Mentorommal, Tar Krisztinával sosem gondoltuk volna, hogy egy napon nagyecsedi cigánylépésekkel fogunk vonulni Renca utcáin egy furgonon zenélő zenekar után, miközben virágszirmok hullanak ránk - mégis megtörtént! "A képzeletbeli utazás, Renca virága a világban” című előadás megálmodói és rendezői, Génesis Martínez és Eduardo Ziebrecht írásban válaszoltak kérdéseimre az eseménnyel kapcsolatban.
Milyen intézményi keretek között került megrendezésre ez az esemény?
Az esemény a Bűnmegelőzési Alállamtitkársághoz tartozó „Somos Barrio” program keretében, a Renca Városi Önkormányzattal együttműködésben került megrendezésre. Megvalósítását a Kulturális, Művészeti és Örökségvédelmi Minisztérium és a Bűnmegelőzési Alállamtitkárság közötti megállapodás tette lehetővé, amely egy művészeti-közösségi projekt szervezéséről szólt.
Ebben az összefüggésben a Reverb Coreográfica Társulat bemutatta „A képzeletbeli utazás, Renca virága a világban” című darabot Génesis Martínez, a társulat igazgatója és a „Somos Barrio” program kulturális menedzsere, valamint Eduardo Ziebrecht, a társulat igazgatója és a darab zenei producere vezetésével.
A kezdeményezés a művészetet, a közösséget és a helyi identitást kapcsolta össze, erősítve a színház, a lakosság és Renca közötti köteléket.
Hogyan született az ötlet, és hogyan valósult meg?
Az ötlet abból a felkérésből született, hogy hozzunk létre egy nagyszabású, ünnepélyes előadást. Ebben a folyamatban jelent meg a roma vándorút gondolata, mint egy kulturálisan, vizuálisan és művészileg is rendkívül gazdag út, amely lehetőséget biztosít a zene, a tánc, a jelmezek, a kellékek, a tájak és az egyes területek ábrázolására.
A darabot helyi lakosokból és a közösség különböző korú tagjaiból álló társulattal valósítottuk meg, voltak köztük színpadi tapasztalattal rendelkezők és kezdők is, sőt egész családok is. Fontos volt számunkra, hogy ez az alkotás egy találkozási hely legyen, ahol nem a testalkat, az életkor, a forma, a magasság vagy az eddigi pályafutás számítanak, hanem a közös utazás, amelyben minden tag fontos szerepet tölt be.
Szerettünk volna egy sajátos rencai és gyermeki nézőpontot is adni a műnek, így született meg egy Rencában élő kislány története, aki a Renca-hegyről álmodik egy képzeletbeli utazást a roma vándorút különböző állomásain át. A hegy az előadás elején és végén is megjelenik, mint az eredet, az emlékezet és a visszatérés jelképe.
Az előadás közterületen, körülbelül 500 méteres utcai felvonulás formájában valósult meg. Számunkra ez volt a legjobb színpad, mert eljuttatta a művészetet olyan városrészekbe is, ahol a lakóknak sokszor nincs lehetőségük nagyszabású színpadi élményekhez hozzáférni.
Az út során a szereplők Egyiptomon, Indián, Görögországon, Magyarországon és Spanyolországon haladnak át, miközben jelmezeik, kiegészítőik, a zene és színpadi nyelvezet is folyamatosan átalakulnak. Ez az átalakulás a migrációról, a kulturális keveredésről és a közösségről mesél. A spanyolországi záróképben megjelenő nagy piros asztal a találkozást, az egységet és a közösségi tapasztalatot jelképezi.
Miért fontos ez a téma? Miért vonz ennyi embert nemzetközi szinten?
A roma vándorút jelképezi azt az örök igazságot, hogy a kultúra nem kizárólag akadémiai terekből születik. Gyakran a mindennapi életből, a családi kötelékből, egyszerű életterekből, városrészekből és a közösségekből is. Ezek a kifejezésformák gyakran a szájhagyomány, a zene, a tánc, az ünneplés és a kollektív emlékezet útján fejlődtek. Számunkra ez mély értékkel bír, különösen egy olyan korban, amikor globális szinten az emberek egyre inkább egyedül, bezárkózva és a környezetüktől elszigetelve élnek. A roma vándorút inspirál bennünket, mert a közösség gondolatát állítja középpontba: hétköznapi embereket, akik saját közösségük történetéből kiindulva képesek kultúrát teremteni, hagyományokat fenntartani és továbbadni másoknak.
