A Pázmáneum rektora, Varga János szervezésében 2017. május 7-én tartott ünnepségen a jelenlévőket Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete, a Mindszenty Alapítvány megbízott társelnöke köszöntötte, majd Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke mondott díszbeszédet. A műsorban a budapesti Kodály Zoltán Kórusiskola volt növendékeiből alakult, Sapszon Ferenc karnagy vezette Cantate Vegyeskar működött közre. A megemlékezést Rieger Tibor alkotásának megkoszorúzása zárta.
A Cantate Vegyeskar előadásában felcsendülő, Kodály Zoltán Jövel, Szentlélek Úr Isten című műve után bevezető szavaiban Varga János rektor elmondta: a bécsi Irgalmasok Kórházának aulájában 2005 óta áll a Mindszenty-szobor, Rieger Tibor szobrászművész alkotása, de csak 2011-től gyűlnek össze köré rendszeresen minden május hatodikán vagy ahhoz közel eső napon az ausztriai magyarok, hogy a nagy főpap előtt halálának évfordulóján és helyszínén leróják tiszteletüket. Hozzátette: Mindszenty bíboros emlékéhez a kórház dolgozói is nagy tisztelettel viszonyulnak és a szobor talapzatánál is mindig áll virág.
Köszöntőjében Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete, a Mindszenty Alapítvány megbízott társelnöke így fogalmazott: negyvenkét éve, hogy Mindszenty bíboros elhunyt, hogy az Isten hazavitte azt az embert, aki egész életében az egyházért és a hazáért küzdött és szenvedett. Amint sírfeliratán áll: „Az élet megalázta, a halál felmagasztalta.” Ugron Imre emlékeztetett: Mindszenty bíboros boldoggá avatásának folyamata 1992-ben indult el. „Huszonöt évnyi munka, adatgyűjtés és fordítás után több mint négyezer oldalnyi adat gyűlt össze, amit olasz nyelvre le kellett fordítani. A négyezer oldalból összeállított nyolcszáz oldalas könyvet is benyújtották már a római Szenttéavatási Kongregációnak. A Kongregáció vizsgálatai két, néha három évet is eltartanak, így még sok idő áll előttünk, míg Mindszenty bíboros életszentségét ünnepelni tudjuk” – fogalmazott a Mindszenty Alapítvány társelnöke. Végül megemlítette, hogy a Kárpát-medencében több mint egymillióan imádkoznak a bíboros boldoggá avatásáért és Európában, illetve tengerentúlon is nagyon sokan. Kérte a jelenlévőket, hogy erre a szándékra ők is csatlakozzanak az imához.
Sapszon Ferenc Fatimai Ave Maria című kórusműve után Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke mondott ünnepi beszédet.
Részletek Gulyás Gergely ünnepi beszédéből
1971. szeptember 28-a délelőtti óráiban a XX. századi magyar történelem egyik legdrámaibb jelenete zajlott le Budapesten. Az esemény megrendítő volt annak elszenvedője és tragikus a haza szempontjából. Azon a keddi napon reggel fél 9-kor Magyarország utolsó hercegprímása, az akkor 79 éves, a Tanácsköztársaság, a nyilasok, majd a kommunisták kínzásától és börtöneitől meggyötört Mindszenty József lépett ki tizenöt év kényszerű bezártság után a budapesti amerikai követség ajtaján. Az idős főpap még utoljára megáldotta a neki menedéket nyújtókat, Budapestet és az egész országot, majd beült a részére küldött autóba, amit a titkosrendőrség kísért Hegyeshalomig. Magyarország egyik legnagyobb fia teljes titokban és teljes csöndben hagyta el hazáját. Az úton Mindszenty mindösszesen egyszer szólalt meg, elhaladva székvárosa, Esztergom táblája előtt, hogy megjegyezze, mennyi mindent szeretett volna alkotni az azt megelőző huszonhárom évben, de tétlenségre volt ítélve. Hegyeshalom felé még némi kitérővel elérhető lett volna szülőfaluja is és benne szeretett édesanyjának sírja, melyet sohasem láthatott, de a kitérő nem volt engedélyezett. Így érkezett meg Mindszenty József Bécsbe, ahol – rövid római tartózkodás után – végül a száműzetésben az egyik utolsó szabad magyar egyházi intézményben, a Pázmáneumban lelt otthonra. Mindszenty nem látta többet a magyar földet, két évtizeddel később pedig már csak földi maradványai térhettek haza Magyarországra a „moszkvai hitetlenség csillagának” leomlása után.
