Október 26-27-én magyar világtalálkozó és zarándoklat lesz Portugáliában
Az októberi fatimai magyar világtalálkozó önmagában is megér egy misét, akarom mondani, cikket. De leginkább mindkettőt. Mindenképp szerettem volna írni erről a rendezvényről, hiszen hónapok óta ezen dolgozunk itt, Lisszabonban, a Portugál-Magyar Egyesület maroknyi csapatával. Sőt, augusztus óta egy csapattaggal kevesebben... De erről kicsit később. Ez a találkozó páratlan a maga nemében, hiszen Magyarországtól oly távol, mégis a világ egyik "magyar szegletében" történik majd. Egy rendkívüli helyen, kivételes apropóból, csodákkal övezve valósul meg. Fatimában, ami maga is csodákról híres. Ezen belül is, a fatimai Magyar Kálvárián, amelyet a világ különböző pontjain diaszpórában élő magyarok adományaiból emeltek a Fatimában szolgálatot teljesítő Kondor Lajos verbita atya irányításával. Kondor atya halálának 10. évfordulóján. Milyen szép szimbóluma ez a magyarságnak és a határokon átívelő lelki-spirituális összetartozásnak.
Mielőtt rátérnék a program néhány izgalmas részletének ismertetésére, szeretnék egy pár sort szentelni annak az embernek, akinek a fejéből kipattant az egész ötlet. Lukács Antoinette-nek.
Miért írok most róla? Mert szeretnék emléket állítani neki... mindannak, amit tőle és rajta keresztül láttam, kaptam, tapasztaltam. 79 év élettapasztalata és bölcsessége, maratoni délutáni munkatalálkozók, sziporkázó intellektuális megbeszélések, nevetős teázások, és a közösen szervezett programokon való bajtársi részvétel formájában, percről percre csepegtetve. Fanyar, jó humorral, különleges – mindenki által megemlegetett – egyenes tartással és sosem tompuló fiatalos vagánysággal teli aura lengte körül. Nem akart porondon lenni, de a háttérből eltökélten tevékenykedett. Még a fűszál is vigyázzba állt előtte, ha úgy akarta. (Olykor bizony én is). Ez a szellemi-lelki hagyaték az, ami itt maradt velem a mostani, 3. Kőrösi Csoma szolgálati évre. Ez a mentori muníció az, amire építenem kell immár nélküle. Mert ő idén augusztusban elment.
Antoinette-ről írni hálás érzés a számomra, ugyanakkor egy kis betekintést is adhatok ezzel az Kőrösi Csoma Sándor szolgálat egyik fontos dimenziójába, az ösztöndíjas és a helyi mentor közötti kapcsolat dinamikájába. Antoinette két évig volt mentorom a Kőrösi-Csoma Sándor Program keretében. Mi, "KCSP"-sek sokat beszélgetünk a tapasztalatainkról a kiküldetésünket lezáró záróhéten. A mentor és az ösztöndíjas közötti együttműködés kihívásai bizony gyakran előkerülnek témaként. Ahogy egy ösztöndíjasnak feladat "összerázódás", a mentornak is az. Az újonnan érkezett meg akarja váltani a világot, a régi, aki ismeri a helyi viszonyokat, pedig ragaszkodik a jól beválthoz és óvatosan fogadja az újdonságokat. Képzeljék csak el, ha ehhez még a generációs különbségek is hozzáadódnak!
Lukács Antoinette töltötte be a Portugál-Magyar Egyesület alelnöki, majd elnöki tisztét. Minden elismerést megérdemel nem csak ő, vagy a Portugál-Magyar Egyesület többi tagja, de a világon működő számos magyar szervezet vezetősége és aktív tagjai, hiszen önkéntesen, karitatívan, és sok munkával teszik a dolgukat a magyar közösségekért. Antoinette már bőven a 70. életévén túl is felvállalta, hogy alapítója és mozgatórugója legyen az első egyesületnek, ami felkarolta a portugáliai magyarok ügyét. 2014-ben létrejött az Egyesület, amelyben ő volt a "habarcs": nyelvtudásával és diplomáciai érzékével hidat emelt a portugáliai magyarok különböző generációi között. A második generációs, magyarul már csak alig-alig tudó portugál-magyarok, az elmúlt években, évtizedekben Portugáliába kiköltözött magyarok és a mindezeket a csoportokat megtartani és közösséggé formálni szándékozó ösztöndíjasok között. Antoinette egyengette az Egyesület kapcsolatait Magyarországgal és a többi magyar diaszpóraszervezettel a nagyvilágban, megbirkózott a kapcsolattartáshoz elengedhetetlen informatikai kihívásokkal, és persze a Magyaroszágról érkező friss ösztöndíjas titánokkal, mint jómagam is :) Micsoda brainstorming megbeszélések voltak a mentori találkozóink, öröm volt nézni! Sosem lehetett egy ötlet túl vad a számára, legfeljebb csak "nem időszerű". De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy rögös út vezetett egymás megismeréséig és az összhangig. Ha címet kellene adni a kezdeteket leíró fejezetnek, ez lenne az, "Kapaszkodj erősen!" Egy határozott elképzelésekkel és arisztokratikus tartással rendelkező idős hölgy (az időset illetően, Antoinette bármikor nyugodtan letagadhatott volna 20 évet a korából) találkozott egy ötletekben sosem szűkölködő, sőt, hiperproduktív, gyorsan és sokat tenni vágyó "Y generációssal". Nem volt minden súrlódástól mentes. Sokszor mondják, a cél az út maga. Én is így érzem, megérte végigjárni. Rengeteget tanultam tőle menet közben és egy értékes baráttal lettem gazdagabb, egy életre.
Antoinette személyiségét remekül példázza az utolsó projekt, amibe belevágta a fejszéjét. A Nagy Fa. A fa úgy vélem jó hasonlat, mert élő, termékeny, termést hozó. A magyarok fatimai világtalálkozója is ilyen. A gyökere a határokon átívelő magyar összetartozás érzéséig ér, ehhez szeretnénk visszanyúlni, ezt szeretnénk középpontba állítani. Lelkes kis csapat dolgozik azon, hogy ez a "fa" gyümölcsöt hozzon, ha szűken vesszük, az Egyesület maroknyi stábja. De az igazi csoda éppen abban áll, hogy korántsem vagyunk egyedül. Hatalmas összefogás övezi ezt az eseményt, a diaszpórában működő sok-sok magyar szervezet tagjai, vezetői, zarándokokat hozó püspökök és papok Magyarországon, a lisszaboni magyar nagykövetség, portugáliai magyarok, sőt még a fatimai önkormányzat is támogatólag áll hozzá és ki-ki a maga módján járul hozzá a létrejöttéhez. Talán Antoinette is, odaföntről.
A programról részletesebben itt lehet tájékozódni: www.portugaliaimagyarok.com
