„Megkapáltuk a szőlőnket három ízben is,
nem sajnáltuk rá erőnket, várjuk a levit,
fáradozva emlegetjük a szüret nevét,
nosza pajtás vigadozva igyuk a levét.”
A fenti népdalt mottóként választva, a Tokaj-hegyaljai hagyományokat követve, Simon-Juda napjával meghirdetésre került a szüreti mulatság. Vidók Katalin igazgatónő szervezésében, aki a szívének kedves, otthonról hozott emlékeit is megoszthatta ezáltal az iskola közösségével, kialakult a tanítási napot lezáró kis rendezvény, ami magában foglalt számos változatos programpontot. A sok-sok játék és tánc mellett a gyerekeknek lehetőségük volt a szüret, a szőlővidékek, a szőlőművelés és a bortermelés témájában új ismeretekkel gazdagodni, megkóstolni, milyen is a must, és eljátszani egy szüreti felvonulást.
Egervári Zsuzsanna tanárnő pótolhatatlan iránymutatásai alapján, illetve helyszíni koordinációja és előzetes munkája mellett, a tanári kar egésze odaadóan vett részt a program megalkotásában, a felkészülésben és a lebonyolításban. Készült díszes plakát, beszerezték a kellékek, és már korán reggel ünnepi pompába öltözött a Magyar Ház díszterme. Az eseményhez méltó asztalt terítettünk, szőlővel, musttal, és a szüreti koszorú csodájára járhatott volna egész Manhattan.
Természetesen nem maradhatott el saját magunk felcicomázása sem, ezért minden lány és felnőtt nő is gyönyörű, piros pántlikát kapott a hajába, kiegészítve a sok, szebbnél szebb népviseletet, amelyben szüleiknek köszönhetően számos diák jelent meg. Igazán nagy élmény ezt az Egyesült Államok szívében látni.
Az iskola saját kis szüreti mulatságának 5 fő programpontja volt. Elsőként – iskolához híven – tanulással kezdtünk, amelyet mégis nagyon élveztek a gyerekek. Egymásra licitálva jelentkeztek, hogy válaszolhassanak a kérdésekre, ezzel is visszajelzést adva arról, hogy távoli hazájukról milyen széleskörű ismerettel rendelkeznek. Nem ment hát veszendőbe az a sok ráfordított munka, a szombati tanítási órákon való áldozatos részvétel.
Mivel ennyire ügyesek voltak, következhetett a játék, vagyis a szüret. Egy kis verseny keretében a csoportok szőlőszemeket szedtek. Mindenki szigorúan egyszerre csak egy szemet! Bár a szőlőt jelen esetben pamut labdácskák helyettesítették, az élményből ez semmit sem vett el.
Ezúttal az iskola 2. csoport, vagyis a harmadikos és negyedikes korosztály nyert, ennek kihirdetése után következhetett a szőlő begyűjtésének jutalma, vagyis a must megkóstolása. A titkot nem árulom el, de természetesen alkoholmentes, a must ízét azonban tökéletesen visszaadó italt szolgáltunk fel, amelynek fogadtatása a feltételezésekhez képes homlokegyenest ellentétes eredményt hozott. A használt poharak számára két szemétgyűjtőt alakítottunk ki. Volt hová kidobni a poharat ha ízlett, és akkor is, ha nem ízlett a must. A végeredmény magáért beszélt, nem kellett számlálást tartani. Míg az ízlett feliratú zsák megtelt, addig a másikban egyetlen pohár árválkodott, és repetáért álltak sorba a gyerekek.
A kóstolgatásnak csak az igazi mulatság, a tánc kezdete tudott véget vetni, amelyben lelkesen vett részt minden korosztály. Szólt az ének, ment a tánc, a mulatozók szőlőt csentek, a csőszök végezték a dolgukat. Mire fél 1-et ütött az óra, mindenki kipirultan, a tánctól kellemesen elfáradva, a zsákmányolt szőlővel a hasában – esetleg a zsebében – indult haza, vagy fogyasztotta el finom, magyaros ebédjét az iskolában.
