Az eseményt méltó nyitány vezette be: Nagytiszteletű Tóth Péter lelkipásztor – aki több évtizede a clevelandi magyarság egyik meghatározó lelki vezetője és a Bocskai Rádió munkatársa – a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Az elismerést hosszú évek közösségépítő munkája után vehette át, a taps és a meghatódottság pedig jól mutatta, milyen sokat jelent ő a helyieknek.
Az est első táncos programját a Cserkész Regős Csoport szolgáltatta, akik egy rövid, ám annál szívhez szólóbb néptáncelőadással léptek színpadra. A helyi fiatalokból álló formáció fellépése mindig különös értékkel bír, hiszen ők azok, akik a diaszpórában is tovább viszik a magyar tánchagyományokat.
Ez a rövid műsor nemcsak felvezette az est fő attrakcióját, hanem kiválóan illeszkedett az ünnep hangulatához – megmutatva, milyen erős a magyar hagyományőrzés Clevelandben.
Ezután következett a Vadrózsa Táncegyüttes előadása, amely LEGACY című műsoruk részeként az 1956-os forradalom hangulatát, emlékét és üzenetét idézte meg.
Az együttes korábban New Yorkban, New Brunswickban és Washington D.C.-ben is fellépett, de a clevelandi állomás különleges töltetet kapott. A koreográfiák technikásak, lendületesek és mélyen érzelmesek voltak – látszott rajtuk a profizmus, de az is, hogy a táncosok szívvel-lélekkel voltak jelen.
Az est egyik legmeghatóbb pillanata Pigniczky Keve hazatérése volt. Keve Clevelandben született, itt nőtt fel, és évekkel ezelőtt került Magyarországra, ahol a Vadrózsa Táncegyüttes tagja lett. Most, felnőttként, előadóként tért vissza szülővárosába – és állt színpadra éppen azok előtt az emberek előtt, akik egykor még gyerekként ismerték. Megható volt látni, ahogy a közönség soraiból sok ismerős arc figyelte büszkén, milyen utat járt be Keve – a személyes történet még emlékezetesebbé tette az előadást.
Több mint ötszáz fő volt jelen az eseményen, a clevelandi és környékbeli magyarság szinte teljes létszámban képviseltette magát. A közönség hosszú percekig tartó tapssal jutalmazta a produkciót, és a rendezvény után napokig ez volt a téma minden magyar közösségi térben.
Bár számomra a tánc sosem állt túl közel, ez az este mégis más volt. Teljesen beszippantott az előadás hangulata – a mozdulatok, a zene, a történetek. Láttam és megértettem, hogy miről szól ez a munka: nemcsak a múlt emlékeinek megőrzéséről, hanem a közösség újra- és újraélesztéséről, az összetartozás érzéséről – még ilyen távol az anyaországtól is.
A Bocskai Rádió 40 éve ezt az összetartozást segíti hanggal, szóval, történetekkel. Az est méltó ünneplése volt annak a munkának, amely generációkon átívelően tartja életben a magyar szót és szellemet az amerikai diaszpórában. Egy este volt – de hosszú évek értékeit sűrítette magába.
