Aykler Béla és Yitzhak Livnat barátságának története
Ha rájuk gondolok, mindannyiunk „nagyapjaira” és a Diákok Határok Nélkül Program elindulására, bátran fogalmazhatok úgy, hogy azok a bizonyos utak Róma helyett a kárpátaljai Nagyszőlős felé vezetnek. Hisz mind a Weisz, mind az Aykler családok számára a ma közel huszonötezer főt számláló kisváros volt a haza, a tábor ötlete is ehhez a régióhoz köthető. Amikor leírjuk a Mozgótábor történetét, ennek a két embernek a barátsága fontos része ennek a történetnek. Életük nagy részét úgy élték le mindketten, hogy ki lettek tagadva hazájukból. Sorsuk ily módon is összefonódik a tábor részvevőivel, akik szintén határon túl kirekesztettek. Azért adott ilyen csodálatos lökést a fiataloknak az Ő történetük.
Yitzhak Livnat, vagyis a szeretett Suti bácsink nagyon hosszú és megrázkódtatásokkal teli életet élt. Weisz Sándorként, egy hét fős zsidó család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Idősebb testvérei mellett értelme hamar kivirágzott. Remekül látta az összefüggéseket, így nővérének, Hédynek gyakran ő adott párkapcsolati tanácsokat.
Az 1944-es év igen sok megpróbáltatást tartogatott a Weisz családnak. Az édesanya, Teréz, hosszú küzdelem után az év elején rákban elhunyt. A családnak még ideje sem volt felocsúdni a gyászból, az idősebb lánytestvérek még épp hogy átvették az anyaszerepet, tavasszal máris újabb sokk érte őket.
A lakosság megrémült, hogy a németek megszállták Magyarországot és tankok lepték el Budapest utcáit. A nyilasok a náci vezetéssel összhangban ’44 márciusában elrendelték a nagyszőlősi zsidók körében is a Dávid-csillag viselését, majd a közösség gettósítását. A város lakosságának mintegy harmadát, közel ötezer zsidó embert zártak gettóba, majd szállítottak el Auschwitzba.
Az alig 14 éves Suti értetlenül állt az események előtt. Nem értette miért néz rá furcsán a tanára, és miért mondja róla, hogy ő rosszabb, mint egy háborús bűnös. Kezdetben azt sem értette, miért rejtegetik a húgát, Icukát a családi barátaiknál. Csupán csak azért, mert egyetlen, „égbekiáltó bűnnel” rendelkeztek: magyar anyanyelvű zsidókként élték a mindennapjaikat.
Hosszú, fáradalmas út vezetett Auschwitz-Birkenauba, majd még hosszabb a szabadságba. Nem csak felnőttként, de gyerekként is sok teherrel járt szembenézni a láger borzalmaival. A Weisz család tagjai először elmegyógyintézetnek hitték a helyet és valóban nehéz lehetett ép elmével kibírni a helyet.
Sutit gyakran gyötörte a magány érzése, az istenkapcsolata megrendült. Vajon miért engedi Isten, hogy a rengeteg ártatlan emberrel ilyen szörnyű dolgok történhessenek? – tette fel többször a kérdést. Suti 15 éves volt, mikor túlélte a második világháború idején a német nemzetszocialista párt népirtását, vagyis a holokausztot.
A koncentrációs táborok felszabadításakor a Weisz család még élő tagjai, a családfő és három gyermeke, Alíz, Hédy és Suti szétszakadva vettek részt a „halálmenetben”. Két-három napig rótták a kilométereket, étlen, szomjan és lesoványodva mentek az ismeretlenbe.
Suti egy igen hosszú európai kitérő után ért haza, míg nővérei németországi menekülttáborokban kaptak átmeneti szállást. Suti amikor a volt nagyszőlősi családi házukat szerette volna megtekinteni, az újdonsült lakók, valamint a bútoraikat széthordó szomszédok igen idegesen fogadták őt. Úgy gondolták, hogy a kamasz fiú majd visszaköveteli az államilag kiutalt vagy ellopott javakat.
Ezt követően Suti szinte elmenekült Európából. Hátrahagyva a múltját és a 20. századi borzalmakat Izraelbe költözött, beteljesítve néhai édesanyja vágyait. Ehhez az úthoz előbb Budapesten szerzett személyazonossági iratokat, majd több árva zsidó gyerekkel egy olaszországi gyermekotthonban, Selvinoban készült föl a palesztinai útjára.
