Mikulás Madridban

Ebben az évben is ellátogatott a Mikulás a madridi családokhoz.

/ Soósné Kustán Katalin Éva /
soosne.kustan.katalin.eva képe
A madridi Mikulás ünnepség az évek során igazi hagyománnyá vált, erre az eseményre még azok a családok is ellátogatnak, akik egyébként nem vesznek részt az egyesület rendezvényein, úgy tűnik ez az ünnep nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőttek számára is fontos.
A  Mikulás nem véletlenül bújt el olyan nagyon....saját gyermekei is ott álltak, tartott töle, hogy felismerik Volt, aki megölelte a Mikulást Közös kézműveskedésFinomságokkal készültek a tagok

Az idei évben különösen megható volt látni, hogy nemcsak szülők és gyerekek, hanem olyan felnőttek is jelezték részvételi szándékukat, akiknek már nincsenek olyan korú gyermekeik, akiket közvetlenül érintene az ünnep. Ez is mutatja, hogy a madridi Mikulás ünnepség mára a közösség egyik legfontosabb eseményévé vált, amolyan karácsonyra hangolódás, adventi készülődés magyar módra.

A december 6-i dátum a spanyol naptárban különleges helyet foglal el. Mivel december 6. és 8. is hivatalos munkaszüneti nap Spanyolországban, ha a két nap hétköznapra esik, sokan szabadságot vesznek ki a köztes napokra is, és hosszú hétvégét tartanak, amit gyakran utazással vagy családi programokkal töltenek. Az ekkorra eső hosszú hétvége miatt sok család elutazik, így komoly kihívást jelentett egy olyan időpontot találni, amely a legtöbbek számára megfelel. Végül az eseményt november 30-ára időzítettük, hogy minél többen részt vehessenek rajta. (December 6. az Alkotmány Napja, december 8. pedig A Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe.)

A szervezési feladatok közül a dekoráció beszerzése, az ajándékcsomagok összeállítása és a helyszín előkészítése is örömteli kihívás volt, ám a legnagyobb nehézséget egy hiteles és lelkes Mikulás „megtalálása” jelentette. Olyan magyar apukára volt szükség, aki szívesen vállalja a szerepet, és magabiztosan lép fel a gyerekek előtt. Végül sikerült egy igazi Mikulásra találni, aki szívből végezte a feladatát, és örökre emlékezetes élményt nyújtott.

Az idei év különlegessége az volt, hogy a Mikulás mellett megérkezett egy huncut segítő is: a kalandvágyó és kissé bajkeverő Krampusz. Kettejük játéka és közös szereplése a gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére szolgált. A Krampusz tréfái és csínytevései színesítették az ünnepséget, még akkor is, amikor megpróbálta „eltüntetni” az ajándékokat, vagy éppen magára vonta a figyelmet.

A legszebb pillanatok azok voltak, amikor a gyerekek ragyogó szemmel néztek a Mikulásra, bátran beszélgettek vele, vagy amikor az egyik kislány Krampusszal is megosztott a csomagban lévő csokik közül egyet. Az egyik legviccesebb jelenet az volt, mikor a Mikulás megkérdezett egy nagyobbacska kislányt: „Na, és jól voltál ebben az évben?” A kislány pedig azt felelte huncut mosollyal, hogy „Nem!” – és egy pacsit adott a Krampusznak.

A közös munka, a finom ételek, a gondosan elkészített dekorációk és a szeretetteljes szervezés mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a délután felejthetetlen legyen. Közös éneklés, játékok és kézműveskedés egészítették ki a délutánt, amely a szülőket is magával ragadta.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az ünnepségen! Már most várjuk a következő évet, hogy újra találkozhassunk a Mikulással és együtt ünnepelhessünk Madridban.