Az olvasók otthonába érkezik a magyar kultúra
Alig telt el két hét a Córdobába való érkezésem után, mikor - a legtöbb ösztöndíjashoz hasonlóan - karanténba kényszerültem. Bár akkor még nem is sejthettem, mekkora kihívásokat tartogat majd ez az időszak, próbáltam alkalmazkodni a körülményekhez és olyan feladatokat találni a mentorom segítségével, amelyekről úgy gondoltam, személyes érintkezés nélkül is támogathatnák a Kőrösi program céljait.
A karantén elhúzódásával a hírlap, mint a kultúra átadásának eszköze még fontosabb célunkká vált és – bár alig telt el két hónap – a közösség a hónap elejének közeledtével már izgatottan várja, hogy kezében tarthassa a hírlap legújabb számát. Van, aki kinyomtatja magának, van, aki telefonon vagy számítógépen böngészi. Van, aki egy nyelven olvassa és van, aki a magyar és a spanyol változatot egymás mellé téve soronként fordítja a tartalmat, felhasználva ezt a lehetőséget is a nyelvtanulásra.
A hírlap a közösség összetartásának kiváló eszközévé vált és igazán jó lehetőséget teremtett arra, hogy egy kicsit jobban megismerhessük egymást.
Húsvét alkalmával közkívánatra egy részletes útmutatót tettünk közzé arról, hogy hogyan lehet természetes eszközök segítségével tojást festeni, amelyre sok elkészült mű képét küldték el a lelkes olvasók. A sok ünnepi fotót látva olyan érzése támadt az embernek, mintha vendégségben járnánk egymásnál.
Bensőséges hangulatot teremt az olvasói történet rovat. Minden hónapban elmeséli valaki a saját történetét arról, hogyan került a családja Argentínába és hogyan őrizték meg a nyelvet és a hagyományokat az idegenben hosszú évtizedeken át.
Havonta két olyan receptet is közzéteszünk, amelyet a közösség egy-egy tagja oszt meg. A receptek generációról generációra hagyományozódtak tovább, így sokaknak érdekes történeteik kötődnek hozzájuk. Volt amelyik családban jutalomként szolgált egy-egy magyar specialitás különleges alkalmakra, máshol az édesanya a Bibliában őrizte az elkészítés módjának leírását, nehogy elveszítse azt.
Az ételek a kulturális identitás kifejezésének fontos eszközei, így a családon belüli kulináris hagyományok feltárása sok fontos információval szolgál arról, hogyan próbáltak meg az emigrációban élő családok hűek maradni gyökereikhez. Látva a kezdeményezés sikerét, a közösség úgy döntött, szeretnének kiadni egy könyvet a córdobai magyar családok receptjeivel, melyeknek összegyűjtésére a hírlap remek lehetőséget kínál.
Engem lepett meg legjobban a hírlap kedvező fogadtatása. Argentínán belül futótűzként terjedt a kiadvány híre és Buenos Airestől Chacoig kaptam visszajelzéseket arról, milyen nagy örömmel olvassák a lapot a diaszpórában. Azonban mikor Ausztráliából és Kanadából is érkezett e-mail, hogy gratuláljanak hozzá, az igazán nagy meglepetésként ért.
Néhány hete Brazíliából keresett meg egy idős úr egy különleges kéréssel: 1955-ben Córdobában táborozott egy cserkésztalálkozónak köszönhetően, majd egy kedves helyi család meginvitálta, hogy töltsön náluk még néhány hetet és tanulja meg a magyaros tányérfestés fortélyait. A festészet azóta is fontos részét képezi életének, viszont a családdal megszakadt a kapcsolata, amit nagyon sajnál. Arra kért, publikáljak egy cikket a történetével, hátha tud valaki neki segíteni megtalálni a család akkor 8 éves lányát, hogy megkereshesse és a vele való beszélgetés során újraélhesse az ott töltött hetek izgalmát. A barátnőt a fordítások egyik átnézője felismerte és nemsokára sor kerül az első telefonbeszélgetésükre 1955 óta.
A hírlap segítségével szintén szeretnénk ösztönözni a kapcsolatot az anyaországbeli és a helyi fiatalok között, ezért útjára indítottunk egy levelezőtárs programot. Egy budapesti iskolai pedagógusainak segítségével magyar fiataloknak adtunk lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak az újságban és hogy leveleket kapjanak hasonló korú fiataloktól. Érdekes véletlen, hogy az iskolában tanul egy mexikói-magyar testvérpár, akik spanyoltudásukat szerették volna gyakorolni és cserében magyart tanítani. Már most látom, hogy sok életre szóló, kontinenseket átívelő barátság nő majd ki a kezdeményezésből.
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor valaki elmeséli, hogy a hírlap jó alkalmat biztosított számára, hogy felhívja Uruguayban élő unokáit és felolvassa nekik az újságban talált népmesét, vagy hogy sokaknak páratlan menekülési lehetőséget jelent a karantén monoton világából. A következő olvasói sorok egyszerre csaltak mosolyt és együttérzést az arcomra: „Mikor írtad, hogy értünk küldöd a varázsszőnyeget, én máris beszálltam és az első sorban foglaltam helyet, az ablak mellett.”
Mikor belevágtunk az első hírlap elkészítésébe, úgy gondoltam, jó módja lesz a tudás és információ közvetítésének. Ma már tudom, hogy jóval több ennél: a karantén szürke napjai alatt a hírlap szolgál arra, hogy a közösség értesüljön egymásról és megbizonyosodjon róla, hogy minden a megszokott mederben folyik tovább. A hírlap most a magyar identitás kifejezésének csatornája, a tradíciók iránt érzett szeretet közvetítésének fontos eszköze. A hírlap a magyar kultúra fényét hozza sokak életébe és én minden erőmmel azon leszek, hogy ez a fény ne aludhasson ki a körülmények ellenére sem.