Az az ember, aki élete minden percében szenvedélyesen és konok hűséggel védte hitét és nemzetét, épp e hűség által vált tüskévé az elnyomó szovjet megszállók és „magyar nevű cselédeik”, a neki menedéket nyújtó Egyesült Államok és a túlélést megalkuvással biztosítani akaró VI. Pál-i keleti politika számára egyaránt. Ezért kellett végül elhagynia az egyetlen földi jót, amelyet igazán szeretett, a hazáját, és ezért nem halálával üresedett meg az esztergomi prímási szék.
Mindszenty azon kevesek egyike volt a XX. század vérzivataros, mindent felforgató, hitetlenségtől uralt évtizedeiben, aki az éppen fennálló, az örökkévalósághoz képest mindig csak átmenetinek tekinthető rezsimek közepette tett tanúbizonyságot Szent Pál igazságáról, mely szerint „semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért”. Az igazság pedig senkinek nem fáj jobban, mint az elnyomóknak és a megalkuvóknak.
A régi korok szentjeihez nagy csodákat vagy az üldözőkkel szembeni bátor kiállásokat kötünk. A modern kor szentjeinek életében pedig sokszor a mindennapok állandó kihívásaira adott helyes válaszok, a hazához és a közösséghez való hűség a fő motívum. Mindszenty minden kor mércéje szerint hű és szent volt. Olyan XX. századi szent, akinek életpéldája messze túlmutat azon a századon, amelyben élt.
Mindszenty életútja példátlanul gazdag, ami papi elhívatása után egyenesen felfelé, mindig Isten felé ívelt, de akkor emelkedett csak igazán, amikor a legnagyobb szenvedéseket kellett átélnie. Mindszenty életének minden szakasza külön-külön is az életszentség példázata, de egészét tekintve párját ritkító a magyarság történetében.
Tökéletes pontossággal látta, hogy a kommunistáktól semmi könyörületre nem számíthat sem az ország, sem az egyház. Esztergomi érsekként a katolikus egyházat védte, hercegprímásként az ősi közjogi szerepéhez hűen vallási hovatartozásra való tekintet nélkül állt ki minden magyarért. Állt Istenért, egyházért, hazáért a szovjet megszállókkal és a kommunista diktatúra gépezetével szemben. A megszálló szovjet csapatok árnyékában épülő diktatúrával szembeni ellenállás szimbólumává vált, akit bármi áron félre kellett állítani a hatalom útjából.
Kevesebb, mint egy évvel halála előtt Los Angelesben ünnepelte pappá szentelésének 59. évfordulóját. Szentbeszédében így vallott szolgálatáról: „Az én 59 éves papi életemből 44 százalékot börtönben, illetve félrabságban az amerikai követségen – 15 évig – töltöttem és azután számkivetésben vagyok most itt, nálatok is, 71' óta. Ha még egyszer kellene kezdenem az életet, úgy kezdeném, ahogy kezdettem. És ha teljes nyíltsággal látnám azt, hogy mi lesz a következménye, hát akkor is ugyanazt tenném, amit tettem.”
Ha Mindszentyre gondolunk, akkor a sziklaszilárd hit és a minden körülmények közötti hűsége jut eszünkbe: Istenhez, egyházhoz és a magyar hazához. Mindezeket az erényeket különös súllyal látjuk életének utolsó, száműzetésben töltött éveiben. Ha valaki ellenségei üldözésével szemben ki tud tartani, az nagy tett, de ha valakit hazája elhagyására kényszerítenek, majd a pápa ígéretét megszegve az érseki szolgálattól is megfosztja saját egyházában, és még azután is hű marad, az feltétlen tiszteletet parancsol.