Évekkel később nővére, Hédy Nagyszőlősön ismerkedett össze az Aykler házaspárral, Bélával és Zsuzsával, akikkel mély barátságot kötött. Berci szintén a dél-kárpátaljai kisvárosból indult útnak, anyai ágon felesége Papp Zsuzsa családja is innen származik.
Aykler Béla kiskamaszként a nagykárolyi kadétiskolában tanult, ahol már az első tanulmányi hónapokban megmutatkozott a remek üzleti érzéke. Képeslapokat árult az iskolatársainak, valamint kamatra kölcsönzött számukra zsebpénzt.
1944 őszén jelentette be Horthy Miklós, hogy Szálasi Ferenc, a nyilasok vezére veszi át Magyarország irányítását. Horthy fiát elfogták a németek, és ezzel zsarolták a kormányzót. Már lehetett hallani a szovjet csapatokat, ahogy napról napra egyre közeledtek kelet felől. Ekkor az Aykler család úgy gondolta, nem maradnak többé Kárpátalján és Ausztriába menekültek. Alighogy elhagyták Nagyszőlőst, szovjet katonák vették irányításuk alá a várost és a dombtetőn lévő Aykler házat jelölték ki főhadiszállásnak.
A világháború végét jelző hírek hatására Aykler Béla bátyjával, Tiborral indult hazafelé. Egy bajorországi amerikai bázison, a Tittlingenben található fogolytáborba kerültek. Béla apróbb munkákat látott el az amerikai katonáknak, amellyel megmentette magukat az éhhaláltól. Szüleik mindeközben az osztrák-magyar határ közelében található micheldorfi menekülttáborban éltek.
Hazafelé tartva, mikor már egész közel jártak az otthonukhoz, Béla és Tibor egy távoli ismerősük révén tudta meg, hogy mi történt a családi házukkal, vállalkozásaikkal. Úgy döntöttek, hogy ha már úgysem maradt semmijük, elindulnak vissza Budapest felé. A szovjet katonák le akarták tartóztatni őket és Sátoraljaújhelyen koholt vádakkal támadták meg a testvérpárt. Ám a tárgyalás alatt rájöttek, hogy Béla még túl fiatal volt ahhoz, hogy bármilyen köze lehetett volna a zsidók deportálásához.
Budapesten a rokonaik segítségével munkába álltak. Tibor folyton Hédyt kereste az utcákon, ám csak Sutival találkozott, aki épp személyazonossági okiratokat állított ki azoknak, akik Palesztinába készültek. A Weisz lányok mindeközben Észak-Németországból tartottak hazafelé, hogy végre találkozzanak az elvesztett öccsükkel.
Nem csak Suti, hanem Berci is maga mögött hagyta a szülőföldjét. A negyvenes évek második felében Kanadába érkezett, ahol a magyar diaszpóra meghatározó tagja lett. Torontó több pontján ingatlanokat építtetett a magyar származású észak-amerikaiak számára, valamint jelen volt a Rákóczi Alapítványnak és annak jogelődjének alapítói csoportjában is.
Korponay Miklóssal, az alapítvány első elnökével az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően a magyar menekültek kanadai elhelyezésében segédkezett. Két fogadó központ volt Torontóban, a Jarvis és West Lodge, ahol szükség volt olyan fordítókra, akik mind a két nyelven jól tudtak.
Sok-sok év elteltével az Aykler házaspár először közösen 1993-ban látogatott el Kárpátaljára, ahol körbejárták a családjaik életében meghatározó szerepet játszó helyszíneket. Ekkor fogalmazódott meg bennük a Diákok Határok Nélkül Program ötlete. A gondolatból később egy igen jelentős magyar ifjúsági mozgalom született. Suti bácsi a nővérén keresztül szerzett tudomást a Magyarságismereti Mozgótáborról és 1997-ben látogatott el először Tel Avivból Budapestre, hogy találkozzon a Diákok Határok Nélkül Program résztvevőivel.
Suti bácsi számára fontos volt, hogy évről évre találkozzon a határon túli magyar fiatalokkal, hiszen szívén viselte a sorsukat. Különösképpen a kárpátaljaiak élete foglalkoztatta őt, mivel ő is ott született és nevelkedett. Az első találkozás élménye rendkívül maradandó volt számára, azt követően minden évben részt vett a tábor záróünnepségen és lelkesen támogatta a program létrejöttét. Nagy adakozója lett az ügynek, volt olyan év amikor minden kárpátaljai táborozó anyagi részvételét fedezte.
