Közösségőrzés Svédországban
Ahogy közeledett az idén éppen vasárnapra, azaz a gyerekfoglalkozás napjára eső március 15-e, azt találtuk ki, hogy szervezhetnénk egy, a ’48-as huszárokra finoman utaló lovaglást a Tavaszi Szél gyermekeinek. Mivel 2-8 éves lurkókról van szó, póni lovaglást biztosítottunk nekik egy helyi (Göteborg melletti) lovardában. A lovakat egy-egy tavaszi szeles kamasz vezette, akik a lovagláshoz kapcsolódó szavakkal ismertették meg a kicsiket, a huszárokról meséltek nekik, így bővítve szókincsüket, kulturális és történelmi ismereteiket. A közös ebéd elfogyasztása előtt, a kokárdák feltűzése után meghallgathattuk a Nemzeti dalt az egyesületi elnök kamasz lányától. Az elnök nem tudott jelen lenni, de volt valami szépen előremutató, reményteli szimbolikusság abban, hogy a lánya így helyettesítette őt. Az ebédet követően a nemzeti színekkel dolgoztunk: készült természetesen magyar zászló, de akadt olyan gyermek, aki szabadon alkotott egy fehér lap hátterén a piros, a fehér és a zöld színű krepp papírok felhasználásával. Ekkor még senki nem tudta, hogy egy jó ideig ez lesz az utolsó személyes találkozás az egyesület életében. Pár nap múlva már az utolsó Göteborg-Budapest járatok egyikén ültem…
Amikor kigördült velem a transzfer busz a Nils Ericson Terminalenről, a megbeszéltek szerint felhívtam mentoromat, aki az első pillanattól nagyon rugalmasan állt a kialakult helyzethez, s rögtön az online munka tervezésébe, szervezésébe kezdtünk. Januárban átvettem a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Híradó nevű lapjának főszerkesztői feladatait. Szívesen láttam ehhez a munkához, mely jelen körülmények között még inkább felértékelődött, hiszen annyi ideje nem vagyok még távol a svédországi diaszpórától, hogy távmunkában ne tudnám igazán rájuk figyelőn, érzőn ellátni a főszerkesztői feladatokat. A sors különös játéka, hogy a Híradó nyomdából útjára indított példányait ezúttal a friss főszerkesztő kapta meg az utolsók között, ugyanis ezúttal nem csak Svédországon belül kellett utaznia a lapnak, hanem egészen szülővárosomig. Közben jött egy újabb felkérés: betanítottak a honlap szerkesztésére, s a lap weboldalra történő tartalmi feltöltését, képszerkesztését is én végeztem.
Ösztöndíjas társaimmal a hazaérkezés első napjaiban megbeszélésekbe kezdtünk, szoros kooperációnk ezekben a közösségpróbáló időkben is kiválóan működött. Együttes erővel kidolgozott online munkaterveinket közös levélben küldtük el a Nemzetpolitikai Államtitkárság számára.
Bő egy hónapja vagyok itthon. Letisztultak a feladatok, teendők. A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület vezetőségi gyűlésén nem sokkal hazarendelésem előtt felmerült az igény arra, hogy a közös felhő alapú tárhelyünkre töltsem fel az elmúlt 1,5 év fényképeit, videófelvételeit. A kiterjedt munka körülbelül 5000 fájl rendezését, feltöltését jelenti (nagyobb hányaduk fénykép). Ezen keresztül is folyamatosan emlékeztetem a közösséget, rövid kommentekkel kísért letöltési linkjeimmel kicsit időutazhatunk, újraélhetjük a régi, személyes élményeket. A göteborgi egyesület után a munka folytatásaként a Boråsi Magyar Egyesület fénykép- és videóanyagát fogom eljuttatni a foglalkozáson részt vett szülőkhöz.
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület gyerekfoglalkozásai továbbra is vasárnaponként folynak. A Skype-ot használjuk, ahol létrehoztam egy csetszobát az egyesület nevében, számára. Mondókákkal, versekkel, bábjátékkal, nyelvi játékokkal várjuk a gyerekeket hétről hétre, de a kézműveskedés sem marad el: húsvét előtt WC-papír gurigából készítettünk nyuszit, húsvét vasárnapján pedig közös tojásfestésbe fogtunk – mindenki más-más technikával. Épp a minap beszéltem az egyik szülővel, aki nagy örömmel újságolta, hogy a hároméves Márk, mikor a nagyszülőkkel videótelefonált, kirohant, s lelkesen behozta a közösen készített nyuszit, hogy megmutathassa, mit alkotott. Nehéz idők ezek, a hasonló, közösségmegőrző erő folyamatos fenntartása különös jelentőséggel ruházódott fel.
Közeleg a Híradó lapzártája, a második megmérettetés. A szinte rögtön mély víz. Ha minden maradt volna a régiben, sorra érkeznének az egyesületi beszámolók, hogy melyik svédországi magyar közösségben mi történt, milyen programokat szerveztek. A lap körülbelül harmadát kitevő beszámolók értelemszerűen nem íródhatnak meg. Legalábbis úgy, ahogy eddig. Felkértem az egyesületi vezetőket, írjanak arról, hogyan próbálják életben tartani közösségeiket a járvány idején. Kíváncsian várom. Habár a többi rovatot nem érinti a járvány, hiszen a négy fal között könnyebb is lehet egy könyvismertető elkészítése, természetesen a szerzőkkel, szerkesztőkkel való folyamatos kapcsolattartás ugyanúgy elengedhetetlen. Egy lap nem egyik pillanatról a másikra születik. Sok ember összehangolt, időbeli korlátok közé szorított megfeszített munkája. Miután beérkeznek a várt/kért cikkek, a korrektúrázás következik. Képkeresés. Végül a tördelőhöz került nyomdakész anyag végső áttekintése. Természetesen a cikkírásról sem mondtam le, ugyanúgy írok a Híradó számára, mint előtte. Valami folytonosság mégis itt maradt a „békeidőkből”.
