A vers, létünk dalának néma partitúrája
Igazi kincs a családban, mikor a diaszpórában élő gyermek meg tud szólalni ősei anyanyelvén. Szerencsés esetben a szülőktől kapják – mintegy ajándékba – az utódok ezt a lehetőséget. Viszont vannak, akik a magyart már idegen nyelvként sajátítják el nem kis erőfeszítés árán, akár több mint tízezer kilométerre felmenőik szülőföldjétől. A Dél-Brazíliában fekvő Jaraguá do Sul városában élő magyar leszármazottak – bár az utóbbi módon tanulják a magyar nyelvet – igazán lelkesek. A település lakói közül senkinek sem anyanyelve a magyar, viszont a Jaraguá do Sul-i Magyar Egyesület által szervezett magyaróráimon jelenleg több mint ötven diák merül el hétről hétre nyelvünk rejtelmeiben.
A világjárvány következtében több mint két hónapja fennálló kijárási korlátozások a nehézségeken túl örömteli, boldog pillanatokat is hoznak az életünkbe, ilyen például a közös versszavalás. Áprilisban Radnóti Miklós Nem tudhatom… című versével emlékeztünk meg versfolyam formájában a magyar költészet napjáról. Ebben a hónapban még több egyesületi tag merített bátorságot a magyar nyelven történő versmondáshoz. Petőfi Sándor Az Alföld című költeményét szavaltuk el közösen május 22-én, a magyar természet napján.
A magyar nyelven történő szavalás előtt a verseket portugál fordításomban is megkapták a tanítványaim. Így jobban megérthették és átérezhették a költeményeket amellett, hogy a szókincsük is bővült. Számos diák – aki részt vett mindkét szavalásban – a másodikban már magabiztosabban, kevésbé megilletődve ejtette ki a magyar mondatokat. A versmondáson keresztüli magyartanulás nem csak nyelvi szempontból produktív. Egy-egy irodalmi alkotással betekintést nyerhetünk különböző magyar szocio-kulturális valóságba, történelmi korokba, elkalandozhatunk különféle tájakra anélkül, hogy a szobánkból kimozdulnánk. Egyelőre csak online kapcsolat van közöttünk, de úgy érzem, hogy a közös versmondás segítette a résztvevőket magyarságukban is erősödni. Bár mindenki saját maga készítette a felvételét, a végeredmény láttán valahogy mégis közelebb éreztük magunkat egymáshoz. Tóth Krisztina magyar kortárs költő és író szavaival élve „Minden szó hangjegy, és a vers létünk dalához néma partitúra.”
