Online cserkészet Stuttgartban

/ Kovács Bence /
kovacs.bence képe
Ugyan a pandémia okozta korlátozások következtében a csapatotthonban nem gyűlhet össze a stuttgarti 81. sz. Dobó István cserkészcsapat, de a karantén ideje alatt sem állt meg a cserkészélet.
Online cserkészfoglalkozás

A csapat vezetésével igyekszünk cserkészeinknek rendszeresen küldeni izgalmas feladatokat, érdekes anyagokat, videókat. Természetesen tudjuk, hogy mivel az iskolai oktatás is online folyik, már épp eleget ülnek a számítógépek/(okos)telefonok előtt a gyerekek, így a mi feladataink javarészt igyekeznek mellőzni az elektronikai eszközök használatát. Egy lelkiismeret-tábla nyújt a cserkészek számára mankót ahhoz, hogy az otthonlét során is a legjobbat tudják kihozni magukból. Összeállítottunk egy „Korona-különpróbát” három korosztály számára (kiscserkész, cserkész, őrsvezető) – ebben többek között különböző cserkész-, magyarság-, és természetismereti feladatokat kapnak a cserkészek. Elindult egy levél-lánc is – 6 cserkész kapott egy levelet, benne egy üzenet és feladat rovásírással, illetve hogy kinek kell továbbküldenie. Reményünk szerint a következő néhány hétben minden gyerekhez eljut majd egy ilyen levél.

Cserkészéletünk fénypontjai a találkozások, amik eddig kéthetente szombatonként személyesek voltak. Sajnos erre jelen körülmények között nem adódik lehetőség, azonban ez nem akadályoz meg minket abban, hogy cserkészfoglalkozásokat tartsunk. Április 11. óta minden szombaton 14:00-tól 3x40 percben gyűlünk össze a számítógépek képernyői előtt. Minden foglalkozást igyekszünk hasonló keretek között megtartani, mintha a csapatotthonban lennénk. Így például kezdésként meghallgatjuk a cserkészindulót – megpróbáltuk énekelni is, de sajnos hamar rájöttünk, hogy online nem megoldható.

A kezdő imát követően mindig valamilyen aktualitáshoz kapcsolódóan hallgatunk meg egy rövid előadást az egyik vezetőtől. Húsvét előtt az adott időszakhoz kötődő népszokásokról volt szó, amit egy rövid áhítat követett. A következő héten a Föld napja volt a téma, és néhány természeti érdekesség, valamint egy kelta díszcsomót tanultunk meg elkészíteni. Legutóbb a cserkészek védőszentje, Szent György került elő. Meghallgattuk a legendáját, és megismerkedtünk a napjához kötődő gazdag néphagyománnyal, ráadásul egy kvízjátékban is részt vehettünk.

A közös programok között/után természetesen az őrsgyűlések sem maradhatnak el. A három 40 perces videokonferenciából az egyik mindig szinte teljes egészében erre van szentelve. Készülünk foglalkozásokkal a kiscserkészek, lánycserkészek, fiúcserkészek és vezetők számára is. Természetesen nem csak tanulunk ilyenkor, hanem élvezzük az együttlétet, és igyekszünk élő kapcsolatban maradni egymással addig, amíg újra személyesen találkozhatunk. A foglalkozásokat mindig imával, és virtuális szeretetkörrel zárjuk, miközben meghallgatjuk a ’Szellő zúg távol’ kezdetű éneket felvételről, ahogy egy kórus négy szólamban elénekli. Ezután elbúcsúzunk, és megkezdjük a várakozást a következő foglalkozásig.

Személy szerint engem egy-egy foglalkozás nem csak elfáraszt, de ugyanúgy fel is tölt. Nagyon jó látni, hogy a technikai körülmények és a lelkesedés együtt csodákra képes, és 1000 km-ről is ugyanúgy tudom koordinálni ezeket a foglalkozásokat, mintha Stuttgartban maradtam volna, és ott zárkózok be a lakásba. Örömmel tölt el, hogy folyamatosan magas létszámmal zajlanak a foglalkozások. A szülők partnerek, és segítenek a kisebbeknek, maguk a gyerekek pedig nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a programba. Hála a vezetőknek is, akik hétről-hétre felkészülnek a foglalkozásokra, különösképp a csapat vezetőinek. Velük továbbra is gördülékeny a közös munka, meghallgatják és támogatják az ötleteim. A legmélyebb tisztelet nekik, hogy ezekben az embert próbáló időkben is a stuttgarti, ulmi magyarság, és főképp a cserkészek javát szolgálják.