A jó időben szívesen beszélgetünk, sétálunk a szép kertünkben, ahol olykor kakaduk, papagájok társaságát is élvezzük – ám ez utóbbi csak a magamfajta frissen érkezőknek újdonság. Akadnak gyönyörű virágos teraszok, sőt van, aki zöldséget is termeszt kisebb területen a lakása előtt. Egy házaspár sok színes madárka gondozását is vállalja és örömmel mutogatják őket az érdeklődő lakóknak. Havi egyszer lángos délutánt is tartunk, és a finomságot most már szintén a kertben, egy napernyőkkel védett teraszon fogyaszthatjuk.
Beszélgetéseink során sokszor hallok az „alapító atyaként” számon tartott P. Forró Ferenc jezsuita szerzetesről, aki a hatvanas évek elején az elsők között ismerte fel az idős otthon létrehozásának fontosságát. Az Erzsébet Otthon történetében meghatóak azok az epizódok, amelyek az emberek összefogásáról mesélnek. Ki-ki saját személyiségéből, tehetségéből adódóan segített, így természetes, hogy egy kicsit mindnyájan magukénak érzik az intézményt.
Hálásak lehetünk az elődök áldozatos munkájáért, amelynek köszönhetően ezen a kis magyar szigeten megtapasztalhatjuk a családiasságot, otthonosságot és az összetartozást a járvány-sújtotta idők ellenére is.
