Egyre nagyobb számban nyüzsögtek a cserkészek a clevelandi csapatok egyik törzshelyén 2023. május 12-én a Teleki Cserkésztanyán. A hagyományos tavaszi kirándulás sátorállítással, pakolással kezdődött. Ez a hely ideális nomád körülmények között rendezett programok megtartására, mert egy pavilonon kívül semmi más infrastruktúrával nem rendelkezik, cserébe van rengeteg fa, hatalmas mező, egy tó mólóval, és szebbnél szebb növények, madarak, egyéb élőlények lakják a területet.
A tavaszi kirándulás fő célja minden évben a Külföldi Magyar Cserkészszövetség központi akadályversenyére való felkészülés. Az akadályverseny egy őrsök közötti vetélkedő meghatározott kerettörténettel. Minden feladat, állomás ennek mentén van előkészítve, amellyel a szervezők szándéka, hogy az adott év témáját közelebb hozzák a cserkészekhez, többlet tudást nyújtsanak abból. Az idei év Sarolt életét helyezi a középpontba, az ő történetének megismerése a vezérfonala a különböző cserkésztudás-próbáknak. Ehhez igazodva a kirándulás kerettörténete is Sarolt fejedelemasszony, Géza fejedelem, István király, és Gizella királyné köré épült.
Az egész hétvégén át tartó program első estéjén, miután már minden sátor állt, és a zászlófelvonással hivatalosan is kezdetét vette az esemény, a cserkészek a tábortűz során tanúi lehettek annak, hogyan kapta Vajk az István nevet a keresztség felvétele által. Az első tábortűz minden program folyamán meghatározó, mert a résztvevők itt vannak először együtt teljes figyelemmel, közös énekléssel, itt kapják az első erősebb dózist a hétvége kerettörténetéből. A szombati napon aztán igazán a tudás átadás, és a próbatételek kerültek terítékre. Délelőtt nyolc állomásos forgószínpad várta az öt őrsöt, hogy itt közösen átismételjék, kiegészítsék az elvárt tudást elsősegélynyújtásból, térképészetből, csomózásból, rovásírásból, tűzgyújtásból, növényismeretből, cserkészismeretből és általános akadályverseny tudnivalókból. Elfáradva, de hősiesen helytállva értek az állomások végére a gyerekek. Az ebédet és egy frissítő, felpörgető játéksort követően kezdődhetett az akadályverseny kicsiben. Őrsönként végig járták az ösvényt, ahol különböző rejtélyeket, és feladványokat kellett megfejteniük: hogyan talál el Gizella Bajorországból Magyarországra a dajkájával, mit üzen Sarolt a rovásírással írt levelében a magyar népnek, milyen növényekből lehet gyógyító főzetet készíteni a szerzetesekkel, és még csatában megsérült katonákat is megfelelő ellátásban kellett részesíteni az útjuk során. Lelki feltöltődésre is sor került a Tamásy Éva evangélikus lelkész által tartott áhítat keretein belül. A szombati nap záróeseményeként ismét tábortűz köré gyűltek. Ez alkalommal Gizella és István esküvői előkészületeibe nyertek betekintést, és láthatták, hogy egy esküvőszervező segítségével hogyan választják ki a királyi pompához legmegfelelőbb ételsort, zenekart, dekorációt. A vasárnap a pakolásról szólt, amit az őrsvezetők irányításával ügyesen véghez vittek a cserkészek, és utána még egy kiadós népi játék is belefért az időbe a hazaindulás előtt. A szervezők megelégedve zárták az eseményt, és bíznak abban, hogy idén is az előző évekhez hasonló sikerekkel térnek vissza a központi akadályversenyről a clevelandi cserkészcsapatok tagjai.