem hálámat azért, hogy elfogadtak és támogattak, a Pázmáneum törzsközönségének pedig azt, hogy a két év alatt együtt imádkoztunk, ünnepeltünk, emlékeztünk és megemlékeztünk. Végső soron tehát mindenkinek megköszöntem az elmúlt két esztendőt és „Szóljon mindenkinek a következő dal” felvezetéssel felcsendült az Isten ujja megérintett című ismert Kormorán-dal, amelyben Géczi Erika még a közönséget is megénekeltette.
Így jutottunk el az est második nagy egységéhez: az irodalomhoz, a versek világához, amelybe a Kovásznáról érkező Zorkóczy Zenóbia vezetett el bennünket a színművészet gyönyörű eszközével. Dalol a honvágy című Wass Albert-műsorával szinte mindenkinek könnyeket csalt a szemébe és a szívébe. A versek szövegéhez illesztett népdal-részletekkel színesített előadását ugyancsak nagy tapssal jutalmazta a közönség.
A művésznő után megszólalni nagy bátorság volt a részemről, mégis megtettem, mert az est zárószavaként magam is szerettem volna átadni „mindenkinek, aki itt van, és mindenkinek, aki nincs itt” jókívánságaimat, amelyeket a költő énnálam sokkal szebben, jobban és találóbban megfogalmazott. Ennek megfelelően a színpadon legvégül a következők hangzottak el:
Balogh József: Mit kívánok
„Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs, jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!”
A viszontlátásra!
További záró-, köszönő-, búcsúszavak és rövid koccintás után valami valóban visszavonhatatlanul véget ért.
De ősztől megnyílik ismét, a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében a munka Bécsben a Kaláka-Clubban és a Pázmáneumban is folytatódik tovább. Új szereplővel, új ösztöndíjassal, akinek ugyanazt kívánom, amit búcsúestem címéül a Balogh József-versből kiemeltem: „Utakhoz fényt, csodát, álmot!” És persze „magyar szót és égre kéket” Ausztriában is…
Czyzyk László felvételei
