Pontozó fesztiválon jártunk Ontarioban
Számos nagy ontarioi együttes mellett léptünk színpadra. A torontói Kodály, a cambridge-i Kossuth és a hamiltoni Rozmaring is mind több tízéves múltra tekinthetnek vissza. A Nádihegedű mindössze 7 éves, de méltóan helytállt keleten. Linge Kira és Márton Ádám a helyi csapat legnagyobbjai közé tartoznak.
Színpadi jelenlétük és érettségük miatt kissé kezdenek kilógni még a legidősebb csoportunkból is, többek között ezért gondoltam úgy, hogy érdemes lenne megmérettetni magunkat egy fesztiválon. Az ötletemet hatalmas öröm fogadta, a gyerekek utána folyamatosan azt kérdezgették, hogy mikor kezdünk el készülni.
A hetek villámgyorsan teltek és azon kaptuk magunkat, hogy már a repülőn ülünk, úton Cambridge-be. Négy órával később szerencsésen landoltunk Torontóban, ahonnan autóval folytattuk tovább kalandunkat. A reptérről egyenesen a Kossuth-házba vezetett az utunk, ahol már javában folyt a péntek esti táncház.
Beköszöntünk, táncoltunk egyet, aztán a szálloda irányába vettük az utat, hiszen egész nap utaztunk és az időeltolódás sem segített, estére kellemesen elfáradtunk. Alvás előtt mindent előkészítettünk, kivasaltunk, kifényesítettünk.
A verseny napján korán keltünk, délelőtt várt minket a színpadbejárás. A zenekarral való egyeztetés után pedig lassan elkezdtünk készülődni. Befontam Kira haját, felkerült egy leheletnyi smink az arcára, majd egymás után sorjában a viseletdarabok. Az anyukák szinte könnyeztek, amikor elkészült a „nagy mű” és minden kiegészítő a helyére került.
A Kossuth-ház nagyterme zsúfolásig telt emberekkel. A zsűri helyet foglalt és elkezdődött a verseny. Kicsik, nagyok, felnőttek, szólisták és együttesek egymás után álltak fel a színpadra; a zsűritagok, név szerint Farkas Ágnes, Farkas Tamás és Berecz István lázasan körmöltek.
Estére megszületett az eredmény. Kira és Ádám különdíjban részesültek a kalocsai táncok motivált előadásmódjáért. Ugyan helyezést nem értünk el, de én így is mérhetetlenül büszke vagyok a táncosaimra. Belevágtunk, felkészültünk, megcsináltuk. Azt hiszem igen jó hírét vittük a nyugati oldalnak és Calgary-nek is. Másnap a nyugati táncos lábak tánctanításon vettek részt.
A hétvége nem csak arra volt jó, hogy megismerjék a gyerekek, milyen is versenyhelyzetben lenni, hanem arra is, hogy találkozzunk egy olyan közösséggel, ahol generációkra nyúlik vissza a néptánc és a népzene szeretete, művelése. Rengeteg élménnyel tértünk haza. A fáradtságtól ugyan nem látszott, de a gyerekek majd’ kicsattantak az örömtől, hogy részt vettünk a Pontozó fesztiválon.
