Lohn Annamária
Profile picture for user lohn.annamaria2025
Aktivitás éve
2025
Tevékenységi terület

rendezvényszervezés, kézműves foglalkozások tartása, pedagógiai tevékenység

„Ritkán kötök ott ki, ahová menni szándékoztam, de gyakran ott találom magam, ahol szükség van a jelenlétemre." /Douglas Adams/

Bemutatkozás

A magyar kultúra és népművészet, illetve a történelem titkai már kicsi korom óta foglalkoztattak. Általános iskolában és a gimnáziumi évek alatt találkoztam a néptánccal, és betekintést nyerhettem a különböző régiók tánckultúrájába. Számomra ez volt a néprajz és népművészet iránti érdeklődés kiindulópontja.

2001-ben, gyerekfejjel jutottam el először Szálkára Decsi-Kiss Marcsi Országos Gyöngyfűző Táborába. Az évek során elsajátítottam a népi ékszerek készítésének csínját-bínját. A tanultakat foglalkozásokon, illetve gyerekeknek szervezett tábori programokon hasznosítottam. A népi ékszerkészítés komoly néprajzi tudást igényel a népviseletekről, az adott régió mintakincseiről és színeiről, a mögöttes tartalmakat hordozó apró részletekről, melyek mind a magyar kultúra és identitás részei. A Kőrösi Csoma Sándor Program során szeretném ezt a fajta néprajzi tudást továbbadni.

A gyöngyfűzés mellett 2012-ben a népi játszóház-vezetői tanfolyamot is elvégeztem a Hagyományok Háza szervezésében. Az itt tanultakat csoportos foglalkozásokon hasznosítottam a Völgységi Múzeumban, ahol - egyetemi tanulmányaim után végzettségemnek megfelelően - három éven át muzeológusként dolgoztam. Múzeumi munkám során a gyűjtemény gyarapítása, feldolgozása, a publikálás, illetve a programok és kiállítások szervezése volt a feladatom. Emellett múzeumpedagógiai órákat és rendhagyó történelemórákat tartottam általános és középiskolások számára. Korábban már részese lehettem a Kőrösi Programnak Svédországban és Ausztriában, ahol a - teljesség igénye nélkül- a feladataim között szerepeltek gyerekfoglalkozások, gyöngyfűzés, néprajzi és történeti profilú előadások, pályázatírás és minden olyan feladat, ami az egyesületek mindennapi életét segítette.

Az idei évben szeretném a németországi közösségek munkáját segíteni tudásommal, tapasztalataimmal. Remélem, hogy munkám során sokaknak tudok majd itt is segíteni és örömet szerezni.

Ösztöndíjasként szeretnék hagyományőrzéssel kapcsolatos programokat szervezni, valamint igyekszem néprajzi, történelmi ismereteimet megosztani, hogy ezzel is erősítsem a külföldön élő magyarok nemzeti identitástudatát.