Egy színpad, egy történet, Egyasszony…
Először került Torontóban színpadra monodráma, melyet Péterfy-Novák Éva Egyasszony című önéletrajzi ihletésű regénye alapján rendezett Kis Csilla. A darab egyetlen szereplője Schneman Gabriella volt, aki, bár elmondása alapján nagyon izgult színpadra lépés előtt, igen maradandót alkotott a nézők számára.
Igaz, Torontóban először volt látható a darab, de a premier a Calgaryban megrendezett IV. Kanadai Magyar Amatőr Színházi Fesztiválon volt látható, ahol szintén nagy sikerrel szerepelt a monodráma mellett a Hangyaboly másik előadása is.
A mű igen mély érzelmeket, felkavaró emlékeket hoz felszínre családon belüli erőszakról, a beteg gyermekét gondozó magányos anyáról, vetélésről. Egyik sem könnyen emészthető téma, amiről nem szokás kitárulkozva beszélni. Ezt feloldva, az előadás után pszichológus szakember vezette kötetlen beszélgetésben dolgozhatta fel együtt a közönség a hallottakat, tehette fel kérdéseit.