A Rákóczi-emlékév alkalmából nemcsak Magyarországon, a diaszpórában is számos kulturális programmal emlékeznek meg a nagy erdélyi fejedelemről. Kanadának plusz kötődése is van: itt működik a Rákóczi Alapítvány, a szervezet rendezte az emlékév programjait a juharlevél országában. Calgary-ban, Torontóban és Niagara Falls-on is nagy sikert arattak a Rákóczi szellemében című műsorral. A fellépők is szerves részei a Rákóczi Alapítvány közösségének: mindhárman egykori Rákóczi Mozgótábor résztvevők. Koncz Kriszta, Varga Anita és Csadi Zoltán zenei-irodalmi estje méltóképpen állított emléket Rákóczi személyének.
Csadi Zoltán elmondta: “A magyar kultúra zenei és irodalmi gyöngyszemekből válogattunk egy csokorra valót. Arra törekedtünk az előadással, hogy bemutathassuk hogyan gondolkodunk Rákóczi Ferencről.”
Az eseményt a Rákóczi Alapítvány elnöke, Papp-Aykler Zsuzsa nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, az alapítvány névadójára, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjára napjainkban is aktuális megemlékezni. Rákóczi áldozatvállalása a magyar hazáért példaértékű minden magyar számára.
Köszöntőbeszédében Palkovits Valér főkonzul az emlékév aktuális párhuzamaira hívta fel a közönség figyelmét: “Az Rákóczi-emlékév célja a magyar öntudat erősítése, történelmi alakjának megismertetése. Napjaink nem különböznek nagyban Rákóczi korától: hazaszerető példája a mai napig érvényes, és iránymutató számunkra. Ma is vannak olyan erők, akik próbára teszik hitünket hazaszeretetünket, egységünket, de Rákóczi Ferenc tevékenysége pozitív példával szolgál nekünk.”
Az eseményen a Rákóczi Alapítvány több szponzora is tiszteletét tette, az ő támogatásuknak is köszönhető, hogy a Rákóczi Mozgótábor idén már 26. alkalommal került megrendezésre. A negyedévszázados jubileumra egy dokumentumfilm is készült, amelyet először a gálaműsoron vetítettek le. Ducki Witek filmjében az archív felvételek mellett egykori táborozók és az alapítvány támogatói is mesélnek élményeikről. Közel egy évtizede Varga Anita is részese volt a Rákóczi Mozgótábornak, torontói találkozásunkkor elmondta, rengeteg szép emléket őriz arról a nyárról. “A tábor óta kapcsolatban vagyok azokkal a személyekkel, akiket ott ismertem meg. Addig nem találkoztam annyi határontúli magyar fiatallal mint a tábor alatt. Bárhova utaztam azóta, találkozókat szerveztünk, tapasztalatot cseréltünk. 15 évesen kerültem a Rákóczi családi körbe, egy erős indítás volt ez számomra, és emellett identitáserősítő is.”
Egy hét leforgása alatt – szinte Mozgótábor-szerűen – sok helyre jutottak el a Rákóczi szellemében műsorral az előadók. Ezalatt nemcsak ők adtak a kanadai közönségnek, de kaptak is – élményeket. Koncz Kriszta énekesnő élményekkel teli beszámolót tartott az utolsó, Niagara Falls-i rendezvény után: “Nagy meglepetés volt, hogy mennyire sokan érdeklődnek a magyar kulturális programok iránt. Több olyan kanadai magyarral találkoztam, aki a műsor után sírva jött oda hozzám, mert meghatódott a programon. Nemrég egy erdélyi úriemberrel beszélgettem, aki elmesélte, ő Székelyudvarhelyről jött ki, és nagyon örült, hogy egy szeletet hoztunk neki az otthoni kultúrából”.
Az előadásokat álló vastaps fogadva és a visszajelzésekből ítélve nem ez volt az utolsó turnéja a “rákóczisoknak”.