Ebben az értelemben az előadás egy elveszőben lévő értéket szeretne visszaszerezni: a találkozást, a kommunikációt, közös útkeresést és közösségi identitás építését.
Az előadás azért szólít meg ilyen sok embert, mert nem egyetlen helyhez tartozik. Olyan kultúrákról beszél, amelyek mozognak, átalakulnak, határokat lépnek át, és akkor maradnak életben, ha megosztják őket. A roma vándorút emlékeztet arra, hogy a művészet híd lehet országok, városrészek és közösségek között; arra késztet, hogy tanuljunk a másiktól, és együtt ünnepeljük azt, ami összeköt minket.
Számunkra kulcsfontosságú volt, hogy az előadás építkezhessen a darabban megjelenő területekhez és kultúrákhoz kapcsolódó emberek személyes tapasztalatából; hogy a helyi résztvevők közvetlenül tanulhassanak azoktól, akik ismerik és továbbadják ezeket a hagyományokat. Ezért kapcsolatba léptünk az előadásban szereplő országok nagykövetségeivel: Egyiptommal, Indiával, Görögországgal, Magyarországgal és Spanyolországgal. Szándékunk mindvégig az volt, hogy tiszteletteljes párbeszédet nyissunk minden kultúrával, és amennyire lehetséges, olyan embereket vonjunk be, akik tudásukkal kiegészíthetik az alkotást. Magyarország esetében különösen mélyen tudtuk elmélyíteni ezt a kapcsolatot.
Hogyan kapcsolódott be Krisztina és Mariann az előadásba?
Először Magyarország Nagykövetségének munkatársával, Bognár Szilviával vettük fel a kapcsolatot, aki készségesen Tar Krisztinához irányított bennünket. Már az első beszélgetés alkalmával éreztük, hogy nagyon értékes lehetőség nyílik meg: nemcsak távolról látni egy kultúrát, hanem párbeszédet folytatni azokkal, akik élik, ismerik és jelenlétükkel országunkban is életben tartják azt.
Elsőként megosztottuk az előadás kezdeti gondolatát Krisztinával, a roma vándorút szimbolikáját és azt a vágyunkat, hogy Magyarországot tisztelettel, mélységgel és érzékenységgel építsük be. Kezdettől fogva kész volt együttműködni, irányítani és kísérni bennünket. Támogatása lehetővé tette, hogy a magyar kultúrához ne külső képként közelítsünk, hanem zenéin, hagyományain és identitásán keresztül.
Krisztina és Mariann részt vettek a műsor bemutatóján, és közösen felléptek a nyitó felvonuláson is, mindkét alkalommal egy pár perces nagyecsedi cigánytánc-bemutatóval. Látni ezt a táncot, a zenét és a viseletet Renca egyik városrészében mélyen megható volt, mert pontosan az előadás értelmét testesítette meg: hogy a művészet és a kultúra eljussanak akár egy messzi területre, az utcára és a közösséghez.
Krisztina emellett kurzusokat is tartott a gyermekekből, serdülőkből, felnőttekből és zenészekből álló szereplőgárdának. Nemcsak lépéseket tanított, hanem a tánc, a zene és a kultúra megértésének, megélésének módját is. Segítsége alapvető volt ahhoz, hogy a magyar jelenetet tisztelettel, érzékenységgel és megértéssel hozzuk létre.
Krisztinával és Mariann-nal együtt szerepelni, velük együtt fellépni és kultúrájukról tanulni megtiszteltetés volt. Magyarország az út egyik legfényesebb pillanatává vált: az öröm, a közösségi energia és a zeneiség jelenléte mélyen gazdagította az alkotást. Hálásak vagyunk, hogy a művészet révén megismerhettük őket és együtt alkothattunk velük.
