Megemlékezés São Paulóban

Megemlékezés São Paulóban

/ Tomori Márk /
tomori.mark2023 képe
A São Paulóban élő magyarság is megemlékezett az 1956-os forradalomról.
Magyar KórusCserkészekPántlika NéptáncegyüttesEskütétel

A megemlékezés a São Pauló-i Szent Imre Kollégium előadó termében történt. Az iskolát magyar bencés papok alapították 1952-ben. Azóta folyamatos a kapcsolat az itt lévő monostor, és a Pannonhalmi Apátság között.

A megemlékezésen jelen volt a São Paulói Magyar Főkonzulátus, László Zsuzsanna főkonzul, valamint Magyarország brazíliai magyar nagykövete, Dr. Halmai Miklós is. A program himnusszal kezdődött, majd a köszöntő után, melyet Ifj. Hegyi Ferenc, a Magyar Ház vezetője,  valamint Zágon Kati, magyar tanár tartott, következtek a kulturális programok.

Bemutatkozott a São Pauló-i Magyar Kórus, a Pántlika Néptáncegyüttes, a 13.sz. Szondi György cserkészcsapat, valamint Kocsor Erika, a São Pauló-i egyetem tanára szavalt. A program zárásaként az állampolgársági eskütételek következtek, a honosítási okiratok átadásával egybekötve.

A kulturális programok után Kelemen Bettina ösztöndíjas társam, valamint Sylvia A. F. Reimann, Magyar Ház konyha felelőse által készített sajtos pogácsák, és magyar borok várták a vendégeket.