Hágában vendégeskedett a női főszereplő, Nagy Katica
Az idén szeptemberben derült ki, hogy a Koltai Lajos rendezte mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra. Többek között erről a jelölésről is beszélt a női főszereplő, Nagy Katica, aki az idei Mikes Tanulmányi Napon járt Hágában, és szívesen válaszolt a filmmel és a pályájával kapcsolatos kérdésekre.
– Hogyan kerültél a színészi pályára?
– A családomban senki nem foglalkozik művészettel, színészettel meg végképp nem. De engem kicsi koromtól kezdve ez érdekelt, és 2014-ben jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahova szerencsére elsőre fölvettek. 2019-ben végeztem, és onnantól viszonylag egyenes utam volt. Vidéken játszottam, főleg kőszínházakban, Tatabányán, Kecskeméten, Szombathelyen, illetve az első előadásom Veszprémben volt. Később Budapesten is kaptam felkéréseket, és filmszerepeket is.
– Melyik volt az első filmed?
– Ez egy rövidfilm volt, elsőéves egyetemista koromban, az volt a címe, hogy Gólyatábor. Nem túl szép történetről szól, de valahogy engem mindig a drámai történetek találnak meg inkább, mint a komédiák, holott nagyon szeretnék majd viccesebb dolgokban is részt venni.
– Musicalekben is szokták fellépni?
– Sajnos, nem tudok énekelni egyáltalán, pedig sokszor felvetődött ez a lehetőség. Az egyik zenész barátommal, az Anima Sound System frontemberével több irodalmi estet csináltunk már együtt, például Szerb Antalról, és szerette volna, hogyha éneklek, de mondtam, hogy nekem sajnos ez nem megy.
– A Semmelweis film főszerepe hogyan talált meg téged?
– A szereplőket egy zárt castingon, szereplőválogatáson nézték meg, ahová csak meghívásos alapon lehetett bekerülni. Én úgy kerültem oda, hogy a rendező, Koltai Lajos lányával, a filmnek a vezető sminkesével, Koltai Nórival még 2017-ben találkoztam egy forgatáson, és ő onnan emlékezett rá. Egyébként a tanár úr színművészetis osztályából az egyik hallgató vizsgafilmjében is játszottam, bár azt mondta, hogy nem emlékezett rám. Szóval több szálon futott a történet, és engem hosszasan a főszereplővel, Vecsei H. Miklóssal castingoltak együtt. Nagyon megható és emlékezetes számomra, hogy a tanár úr nagypénteken kért fel minket, színészeket, akikkel szeretne együtt dolgozni, hogy számunkra ez ünnep legyen.
– Emma, a szülésznő, akit alakítasz, létező személy volt?
– Ő fiktív karakter, ugyanakkor a történetben majdnem mindenki valós személy. Az íróval, Maruszki Balázzsal sokat jártam közönségtalálkozókra, és ő mesélte, hogy a bécsi klinikának az igazgatója, Klein doktor naplójából tudni, kik dolgoztak akkoriban ott. A filmbeli orvosoknak a többsége tehát létező ember volt. Viszont Semmelweisnek a magánéletéről semmit nem lehetett tudni ebből az időből, egészen addig, amíg meg nem érkezett Magyarországra, és meg nem nősült. Annyira titokzatos ez a része az életének, hogy az írók kitalálták ezt a szerelmi szálat, hiszen film nincsen szerelmi történet nélkül. Emma tehát fiktív karakter, ahogyan értelemszerűen a húga is.
– Említetted a sminkest; nagyon jó munkát végzett, mert a modern arcod helyett egy egészen másikat készített neked.
– Nagyon sokat dolgozott azon a sminkes és a jelmezszekció, hogy teljesen korhűek legyenek mind a ruhák, mind a frizurák és a sminkek. Emellett mi is felkészültünk erre a filmre, előadásokat hallgattunk meg egyetemi professzoroktól a korszakról, Semmelweis életútjáról, arról, hogyan éltek abban az időben az emberek, és mi jellemezte az orvostudományt. Végig ott volt velünk a forgatáson egy bába, aki egyébként belekerült a filmbe, és sok háttérjelenetben látható. Egy nagyon helyes fiatal lány volt, aki szívesen játszott a filmben. Illetve volt velünk egy boncmester is végig a forgatáson, ahogy ha valamit rosszul csináltunk, akkor azonnal szólt, hogy másképp kellene.
– A vér látványát egyébként bírod?
– Hát, a való életben nem nagyon. De amikor az ember filmet forgat, és azt látja, hogyan locsolja szét a backup szekció a művért, az egészen más szituáció. Viszont nagyon érdekes, hogy amikor megnézem a filmet még sokadjára is, iszonyúan naturálisnak érzékelem ezeket a jeleneteket, tehát rendkívüli hatást gyakorolnak a nézőkre. A holttesteket a legkorszerűbb technika szerint műanyagból gyártották, így azok is teljesen élethűek lettek.
– Hogy érezted magad a forgatáson?
– Magyar viszonylatban nagyon hosszú ideig, 55 napig tartott a forgatás. Minden hétköznap kint voltunk, és mivel a tanár úr nagyon szeretett korán kezdeni, reggel 6-kor már dolgoztunk. Egy színész Magyarországon a törvény szerint 12 órát forgathat, a csecsemő meg, akikből sok fordult elő a filmben, kettőt. Azt hozzá kell tennem, hogy július-augusztusban vettük fel a filmet a legnagyobb melegben, miközben három alsószoknya volt rajtuk legalább, a korabeli divat szerint. Folyt rólunk a víz, a tanár úr viszont hetvenhét évesen jobban bírta a munkát, mint a fiatalok.
– Bécsben játszódik a film, ti is ott forgattatok?
– Az összes helyszín Budapest belvárosában található, kivéve a Dunánál játszódó jeleneteket, amelyeket Keszthelyen vettünk fel, illetve a kórháznak a belseje épített díszlet volt. Sokat forgattunk a Tűzoltó utcában, a Semmelweis Egyetem nagy előadótermében, ahol annak idején a boncolások folytak, és Semmelweis is ott tartotta az előadásait. A filmhez megcsinálták korabelire a parkettát, meg a székeket, az asztalokat, ahol a diákok ülnek, és ez olyan jól sikerült, hogy megtartotta az egyetem.
– Hogyan fogadták a filmet Magyarországon?
– Tavaly november 30-án mutattuk be Budapesten, és azóta is nagy népszerűségnek örvend. Az elmúlt időszaknak a legnézettebb magyar filmje lett.
– A siker mennyire befolyásolta azóta a pályafutásodat?
– Több felkérést kaptam azóta, illetve az emberek nagyon szeretik ezt a filmet, és ez rendkívül jóleső érzés.
– Azóta azt is tudjuk, hogy jelölték Oscar-díjra. Erről hallottátok korábban is már?
– Nem, ez előttünk is nagyon hosszú ideig titok volt. Azt tudom, hogy januárban áll össze az a szűkebb lista, ahova bekerülnek azok filmek, amelyek esélyesek az Oscar-díjra, és utána márciusban születik meg a végső döntés, de számomra már az is nagyon nagy dolog, hogy ez egy Oscar-jelölt film. Amikor elindultam ezen a pályán, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen filmben fogok valaha játszani.
Fotó: Frits van Gaans, Mörk Leonóra, Nemzeti Filmintézet
