avagy heves hangulatú lazacsimogatás egy csobogó csermelyben
Az a megtiszteltetés ért, hogy életem első cserkésztáborát a torontói 20. Árpád Vezér cserkészcsapattal és a 42. Szent Kinga leánycserkészcsapattal élhettem át, az Orbán Balázs Társaság Parkjában. Nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó!
A tábor témájának megfelelően az égető őszi nap sugarát szelíden szemerkélő eső váltotta fel pénteken estére. Így bemelegítő programként nehezített körülmények között kellett boldogulnunk a hétvégi lakhelyeink felhúzásával. De mint mindannyian tudjuk, a cserkész talpraesett, életrevaló és mindent megold. Szóval csak jólesett mindenkinek a becsületes munkával kiérdemelt, a lelket felmelegítő esti tea, amire jó nagy szükség volt, hiszen 10°C-ban aludtunk.
Szombaton kezdődtek a még nagyobb izgalmak. A délelőtt folyamán a gyerekek interaktívan tanultak a tűz csiholásának, karban – helyben – tartásának, ápolásának és elaltatásának fortélyairól és bájairól. Folyamat végeredményeként a saját ebédjüket is megfőzték. Hallottak és láttak bemutatókat a tüzek típusairól, formáiról, történetéről és veszélyeiről is. Az előadássorozat különböző ügyességi és készségfejlesztő tevékenységekkel volt teletűzdelve, mint például az egy kézzel történő gyufagyújtás vagy a bográcstartó saját kezű elkészítése.
Ebéd előtt egy nagyon kreatív és igencsak hasznos, a magyar szókincset gazdagító foglalkozást tartott Csermely Krisztina felnőttcserkész, aki csupán emiatt látogatott el hozzánk a táborba. A gyerekek közösen gyűjtötték össze a különleges, ritkán használt megnevezéseket és jelzőket a tűz és víz témakörében, amelyekre olykor nem is találtak angol nyelvű megfelelőt. Lezárásként egy remek játékot játszottak, amelyben ők maguk is érzékelhették a minőségbeli különbségeket, milyen is az, ha a víz a csöpög, csurran, csordogál, patakzik, áramlik, özönlik, vagy épp zúdul. Ebéd után Horváth Árpád SJ atya is meglátogatott minket, aki lelki táplálékkal látta el a táborozók apraja nagyját, rávilágítva a naphoz és a Jóistenhez hasonló „belső ragyogás” különleges ajándékára.
Napközben még a kiscserkészek is csatlakoztak hozzánk, egynapos kirándulásuk keretében.
A délután főszereplője a víz volt, vagyis inkább a lazacok. A park területén zubogó patak ugyanis csordultig volt halakkal. Remek lehetőség volt ez a kanadai lazacfajtákról szóló plenáris előadást követően a való életben történő megfigyelésükre is. Nem csupán különböző fajtákkal találkozhattak a gyerekek, de több életszakaszban is megfigyelhették a lazacokat. Ennél valósághűbben talán nem is csodálhatták volna meg a természetet. A mezítlábas, úszócipős és gumicsizmás talpacskák kavalkádja a lazacsimogatás után szorgosan épített különböző típusú átkelőket a víz fölé, egyesek lemásolva a szervezők által készített, gyakorló kötélpályát. A maradék energia levezetésére egy erőnléti-ügyességi, ötállomásos akadályversenyen mérkőztek meg a porontyok. A napot közös pizzasütés zárta, mindenki saját maga készítette el a vacsoráját is. Nagy élmény volt számomra, hogy a cserkészet mennyire színesen, mozgalmasan és vidáman neveli önállóságra a gyerekeket. Az estét az elmaradhatatlan tábortűz sziporkázta be, és a vakmerő vezetők íjas tűz-show-ja koronázta meg a coyote-vonyítástól hangos, lazactól illatos, 8°C-os friss éjszakát.
Vasárnap reggel kimondottan jólesett mindenkinek a meleg kakaó, a juharszirupos kolbász és amerikai palacsinta, ennél autentikusabb reggelim még nekem sem volt ittlétem alatt. Mondhatni, hogy az ízbomba oltására érkezett meg a helyi állomásról egy tűzoltóautó, amelyet aprólékosan bemutattak nekünk a daliás „lánglovagok”.
A tábort egy forgószínpaddal zártuk, ahol a gyerekek foglalkoztak víztisztítással, nyakkendőgyűrű készítésével, tűzrakással és íjászkodással is. Az utolsó energiaraktáraikat a tábor végén némi métázással merítették le a cserkészek, és a hétvégét lekerekítő eső előtt csillogó szemekkel vagy éppen azokat behunyva távozhattak a családjaikkal.
Az Erdélytől egyik legtávolabbi Székelykapu oltalmában megmászni életem első igazi kötélhídját, először aludni sapkában, kesztyűben, négy réteg ruhában és kézhez kapni az első nyakkendőgyűrűm, mindez az önkéntességem vélhetően legnagyobb ajándékainak egyike lesz és még egy hónap sem telt el. Köszönjük a lelkes szervezést Gábor Róbert táborparancsnoknak, és az ingergazdag helyszín biztosítását az Orbán Balázs Társaságnak! Csak remélni merem, hogy vissza tudom szolgálni ittlétem, és életem alatt ezt a sok jót és óriási kalandot a torontói cserkészeknek. Addig is jó munkát kívánok!