A halála előtti hetekben is lelkipásztori úton vett részt, amelynek során a venezuelai és a kolumbiai magyarokat látogatta meg. Utolsó körlevelében arra inti az emigráns magyarságot, hogy őrizzék meg nyelvüket, magyarságukat, hogy ne szűnjenek meg magyarul imádkozni gyermekeikkel, mert ebben rejlik a magyar jövő.
Latin-amerikai útja után itt az irgalmas rendiek kórházában megműtötték, de az altatásból már nem ébredt fel. Május 6-án, rózsafüzérrel a kezében a műtőasztalon a 83 éves főpásztor munkától, aggódástól, kínzásoktól, árulástól és cserbenhagyástól meggyötört szíve megszűnt egyházáért és nemzetéért dobogni. A főpásztor a bécsi irgalmasok kórházában meghalt a földi életnek, de szilárd hittel vallhatjuk, hogy újjászületett az égi hazában.
A magyar nemzet és a keresztény Magyarország fennmaradásáért és szabadságáért utolsó lélegzetéig küzdő Mindszenty József földi maradványai nem nyugodhattak szovjet tankok által tiport magyar földben, csak a szabad hazában. Tizenhat évet kellett várni, hogy hamvai végakarata szerinti végső nyughelyen, Esztergom ősi érseki székhelyén pihenhessenek. Tizenhat év az örökkévalóság perspektívájából csekélység, de egy elnyomott nemzet számára hatalmas idő.
Még hétéves sem voltam 1988 augusztusában, amikor szüleim elvittek Mariazellbe, Mindszenty bíboros ideiglenes sírhelyére. Tízéves koromtól pedig oly sok meghatározó emlékem kötődik Mindszenty bíboros esztergomi bazilika altemplomában található, feltétlen főhajtást parancsoló végső nyughelyéhez.
Talán nem túlzás, hogy lélekben a magyar rendszerváltozás nem a nemzeti kerekasztallal, nem az első szabadon választott parlament megalakulásával, nem Mindszenty újjátemetésével és még csak nem is az utolsó szovjet katona kivonulásával ért véget. A magyar nemzet életét évtizedekre megnyomorító kommunista uralom lélekben akkor ért véget, amikor a lengyel Karol Wojtyla, a nagy II. János Pál pápa 1991-ben első magyarországi látogatásakor először az esztergomi bazilika kriptájába ment és Mindszenty sírjánál térdre ereszkedve imádkozott. Abban a képben összesűrűsödött Magyarország és teljes Közép-Európa elmúlt évtizedeinek történelme, az elnyomók szükségszerű veresége és a hitvallók kiérdemelt győzelme; az újrakezdés reménye. Adja a Mindenható, hogy ugyanezt a történetet mihamarabb lehessen úgy felidézni, hogy Szent II. János Pál pápa fejet hajtott Szent Mindszenty József sírjánál.
Addig is a magyarságnak – éljen az anyaországban, az elszakított nemzetrészeken vagy akár a diaszpórában – szerte a nagyvilágban megmarad Mindszenty bíboros életpéldája, igehirdetése, de mindenekelőtt az itt, Bécsben írt szellemi végrendeletében ránk hagyott intése, amely programként mutat utat ma is minden magyarnak: „Maradjatok a romló világban hűek Istenhez, hitetekhez, hazátokhoz, a magyar múlthoz, történelemhez és a magyar nyelvhez.” „Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.”
Varga László és Sapszon Ferenc Mindszenty-ének című műve után elhelyezte a szobornál az emlékezés koszorúját Perényi János nagykövet és Gulyás Gergely; Ugron Imre; a Máltai Lovagrend képviseletében Zsuzsanna Stolberg-Stolberg és Karácsonyi Miklós; a Kaláka-Club nevében Wurst Erzsébet elnök és Karácsonyi Miklós alelnök, s végül, de nem utolsósorban a Pázmáneum egykori és jelenlegi diákjai és munkatársai nevében Varga János rektor. A megemlékezés a Mindszenty József boldoggá és szentté avatásáért szóló ima elmondásával, majd a Cantate Vegyeskar segítségével a Boldogasszony, anyánk és a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget.
Fotók: Püspöki Apor
