közösségszervezés, oktatás, hagyományőrzés
„A közös kultúra, a közösen átélt emberi értékek tarthatják csak össze a sokfelé szétszórt magyart. Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzésnek és gondolatnak egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le: kultúrát. Minden történetírás, minden szellemtudományi munka legfőbb célja máma kulturális lojalitásra nevelni. Amíg kultúránkhoz hűek maradunk, önmagunkhoz vagyunk hűek.”
Szerb Antal
A magyar nyelvvel és kultúrával való különleges kapcsolatom általános iskolásként kezdődött, amikor néptáncolni kezdtem, és a magyar nyelvtan lett a kedvenc tantárgyam.
A néptáncot 14 évig folytattam a győri Regös Táncegyüttesben, amelynek nemcsak a különböző tájegységek táncainak, népdalainak és hagyományos népviseleteinek megismerését, hanem a közösségbe való tartozás élményét is köszönhetem. A magyar nyelvtan iránti lelkesedés középiskolásként magyar szakos osztályban és az egyetemen is végigkísért, illetve kiegészült a tanítás szeretetével és idegen nyelvek megismerésével is. Az ELTE bölcsészkarán a magyar alapszak és a hungarológia mesterszak elvégzése után 2025-ben diplomáztam magyar mint idegen nyelv tanára szakon.
Az elmúlt években volt szerencsém tapasztalatot szerezni különböző szintű és nyelvi hátterű célcsoportok tanításában Budapesten, Rijekában és Helsinkiben is. Magyar mint idegen nyelv tanárként a diákok visszajelzése, hálája adja a legtöbb motivációt. A diaszpórában élő magyarok különleges kapcsolata a magyar nyelvvel izgalmas szakmai kihívás elé állít, de egyúttal megtisztelő feladatot is ad. Emellett a magyar népzene és néptánc gyerekkorom óta tartó szeretetének, a néphagyományok életben tartásának fontossága is új megvilágításba kerül a Chilében élő magyarság szempontjából. A chilei magyar közösség sajátosságaihoz, lendületéhez csatlakozva minden tapasztalatomat és készségemet igyekszem kamatoztatni, hogy a lehető legtöbb téren segítsem a kulturális események, táncpróbák, nyelvórák sikerét, a közösség építését.
