Karácsonyi táncház a napsütésben
A programon elsősorban kisgyerekes családok vettek részt, hiszen gyerekprogramok várták a résztvevőket: volt olyan család is, amelyik több száz kilométert utazott, hogy részt vehessenek az eseményen. Kezdésként két zenész hangszeres-énekes bemutatót tartott, ahol állatok hangjait idézték meg különböző hangszerekkel: így a gyerekek egyszerre vehettek részt egy képzeletbeli erdei kiránduláson és tanulhatták meg a hangszerek magyar neveit. Ezt követte a karácsonyi daltanulás, majd a gyerektáncház népi játékkal és tánctanulással, melyet Tóth Gergő magyar lektorral tartottunk közösen.
A gyerekek első feladata az volt, hogy felismerjék, még hiányos a viseletem, és egy zsákból kihúzva az egyes ruhadarabokat (felsőszoknya, kötény, kendő, kaláris stb.) népviseletbe öltöztessenek engem, így megismerve az egyes kiegészítők neveit. Ezután kezdődhetett a körjátékkal egybekötött párválasztás, majd pedig a tánctanulás, amelyben már a felnőttek és a nagyobb testvérek is egyaránt részt vettek. A jó hangulatú esemény során többféle táncot is tanultunk, a gyerekeknek volt lehetőségük felszabadultan élvezni a magyar népzenét és néptáncot, miközben egymást is jobban megismerhették.