2025. december 6-án nagyszabású Mikulás-ünnepséggel várta a családokat a ZHUKI, amely reggel 10 órától egészen este 10 óráig kínált változatos programokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az egész napos rendezvény célja az volt, hogy a téli ünnepkörhöz kapcsolódva közösségi élményt, hagyományőrző és szórakoztató elfoglaltságokat biztosítson minden korosztály számára.
A délelőtti órákban a gyerekek téli témájú barkácsfoglalkozásokon vehettek részt, ahol szabadon kibontakoztathatták kreativitásukat. A kézműveskedést mozgásos népi játékok követték, amelyek során a terem hamar megtelt nevetéssel és jókedvvel. A gyerekek farkasüvöltései egymással versengtek - vajon ki tud élethűbb hangot kiadni, míg mások az „ördög útján” próbáltak minél gyorsabban átszaladni.
A vidám játékokat közös éneklés követte, Mikulás-váró dalokkal hangolódtak a résztvevők a várva várt vendég érkezésére. A Télapó megjelenése előtt egy néprajzi, ismeretterjesztő előadásra is sor került, amely a hagyományos karácsonyi asztalt mutatta be. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a népi hiedelmekről szóló magyarázatot, miközben az asztalon elhelyezett – illetve alá kerülő – tárgyak jelentéséről és ok-okozati összefüggéseiről is szó esett. Az előadás különlegességét az adta, hogy a résztvevők a bemutatott ételek közül többet meg is kóstolhattak.
Az asztalbontást követően megérkezett a Mikulás, aki személyesen adta át az ajándékcsomagokat a gyerekeknek, tovább fokozva az ünnepi hangulatot. Délután fél négy körül a program résztvevői közösen átvonultak a Neuhaus am Innben megrendezett karácsonyi vásárba. Itt a ZHUKI bódéja egészen este 10 óráig várta az érdeklődőket: lángos, gyerekpuncs és forralt bor is kapható volt, így a hideg téli időben didergők is kellemesen fel tudtak melegedni.