A nagyszőlősi események és a két család szoros kapcsolata dr. Papp Aykler Zsuzsát igazán mélyen érintette. Megtagadva: egy szerelem igaz története címmel könyvet írt és dokumentumfilmet rendezett a Weisz és az Aykler családok történetéről, a köztük lévő szoros kötelékről. A történet a második világháború idején játszódik, abban az időben, amikor a keresztények és a zsidók közötti romantikus kapcsolatok törvénybe ütköztek.
A filmet látva és a könyvet olvasva úgy éreztem, hogy mindkét család még a jég hátán is képes lenne megélni. A világháború és a zsidóüldözések alatt, amikor a lappangó feszültség szinte tapintható volt, a nagyszőlősiek próbáltak túlélni és örülni az élet szépségeinek. A gyerekek önfeledten játszottak, kéménybe bújtak, szembenéztek a serdülőkorral. A fiatal felnőttek, mint amilyen Schröder Tibor és Weisz Hédy is volt, minden szabályt és törvényt áthágva, nem félve a nyilasok feljelentéseitől és a zsidó polgárok rosszalló tekinteteitől megélték a szerelmüket. Titokban Edith Piaf-ot hallgattak, táncoltak, andalogtak a Tisza-parton, valamint a közös jövőjükről ábrándoztak.
A torontói OMNI Televízió megbízásából készült filmben Weisz Sándor és Aykler Béla idősebb testvéreik, Hédy és Tibor szerelmi történetén keresztül mesélték el családjaik összetartozásának történetét. Az filmalkotásban Suti azt is elmesélte, hogy kamaszként hogyan élte túl Auschwitzot, valamint Bercivel közösen felelevenítették, hogy hogyan élték meg a világháború brutális eseményeit.
A dokumentumfilmet minden évben bemutatják a Diákok Határok Nélkül Program résztvevőinek, akiket a látottak mindig nagyon mélyen érintenek. Évről évre kiemelik, hogy az alkotás által bővültek a holokausztról szóló történelmi ismereteik. Számomra mind a film, mind a négy nyelven (angolul, magyarul, héberül és olaszul) megjelent könyv is hasonló hatással volt.
A dokumentumregényben felváltva olvashatjuk a Weisz és az Schröder-Aykler családok történetét. A kiskori történetek által láthatjuk, ahogy a fiatal Berci és Suti, valamint a testvéreik felfedezik a világ szépségeit és túlélik a borzalmait. Számos olyan ifjúsági regény vagy film, mint például a Pál utcai fiúk (írta: Molnár Ferenc), az Abigél (írta: Szabó Magda), a Valahol Európában (rendezte: Radványi Géza) vagy az 1945 (rendezte: Török Ferenc) története számomra több ponton is összecseng a nagyszőlősi családok életével.
A sok-sok megrázkódtatást és hosszú éveket követően Suti 2017-ben távozott az élők sorából, Aykler Béla pedig 2018-ban. A Rákóczi Családi Kör tagjaiban örökké él az emlékük, az ölelésük, a jellegzetes mondataik és jótanácsaik. Szerintem mindannyiunk, minden Rákóczis nevében fogalmazhatok úgy, hogy szerencsések vagyunk, hogy megismerhettük őket.
"Soha ne szégyelld, hogy ki vagy és honnan származol!" – mondta Suti bácsi, és többször kihangsúlyozta, hogy a fiataloknak meg kell tanulniuk szeretniük önmagukat. „Ha így tesztek, akkor elhihetitek, hogy mások is szeretik magukat. Fontos, hogy tisztában legyetek ezzel!” – fogalmazott. Minden egyes alkalommal, amikor körülnézett a Magyarságismereti Mozgótábor résztvevőin, azt mondta: "Olyan szépek vagytok!"– és meghatódott.
A két nagyszőlősi származású úr sok határon túli magyar fiatal számára adott motivációt, hogy a szülőföldjükön élőkkel jobban megismertessék azoknak a kitaszítottaknak a történetét, akikkel borzasztóan bántak. Továbbá nagy lendületet adtak számunkra a példaértékű életükkel, a csodálatos lelkük megmutatásával.
Kevés ember van ezen a világon, akivel csak egyszer vagy kétszer találkozunk, de mégis hihetetlenül mély benyomást hagynak bennünk. Valahányszor rájuk gondolunk, felderül a lelkünk, és öröm járja át a szívünket. Így volt és így van jelen Suti és Berci is a Rákóczis fiatalok életében.
