Szent István napja Barilochéban

A barilochei magyar közösség idén is méltó módon emlékezett meg Szent István király ünnepéről. Az ünnepségnek a helyi Szent István iskola adott otthont, ahol a magyar közösség tagjai, családok, gyermekek és barátok gyűltek össze, hogy együtt idézzék fel Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepének történelmi és kulturális jelentőségét. Az ünnepségen a többi közösség is képviseltette magát.
 

Ez az ünnep a magyarok számára nemcsak államalapító királyunk emléknapja, hanem a magyarság összetartozásának és kulturális örökségének ünnepe is.

A magyar himnusz után az argentin következett, majd köszöntő beszédet mondott a magyar közösség elnöke, Cibel de Andreis, ezután egy rövid ismertetőt hallhattak az egybegyűltek Szent Istvánról, majd a néptáncos blokkal folytatódott a műsor.

Ezután megvendégeltük a látogatókat: mindenféle finomság helyet kapott az asztalon. Előételnek körözöttet kóstolhattak meg a vendégek, majd a főétel az ízletes pörkölt volt galuskával, amihez természetesen egy kis pálinka is dukált, magyar szokás szerint.

Az ünnepség egyik legfontosabb üzenete az összetartozás volt. A barilochei magyarok számára Szent István ünnepe alkalmat ad arra, hogy ne csak a múltra emlékezzenek, hanem a jövőre is gondoljanak: arra, hogyan őrizhető meg a magyar nyelv, kultúra és identitás az Argentínában felnövő újabb generációk számára. A Szent István Iskola különösen fontos szerepet tölt be ebben a munkában.

A nap végén minden résztvevő magával vihetett valamit az ünnep üzenetéből: hogy a magyarság nem csupán egy földrajzi helyhez kötődik, hanem nyelvben, hagyományokban, emlékekben és mindenekelőtt a közösség összetartásában él tovább.